
Keresés az archívumban
Az emlékezés rétegei – a Széna tér '56-os emlékművei
2016. október 13. 8:40
Az '56-os emlékművek nemcsak a hatvan évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetnek, hanem mindig szólnak arról a korszakról is, amelyben felállították őket. A Széna téren található emlékhely fokozatosan jött létre, így együtt mutatja az aktuális jelen felől íródó múlt egy-egy tipikus jelét is.
Az Erzsébet hídra is festettek
2016. október 11. 9:18
Ezúttal nem tűzfalat, hanem az Erzsébet híd budai pilléreit festette Bakos Zsuzsi és Pusztai Balázs a Színes Város Budapest Fesztivál keretében.
Élővé teszik a Déli környékét
2016. október 10. 9:25
Négy sínpár maradna a Déli pályaudvar előtt, a többi üzemi területen sportpályákat, játszótereket, gyalogos összeköttetéseket teremtenének.
Párisi Udvar: a XX. századi bevásárlóközpont
2016. október 7. 15:18
Sokáig váratott magára a Ferenciek terének és környezetének a rendbetétele, amely még most is tart. Hosszú évek után a tér egyik emblematikus épülete is megújul. A mai Párisi Udvar és a neki otthont adó Brudern-ház története majdnem kétszáz éve kezdődött.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban
2016. október 7. 9:25
Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Átadták a megújult Mátyás király utat
2016. október 6. 14:59
A Mátyás király út a kerület egyik legfontosabb közlekedési útvonala, és régóta váratott magára a felújítása.
Tábla őrzi Nemecsek emlékét regénybeli lakhelyén
2016. október 6. 11:05
A Pál utcai fiúk ma is az egyik legnépszerűbb magyar regény, tanulságos története mellett pedig igazi időutazás Molnár Ferenc Budapestjére. Jellegzetes szavai és szereplői a hazai kultúra részévé váltak. Egyik legkedveltebb alakja, Nemecsek Ernő emlékét szeptember 21-e óta emléktábla őrzi az Iparművészeti Múzeum szomszédságában.
Budapest legöregebb fája – A pesthidegkúti hárs
2016. október 5. 9:52
Amióta írjuk a pestbuda.hu oldalain a fákról szóló sorozatot, rendre azt kérdezik az olvasók: melyik a legöregebb fővárosi fa? Nos, valószínűleg a pesthidegkúti Gazda utcai hársfa, amely óvatos becslés szerint is negyed évezredes lehet.
Új campust kap a Testnevelési Egyetem
2016. október 4. 19:14
Új campus épül a Testnevelési Egyetemen, amelyhez egyrészt korszerűsítik a jelenlegi infrastruktúráját, másrészt bővítik az eredeti helyszínt.
Két kő köze
2016. szeptember 28. 10:21
Az '56-os emlékművekről szóló sorozatunkat egy régóta álló, mégis állandó változásban lévő alkotással kezdjük, amelyről – felirat híján – csak kevesen tudják, miért is került 1991 nyarán, pár nappal az utolsó orosz katona távozása előtt a helyére.
Tóth Ilonkára emlékezik a Nemzeti Színház
2016. szeptember 26. 12:27
A Tóth Ilonka című darabbal ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját a Nemzeti Színház.
225 éve született Széchenyi István
2016. szeptember 23. 16:50
1791. szeptember 21-én született meg Bécsben Széchenyi István, akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyar” kitüntető címmel illetett, és ő volt az első magyar személyiség, aki Pest és Buda egyesítését szorgalmazta.
Nemzeti pöttyös labdáink – a Múzeumkert múltja és jelene
2016. szeptember 20. 12:09
Vajon miféle értéke lehet az évtizedekkel ezelőtt elveszett – a nagy fák ágain fennakadt vagy odvukba gurult – gumilabdáknak? Debreczeni-Droppán Béla történész-muzeológus szerint nagyon is érdekesek, hisz egy jól ismert belvárosi helyszín, a Múzeumkert életteli múltjának beszédes mementói.
Mesélnek a régi reklámok
2016. szeptember 19. 17:01
Ha a mai újsághirdetésekre, reklámokra gondolunk, gyakran az jut eszünkbe: túlságosan feltűnőek, félrevezetőek, harsányak. „Bezzeg régen minden hirdetés egy műalkotás volt!” – hihetnénk. De valóban így van? Nos, a Vasárnapi Ujság száz évvel ezelőtti példányait böngészve egészen meglepő következtetésekre lehet jutni.
Eltűnik a Kis-Dzsumbuj
2016. szeptember 12. 9:13
Kevésbé ismert, hogy a 2014-ben végleg lebontott, Illatos úti Dzsumbujtól egyutcányira, a Gubacsi út és a Kén utca sarkán szintén leromlott, komfort nélküli épületek álltak egykor. Ez volt a Kis-Dzsumbuj, amelynek utolsó, még álló épülete az év végéig a többihez hasonlóan szintén eltűnik.
