baleset

fortepan_253893.jpg Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Rossz ómennek tartotta Széchenyi az épülő Lánchíd 175 évvel ezelőtti balesetét Már csupán az utolsó láncszakasz beemelése volt hátra, ami igazi látványosságnak számított, összegyűlt a Duna-parton Pest és Buda apraja-nagyja, amikor a súlyos baleset bekövetkezett. Az 1848-ban történt szerencsétlenség nem okozott végzetes kárt az épülő Lánchídban, de Széchenyi István figyelmeztető jelnek tartotta, és az ország hamarosan bekövetkező pusztulását látta benne.
Az elszabadult HÉV-szerelvény: 45 éve volt a Boráros téri tömegbaleset Hibák, tévedések tucatjai és műszaki konstrukciós mulasztások vezettek a budapesti HÉV-közlekedés egyik legnagyobb balesetéhez 45 évvel ezelőtt. A Budapesten szinte soha nem látott méretű tömegszerencsétlenség egy esős tavaszi napon, 1978. április 13-án, délután 5 óra 10 perckor következett be. A Csepelről érkező HÉV-szerelvény fékezés nélkül rohant bele az utasokkal teli állomásépületbe.
A Nagykörúton kötött ki az elszabadult vasúti személykocsi Hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 4-én egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvar nagycsarnokának tolatóbakját átszakítva, az üvegfalat áttörve kifutott a Nagykörútra. A balesetet emberi mulasztás okozta, de egy vasutas lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tömegszerencsétlenség.
Tragikus házomlások Budapesten Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Vízbetörés a metróalagútba: az építők attól tartottak, hogy veszélybe kerültek a Rákóczi úti házak Az Astoria és a Blaha Lujza tér között, az épülő metróalagútban, de már a kifúrt szakaszon történt 1967-ben az a vízbetörés, amely megdöbbentette a budapestieket, és kérdéseket vetett fel a metró esetleges biztonságát illetően. Az 55 évvel ezelőtti váratlan homok- és vízbetörés nemcsak a leendő utasok körében okozott riadalmat, de a szakemberek is attól tartottak, veszélybe kerülhetnek a Rákóczi úton álló lakóházak. A veszély elhárítása után az építők próbálták megnyugtatni a fővárosiakat, hogy a kész metróalagútban majd nem kell tartani hasonló balesetektől.
Emlékművet állítottak a Margit hídnál a Hableány sétahajó áldozatainak A Margit híd pesti hídfőjénél egy több mint 7 méter hosszú és másfél-két méter magas szürke gránittömb emlékeztet a Hableány sétahajó két évvel ezelőtti tragédiájára. Az emlékműre rávésték a baleset 28 áldozatának nevét, amelyeket egy-egy spotlámpával világítanak meg.
Elszabadult vonatok – vasúti balesetek Budapesten Pár napja egy mozdony áttörte az ütközőbakot, és majdnem kicsúszott az útra Érden – szerencsére senki sem sérült meg. Az elmúlt évtizedekben Budapesten is többször előfordult olyan baleset, hogy a vonat túlszaladt a sínen, kétszer még az utcára is kifutott.

További cikkeink