Budapest

165388_98868_1975-crop.jpg Tudta, milyennek képzelték a Belvárost ötven éve? Nagyszabású tervekből lettek kisebb léptékű és azóta el is avult beruházások az ötven évvel ezelőtti bejelentés után.
Átadták a Testnevelési Egyetem új központi épületét A további ütemekben mintegy 40 ezer négyzetméternyi sportfelülettel bővül majd az egyetem területe.
Füstbe ment vigasságok: leégett a Hűvösvölgyi Vigadó Leégett a Hűvösvölgyi Vigadó hétfő éjjel. A környékbeliek a gomolygó füst és az éjszaka csendjét felverő tűzoltóautók szirénázásából, a többiek pedig a hírportálok beszámolóiból értesülhettek róla.
A szecessziótól a Bauhausig – Hetven éve hunyt el Kozma Lajos Grafikus, bútortervező, iparművész, belsőépítész, építész és műegyetemi tanár: idén hetven éve, 1948 novemberében hunyt el Kozma Lajos. Sokszínű munkásságának lenyomatát nem csupán az Átrium-mozi és a híres mesélőszék őrzi, hanem számtalan családi és bérház, bútor és illusztráció – a Műcsarnokban szeptemberben nyílt Budapesti Műhely és Kozma Lajos című kiállításon ez utóbbiakat ismerhetik meg az érdeklődők.
A PIM-be kerül Orlai Petrich Soma képsorozata Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című, 1833-ban született költeményének illusztrációjaként készültek el a képek 1858 és 1866 között.
Megnyílt a Millenáris Startup Campus A Millenárison megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája.
Okos lesz a Városliget Okos infokommunikációs fejlesztések kapcsolódnak majd a megújuló Ligethez.
Így újul meg az egykori Pénzügyminisztérium Az egykori, 1908-as Fellner-könyvalbum alapján épül újjá a Mátyás templom mellett álló épület.
Szecessziós kiállítással nyílt meg a felújított Ráth-villa A mi szecessziónk című állandó kiállítás mintegy 600 műtárgyat felvonultatva mutatja be a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót, nem egy műtárgytípusra, hanem a korszakra és a stílusra koncentrálva.
Óbudai hárs: egy a sok közül Óbuda, e nagy múltú és sokszínű városrész számos természeti értékkel büszkélkedhet. Védelem alatt álló különleges fája azonban nincs sok. Fákról szóló sorozatunk újabb részében egynek azért nyomába eredtünk.
Temetőkben is sétálhatunk a kulturális örökség napjain Temetői sétákkal várják a látogatókat a kulturális örökség napjain a hétvégén.
Elkészült az új utasmóló Ferihegyen Folytatódik a BUD2020 reptérfejlesztési terv.
Ötven éve rendezték az I. Budapesti Őszi Vásárt Tízezrek jártak ki 1968-tól a városligeti, később Kőbányára költöző őszi vásárra.
Jönnek a Kulturális Örökség Napjai Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épülettúráin betekintést nyerhetnek a palotaépület termeibe
Így játszottak a gyerekek a régi Városligetben A Liget mindig is a gyerekek kedvelt játszó- és pihenőhelye volt – írja a Liget Budapest blogja.
Jövőre megnyílik a józsefvárosi zsidó emlékhely A Sorsok Háza a Józsefvárosi pályaudvaron valósul meg.
Átalakul a Bakáts téri templom Április elején kezdődött a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom felújítása, a kivitelezők jelenleg a homlokzatot teszik rendbe. A belső terek restaurálása jövő áprilistól várható.
Átadták a Láng Művelődési Központot Felújították a XIII. kerületi Láng Művelődési Központot, ami a harmincas évektől működött Angyalföldön.
Tudta, hogy Anonymus szobra Ferenc József ajándéka volt? Történt, hogy Ferenc József saját udvartartási költségére tíz szobrot adományozott a fejlődő Budapestnek: ezek egyike volt a névtelen jegyző szobra a Városligetben, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
Újraavatták a budavári zsidó imaházat A 15. század közepén épült zsinagógát 1686 szeptemberéig használta a zsidó közösség.
Bokrétaünnep az új Puskás Stadionon! Elérte a legmagasabb pontját az új Puskás Ferenc Stadion építkezése.
Megnézhetjük a Várkert Bazárban Magyarország Kincseit Az elmúlt években megújult műemlékekről nyílt kiállítás a Várkert Bazárban.
A száz éves Gellért fürdőt ünneplik Fotókiállítással, filmvetítéssel és zenei programokkal ünneplik a száz éves Gellért fürdőt.
Már áll a parlament irodaháza a Kossuth tér déli oldalán A Steindl Imre Program keretében meg fog újulni a Kossuth Lajos tér déli házsora, ami nemcsak renoválást jelent, de egy új épületet is magával hoz.
Ötven éve döntöttek az Örs vezér teréről Fél évszázada született meg az Örs vezér tere fejlesztési terve, hogy hatalmas átszállóhely és közlekedési csomópont legyen belőle.
De hol voltak a király vadaskertjei? – Mátyás és Budapest, II. rész Mátyás király és utódai korában Pest és Buda környékén több vadaskert is a kiváltságosak rendelkezésére állt. De hol voltak ezek a vadaskertek? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Kozma Lajos munkásságát mutatja be a Műcsarnok A 2018-as Kozma-emlékév keretében a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium nagyszabású programsorozatot indít.
Pénztörténeti Múzeum lesz az egykori Postapalotában A pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében pénz- és banktörténeti múzeumot, valamint látogatóközpontot hoz létre az MNB a Széll Kálmán téri irodaépületben.
Irodaház épül a csepeli szabadkikötőnél Egy száz éves munkásszálló épületét is megmentik a fejlesztés során.
Vesztegzár a Royal Szállóban Negyven éve tűnt el az a betegség a Földről, ami azelőtt gyakorlatilag generációról generációra megtizedelte az emberiséget – a fekete himlő. A betegség szinte az utolsó pillanatig nem csak az ún. harmadik világ országait fenyegette, de felüthette a fejét akár egy európai főváros luxusszállodájában is. Ez történt Budapesten 1963-ban.

További cikkeink