Keresés az archívumban

Új utcanevekről döntött a Fővárosi Közgyűlés – Ezentúl Horn Gyula sétány is lesz Szabad-e egy ellentmondásos politikusról utcát elnevezni Budapesten? Ez volt az egyik legfontosabb kérdés a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Végül a testület megszavazta, hogy legyen Horn Gyula sétány a XIII. kerületben.
Ilyen lesz az új józsefvárosi sétány Várhatóan tavasszal megkezdődik egy új gyalogosbarát sétány kiépítése a Józsefvárosban, a Rákóczi téri vásárcsarnok környezetében. Az ígéretek szerint több teret kapnak majd a gyalogosok, játszóteret építenek, és fákat ültetnek. Elkészült a látványterv, mutatjuk.
Sétány épül a kelenföldi Duna-parton Buda déli szakaszán, a XI. kerületi kelenföldi Duna-parton egy 20-30 méter szélességű új, szabadidős gyalogossétány kialakítása várható, a közelmúltban pályázatot írtak ki a megtervezésére.
Elkészült a gyalogos sétány a pesti alsó rakparton Befejeződtek az átépítési munkák, így mától megnyílt a gyalogos sétány az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán. A pesti Duna-partok három ütemben zajló korszerűsítését még 2017-ben kezdte el Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy a rakpartok élhetősége javuljon.
Egy elrejtett kis utca a Várban – 85 éves a Babits Mihály sétány A Babits Mihály sétány Budapest egyik legromantikusabb utcácskája. A budai várfal mentén halad, és noha a közelben óriási a turistaforgalom, erre a viszonylag eldugott területre meglehetősen kevesen tévednek. Pedig az 1930-as években éppen azért hozták létre, mert onnan varázslatos panoráma nyílt az egész városra, és azt remélték, ez cukorként vonzza majd a külföldi látogatókat.
Döntöttek a pesti rakpartok megújításáról: a Kossuth tértől a Bálnáig sétány lesz, átalakul a Széchenyi tér is Aláírták a pesti rakpartok megújításáról szóló megállapodást a kormány és a főváros képviselői. A tervek szerint új sétányt és zöldfelületeket alakítanak ki a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, megszűnik a Széchenyi téri körforgalom, megújul a 2-es villamos pályája és a Közraktár utca is.
Zöld sétány a vágányok helyett – Szebbek, jobbak lesznek az új budapesti HÉV-ek Teljesen megújul a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV-vonal, gyorsabbak lesznek a HÉV-ek, megújul a pálya és az állomások, valamint új, akadálymentes, klimatizált kocsik is érkeznek majd. A fejlesztés első ütemében a HÉV-ek a Közvágóhídnál a föld alá süllyednek, és egy Boráros téri megállóval érik majd el a Kálvin téri állomást. A Duna-parti sávról eltűnhet a vágány és egy összefüggő, új zöld sétány jöhet létre.
Sétány épül a Duna-parton Pesterzsébeten Pesterzsébeten a Kis-Duna-parton a Gubacsi hídtól egészen Soroksár határáig kialakítanak egy összefüggő sétányt, melyről a víz is elérhető lesz. Stégek, part menti gyalogutak és piknikezőhely is épül.
A tavasz ünnepe: a Tóth Árpád sétány Budán Ha szeretne egy igazán, felemelően, lenyűgözően szép fasorban sétálni, most kell felmennie Budára, a Várba, a Tóth Árpád sétányra! Friss zöld, üde levelű, gyertyaszerű fehér virágokat bontó vadgesztenyék az egyik oldalon, tömött virágú, rózsaszín japán díszcseresznyék a másikon. Sőt, e zöld és e rózsaszín odafönn alagútként borul össze!
Épül a budafoki Duna-parti sétány és szabadidőpark Nyár elejére készül el a Duna-parti szabadidőpark. Ezzel elérhetővé válik a vízpart, területet biztosítanak a játékhoz és a sporthoz, így a partszakasz a családok kedvenc helyévé válhat.
Kész a Moszkva sétány Elkészült a Moszkva sétány, amely a júliusi vizes világbajnokság fővárosi fejlesztési beruházásaként valósult meg.
Moszkva sétány lesz az angyalföldi Duna-parton A pesti Duna-parti sétányt az Árpád híd és Dagály között Moszkva sétánynak nevezik el.