Unokáink mégse fogják látni: eltűnik az MTESZ-székház
2016. szeptember 10. 18:48
Megszületett a döntés a Kossuth téri metrómegálló felett tornyosuló MTESZ-irodaház bontásáról. Ezzel újabb, a modernséget hirdető Kádár-kori ikonikus épület tűnik el: az elmúlt években mintha a Belváros szabadulni kívánna e terhesnek érzett építészeti örökségtől.
Bejárhatjuk a Vígszínházat
2016. szeptember 9. 11:20
A Vígszínház VígNap nevű nyílt napján bejárhatjuk az egész színházat és számos különleges programon részt vehetünk vasárnap.
Befejezik a dél-budai villamosmegállókat
2016. augusztus 28. 7:37
Harmincöt dél-budai villamosmegálló akadálymentesítése készül el a következő időszakban.
Új épületet kapott a CEU
2016. augusztus 24. 12:11
Formabontó, modern épület született a Közép-Európai Egyetem Nádor utcai campusán.
Szobrot és teret kapott Papp László
2016. augusztus 21. 18:45
Átadták a XIII. kerületben a háromszoros olimpiai ökölvívó bajnok Papp Lászlóról elnevezett teret és a sportoló szobrát.
Egységes arculat a cél a Kossuth téren
2016. augusztus 12. 16:58
Egységes arculat kialakítása a cél a Kossuth téren Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője szerint.
Folytatódik a Kossuth téri Steindl-program
2016. augusztus 11. 11:43
Hamarosan megkezdődik a Balassi utcai parlamenti lakóház átépítése, az MTESZ-székházat pedig lebontják a Kossuth téren. A sarki épület helyére olyan irodaházat húznak fel, amelynek kialakításánál Hültl Dezső eredeti terveit veszik alapul, így a tér déli oldalán található három épületnek közös lesz a homlokzata, és egységessé válhat a tömb arculata.
Babérkoszorú helyett – Olimpiai emléktölgy a Hűvösvölgyben
2016. augusztus 10. 18:11
Egy szép, koros fa a sok szép, szintén koros fa között: ami különlegessé teszi, az csupán az, hogy magyarországi létét egy olimpiai sikernek köszönheti. A Heinrich István úton – a friss olimpiai aranyérmek ismeretében – folytatódik a nevezetes budapesti fákról szóló sorozatunk.
Eldőlt a budai Postapalota sorsa
2016. augusztus 10. 18:03
Modern irodaházként születhet újjá a budai Széll Kálmán tér fölé magasodó Postapalota, új nevén Buda Palota. Az épület tornya megnyílhat a látogatók előtt.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni
2016. augusztus 4. 10:14
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni: hajózzunk Pest és Buda között!
2016. augusztus 3. 10:03
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Megújul a Millenáris és környéke
2016. július 29. 11:00
A mára megkopott budai Millenáris Park és közvetlen környéke is megújul a következő időszakban. A hatalmas zöldfelület érezhetően javítani fogja a levegő minőségét a nagy forgalmú Margit körút térségében.
Felújítják a Bocskait
2016. július 27. 16:04
Fél éven keresztül zajlik majd Dél-Buda fontos, de nagyon megkopott főútvonalának felújítása.
Emelkednek az ingatlanárak a fejlődő belvárosban
2016. július 24. 13:29
Már nem csak a régi sétálóutcák, hanem a városfejlesztési programok által érintett más belvárosi területek ingatlanárai is egyre magasabban alakulnak.
Indul a Terasz Budapest pályázat
2016. július 21. 15:07
Terasz Budapest néven a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét hirdette meg a főváros.
Egymilliárdból újul meg a Láng Művelődési Központ
2016. július 19. 22:09
Megújul a XIII. kerületi Láng Művelődési Központ. Az utoljára a hetvenes években átépült kultúrház bővülő kulturális lehetőségeket nyújt majd a látogatóknak.
Nyolcvanöt éves a magyar óceánrepülés
2016. július 18. 8:08
Most 85 éve ünnepelték a Hősök terén a magyar óceánrepülés első hőseit, Endresz Györgyöt és Magyar Sándort, akik 26 óra alatt átrepültek az Atlanti-óceánon és fél Európán 1931 júliusában a „Justice for Hungary” (Igazságot Magyarországnak!) nevű gépükkel.
Hiteles formában állítják helyre a Kossuth teret
2016. július 14. 16:44
A Kossuth Lajos tér és környezetének történetileg hiteles helyreállítása a cél a kormány új döntése szerint.
Kell-e Budapestnek felhőkarcoló?