Kolduló barátok a Duna mentén – Ferences rendi emlékek Pesten és Budán A ferences barátok számára április 16. minden évben nagy jelentőséggel bír, a hagyomány szerint ugyanis 1209-ben III. Ince pápa e napon hagyta jóvá – egyelőre még csak szóban – a rendük alapítását. Ilyenkor megújítják az egyszerűségre és tisztaságra vonatkozó fogadalmukat, mi pedig ez alkalomból bemutatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során milyen kulturális örökséget teremtettek a fővárosban.
Közösségi park épül az Etele úton Az aszfalt helyére négy petanque-pálya kerül a XI. kerületi Etele út 38. előtti területen. Az új parkban fákat, virágokat ültetnek, valamint ülőbútorokat, asztalokat, székeket is kihelyeznek, mezítlábasösvény is lesz.
Finta József építész budapesti öröksége Finta József Kossuth-díjas építész életművének legjelentősebb része Budapesten valósult meg. Munkássága az elmúlt hat évtized alatt jelentősen meghatározta a magyar főváros városképét. A megépült házainak legjelentősebb része az idegenforgalom céljait szolgája, de pénzügyi és oktatási épületeket is tervezett. Munkáit sokan tartják funkcionálisan jól átgondolt, magas kvalitású alkotásoknak, mások azt kifogásolják, hogy Duna-parti szállodái kedvezőtlenül alakították a pesti látképet.
175 éve született a Magyar Optikai Művek megalapítója Süss Nándor honosította meg hazánkban a precíziós műszeripart, és amellett, hogy egész műszerészgenerációkat nevelt ki, gyártmányaival nemcsak itthon, hanem külföldön is elismerést szerzett a magyar iparnak. Leghíresebb munkája Eötvös Loránd torziós ingája volt, amelynek példányait sokáig egyedül itt állították elő, és exportálták a világ minden részére. Az általa alapított gyár Magyar Optikai Művek néven vált világhírűvé.
Megnyílt a látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt Elkészült a Szentendrei úti látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt, aki pedig belép az intézmény kapuján, a római katonasághoz köthető régészeti leleteket is megismerheti a múzeum most kialakított új kiállítási terében.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Akinek a Himnusz zenéjét köszönhetjük: Erkel Ferenc Budapestje Ezer szállal kötődött a fővároshoz a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zenéjének szerzője. Első bemutatkozása a pesti Nemzeti Kaszinóban volt, majd az egykori, Kerepesi úti Nemzeti Színház karnagya lett, itt mutatták be első operáját és az általa megzenésített Himnuszt is 1844-ben. A zenei oktatás megújításáért küzdött, miközben olyan kimagasló művekkel gazdagította az országot, mint a Bánk bán és a Hunyadi László című operák. Szemtanúja volt a hosszú XIX. század összes fontos változásának, Budapest világvárossá fejlesztésének, láthatta számtalan híres épület elkészültét. Lakott a budai Várban, a Belvárosban, az Andrássy úton, a Svábhegyen. Erkel Ferenc zeneszerző 130 éve hunyt el Budapesten, fővárosi életének színtereit mutatjuk be az évforduló alkalmából.
Folytatódik a Városliget megújulása, az új Nemzeti Galéria is megépül Családbarát fejlesztésekkel folytatódik a Liget Budapest projekt, a park rekreációs funkciói mellett így további zöldfelületek is megújulnak: idén felújítják a KRESZ-parkot és környékét, a Dvorák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a ballon kilátót övező területet is. Az új Nemzeti Galéria építése is tervben van.
Egy ferencvárosi gyárépület megmaradásának története A Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca sarkán 1963 januárjában elkészült Laboratóriumi Felszerelések Gyára évtizedekig meghatározta a környék utcaképét. Akkor is, amikor sok száz munkás dolgozott a hatalmas alapterületű épületben, és akkor is, amikor 1990 után üresen állt, és évről évre romlott az állaga. Ma modern, főleg külföldi egyetemi hallgatók által lakott kollégium működik a falak mögött, az új funkció egyben az épület újjászületését is jelentette.
Kerékpárosbarát fejlesztések kezdődnek három kerületben Közbeszerzési pályázatokat hirdettek a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpárhálózat fejlesztésére. A munkálatok idén nyáron kezdődnek, céljuk a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, a kerékpározás ösztönzése.
Felavatták Maderspach Viktor mellszobrát a XVI. kerületben Mellszobrot kapott Maderspach Viktor erdélyi magyar író, katona, mérnök a XVI. kerületi Erzsébetligetben. A trianoni békediktátum kihirdetése után el kellett menekülnie szülőföldjéről, Erdélyből, hátrahagyva családi birtokát. Mátyásföldön 1934-ben talált új otthonra.
Séta az időben – A budai zsidóság közel 800 évnyi történetéről mesélnek a várbeli házak Bár a budavári zsidóság története a várossal egyidős, kevésbé köztudott, hogy hány helyszínen találkozhatunk a közösség emlékeivel, és hány ház őriz történeteket a középkortól egészen a XXI. századig. A Várkapitányság Budai Vársétáinak idegenvezetője most ebbe nyújtott betekintést a Shalom, Buda! című vársétán a Pestbudának.
Slachta Margitról parkot, Kopp Máriáról sétányt neveznek el A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről. A XII. kerületi Eötvös út egy szakasza Kopp Mária sétány lesz.
Régi korok emlékeit gyűjtötték – 135 éve alapított múzeumot Budapest Budapestnek a fővárosi pozíciója rengeteg előnyt biztosít, de olykor hátrányokkal is jár. Így volt ez a múzeumok területén is: amiatt, hogy 1807-ben itt állították fel a Magyar Nemzeti Múzeumot, a főváros csak nyolcvan évvel később jutott oda – számos vidéki település után –, hogy létrehozzon egy saját intézményt. 1887. október 20-án – tehát éppen 135 évvel ezelőtt – azonban végre megszületett a döntés, és létrejött a Fővárosi Múzeum.
Átadták a Horn Gyula sétányt Angyalföldön A XIII. kerületben július 5-én felavatták a Horn Gyula sétányt. A gyalogút, amelyet a volt szocialista politikusról neveztek el, Angyalföld szép közparkját, a Gyermek teret szeli ketté, és önálló közterületként a múlt évben hozták létre telekalakítással.
Híres budapesti épületeket kereshetünk fel a Múzeumok éjszakáján Június 25-én, szombaton, a Múzeumok éjszakáján épületbejárások, tárlatvezetések, interaktív események, koncertek várják hajnalig az érdeklődőket országszerte több mint négyszáz intézményben. Nemrég megnyílt különleges fővárosi épületeket is bebarangolhatunk.
Elkezdődött az Aquincumi Múzeum fejlesztése – Élményszerűen mutatják be az ókori műemlékek csodáját Régóta várt fejlesztési munkálatok kezdődtek az Aquincumi Múzeumban, melyek során az intézmény Szentendrei úti rozsdás vaskerítésének helyére teljesen új élményfal épül, és új kiállítás is készül, amelyen a virtuális valóság segítségével pillanthatunk bele az egykor itt élő rómaiak életébe. Hogy pontosan mi is változik, arról Láng Orsolya, a múzeum igazgatója mesélt a Pestbudának.
Huszonhat I. kerületi épületet nyilvánított védetté a főváros, többségük a Kádár-korszakban épült Huszonhat, főleg 1956 és 1978 között emelt, I. kerületi ingatlan védetté nyilvánításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Ezek között szerepel a Déli pályaudvar főépülete, a budavári Hilton szálló épülete és több lakóépület. A Fővárosi Önkormányzat még januárban jelentette be, hogy közel száznyolcvan budapesti épület helyi védettség alá vételét tervezi.
Megszépül a kelenföldi Duna-part, biciklis- és gyalogossétányt is terveznek A Kopaszi-gát vonalától délre, a kelenföldi Duna-parton a jelenleg elhanyagolt és sok helyen gazos terület helyett egy 3,6 kilométer hosszú gyalogos- és biciklissétány jön létre a tervek szerint. A XI. kerületben tehát egy igazi zöldfolyosó épül futópályával, tűzrakó hellyel és minőségi, zöld pihenőterekkel, ahol a környéken élő újbudaiak munka után sportolhatnak, piknikezhetnek és kikapcsolódhatnak.
Pestbuda Magazin 2022. február 6. Megmutatjuk, mi van most a lebontott Burg Hotel helyén a budai Várban. A 90 éve elhunyt Árkay Aladár budapesti épületeit kerestük fel. 3500 néző fért el a Pesti Német Színházban, amely 175 éve égett le a mai Vörösmarty téren. Összefüggő rakparti sétány épül a pesti Duna-parton. Összesen 367 fa igényel beavatkozást a Szilágyi Erzsébet fasorban. Tartsanak velünk!
Sétánnyá alakítják a Városliget legforgalmasabb útját Aszfaltozott autóút helyett valódi parki sétánnyá alakítják vissza a Városligetet kettévágó Kós Károly sétányt, az átépítés terveire vonatkozó tendert ma írta ki a Városliget Zrt. Az autómentesítés érdekében csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is elzárják a forgalom elől, és autómentes lesz a jövőben a Hősök tere is.