2016. július 14. 12:50
Bár már 90 éve elkészült az első budapesti felhőkarcoló terve, ám az csak most valósulhat meg a Kopaszi-gáton. Tervek régóta nap mint nap születnek ebben a témában, azok megvalósulását a gazdasági recesszió és a mai napig fennálló tőkekoncentráció hiánya még mindig hátráltatja. És továbbra is kérdés marad, hol lenne érdemes felhőkarcolót építeni Budapesten.
Újra lesz Mesterségek Ünnepe a Várban
2016. július 10. 11:32
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége először 1986-ban szervezte meg a fesztivált, ahol a magyarországi kézműves szakma legjobbjai mutatkozhattak be.
A nagykörúti villamosok históriája
2016. július 8. 9:11
Tíz éve közlekednek a Combinók Budapest útjain. De milyen volt villamoson utazni a Nagykörúton az 54 méter hosszú, egyterű, 353 férőhelyes járművek megjelenése előtt? Mi köze volt a lovaknak az első villamoshoz? A következőkben dióhéjban összefoglaljuk a nagykörúti villamosközlekedés történetét, amelyből arra is fény derül, mióta viselnek számot a budapesti villamosok.
Folytatná Józsefváros a megújulást
2016. július 7. 16:31
A VIII. kerület folytatná az Európa Belvárosa Programot a belső józsefvárosi utcák további felújítására.
Időutazás húsz percben – archív sztereofotók a Műcsarnokban
2016. július 7. 11:56
Rövid kalandra hívja a Műcsarnok a városi hőségben kitikkadt turistáit: alagsorának két termében a sztereofotográfiába és egyben az 1900 körüli évek világába vezeti be a látogatókat. A Boldog békeidők elnevezésű tárlathoz kétféle szemüveget is kapunk, hogy a 3D élmény teljes legyen.
Tovább szépül az Ördögorom környéke
2016. július 5. 18:59
Hat állomásból álló tanösvényt alakítottak ki a hegyvidéki Ördögorom védett környezetében.
Budapest, fociváros
2016. július 1. 15:55
Az elmúlt hetek a fővárosban (is) a futball körül forogtak: ünneplő tömeg lepte el több este is a körutat, és az utcákon, autókon, a házak falán is látható volt, zajlik az Eb. Utánajártunk, hogyan van jelen Budapesten a foci: a térképen, a szobrokban, az infrastruktúrában.
Eltűnik az arc nélküli ház
2016. június 30. 14:22
A Magyar Nemzeti Levéltár épületének szomszédját kinézete miatt sokáig „az arc nélküli ház” néven emlegették, most azonban nemcsak az arca tűnik el, hanem a teste is: az épületet ugyanis lebontják.
Folytatná Józsefváros az utcák felújítását
2016. június 29. 11:51
A Corvin Sétány Program részeként folytatná Józsefváros a közterületek felújítását.
Szerte a városban fejlesztik a zöldfelületeket
2016. június 28. 12:25
A Népligettől a Gellérthegyig, a Józsefvárostól a Feneketlen tóig fejlesztik a zöldfelületeket a fővárosban. Budapest több mint 300 millió forintot fordít idén erre.
Folytatódik a ferencvárosi rehabilitáció
2016. június 28. 11:42
Ferencvárosban folytatódik a városrehabilitáció: évszázados lakóépületet renováltak a Balázs Béla utcában.
Megújult a Bécsi kapu tér
2016. június 17. 14:15
A Budavári Önkormányzat felújította és átépítette a Vár északi bejáratának számító Bécsi kapu tér felületét.
Bemutatják a ferencvárosi régészeti leleteket
2016. május 26. 14:58
Kiállítás mutatja be a ferencvárosi Csarnok téren folytatott régészeti feltárások eredményeit.
Jön a VI. Szoborünnep
2016. május 25. 16:00
Hatodik alkalommal rendezi meg az Ybl Egyesület a Szoborünnepet. Az egész országban mindenütt lehetőség van a szobrászok, szobrok, építészet és szobrászat kapcsolatának ünneplésére.
Jókai nyomában sétálhatunk Budapesten
2016. május 15. 20:28
Jókai Mór és Laborfalvi Róza életének nyomában szervez sétát a Fiatal Írók Szövetsége május 21-én.
Ilyen lett a megújult Széll Kálmán tér
2016. május 11. 14:03
Megújult a budai Széll Kálmán tér, és a napokban a közönség már birtokba is vehette az átalakult teret. Mik a megújult Kalef legjobb és legrosszabb elemei? Megnéztük és ítélkeztünk. A megújult Széll Kálmán tér bizonyítványa: jó - de nem jeles.
Teret kap Szenes Iván emlékezete
2016. május 10. 16:19
A VIII. kerületi Rezső tér egyik felét az egykor a téren lakó Szenes Ivánról nevezik el, míg a tér másik fele mostantól a Magyarok Nagyasszonya nevet fogja viselni.