A Feneketlen-tó: vadregényes táj Újbudán A XI. kerületi Szentimreváros egyik emblematikus helye a Feneketlen-tó, amely a XIX. század végén mesterségesen keletkezett. A mai Kosztolányi Dezső tér helyén működő téglagyár munkásai ugyanis egy mélyben futó vízfolyást véletlenül átvágtak, a rétegvíz a felszínre tört, és lassan feltöltötte az agyagmedret. A Feneketlen-tó és partja a múlt század derekáig elhanyagolt volt, ide hordták a két világháborúban a törmelékeket, romokat. 1958 és 1960 között azonban rendbe hozták, és parkot alakítottak ki körülötte, azóta a budapestiek kedvelt helye.
A Magyarországról elhurcolt németségért avattak emlékművet Sashalmon A magyarországi németek XX. századi tragédiáját bemutató emlékművet adtak át a XVI. kerületben a Sashalmi sétány és a Romhány utca kereszteződésében. R. Törley Mária szobrászművész alkotását a Német Nemzetiségi Önkormányzat állíttatta a kerületből elhurcoltak emlékére.
Emlékművet állítanak a kényszermunkára elhurcoltaknak Sashalmon A Sashalomról kényszermunkára, málenkij robotra elhurcoltakért állítanak emlékművet a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. Innen indultak el 1945 januárjában a Szovjetunió internálótáboraiba a kerületből deportáltak. Az 5+1 stációból álló szoborcsoport első darabját az esemény emléknapján avatják fel.
Hamarosan elkészül a Pünkösdfürdő park az óbudai gáton Még telepítik a fákat és cserjéket, ugyanakkor a játszótér, a tűzrakó helyek, a sportpályák már elfoglalták végső helyüket a Pünkösdfürdő parkban Óbudán. A korábban gyepes, kietlen gátoldalon most létrehozott új parkot különböző funkciójú részekre osztották fel. A terület kialakításakor a hely biodiverzitásának megőrzése és az ökológiai egyensúly fenntartása is cél.
A Lovarda és a Főőrség között – A Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső szerepe a Várban A Budavári Palota nyugati oldala az elmúlt években teherautók zajától volt hangos, hiszen a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépítették az egykori Királyi Lovardát és a Főőrség épületét. E gyönyörű épületek már korábban elkészültek, az utóbbi időben még a környezetüket képező Csikós-udvaron dolgoztak, amit végre szeptember közepén a közönség számára is megnyitottak. Egy rövid utazásra hívjuk az Olvasót, melyben keresztülvezetjük az udvaron, utunk végpontja pedig a szintén újjáépített, elbűvölő Stöckl-lépcső lesz.
Fákat ültetnek a pesti alsó rakparton Megújul a pesti alsó rakpart, ahol gyalogos sétányt és fasort alakítanak ki. A Parlament és a Margit híd közötti szakaszon november 22-én elkezdődött a 34 darab, három méter törzsmagasságú kocsányos tölgy elültetése.
Környezetvédelmi engedélyt kapott a Gellért-hegyi sikló építése Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Gellért-hegyre tervezett sikló építése. Az engedély kiemeli, hogy a munkálatoknak számos természetvédelmi előírásnak és világörökség-védelmi elvárásnak kell megfelelnie.
Ahová egykor olimpiát is álmodtak – A Népszigeten megállt az idő Van egy hely Budapesten, amely majdnem világhírnevet szerzett magának. Végül azonban nem lett világhírű, sőt még rendes, becsületes névvel sem rendelkezik valójában. Mostani cikkünkben a súlyos elhanyagoltságában, kihasználatlanságában is szép Népszigetet járjuk be.
Jeles festőink nyomában – Festőszobrok Budapesten Az október 18-i magyar festészet napja alkalmából Budapest festőszobrainak nyomába eredtünk: bemutatjuk, hogyan élnek a főváros emlékezetében a jeles alkotók, mely festőknek, miért és hogyan tartották fontosnak megőrizni az emlékét.
Sétányt neveztek el Szabó Magdáról Budán Az írónő születésnapján, október 5-én avatták fel a Szabó Magda sétány utcanévtábláját a II. kerületben, a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park közötti területen. A sétányon egy könyvszekrényt is elhelyeztek, amelybe bárki hozhat, és amelyből bárki vihet olvasnivalót.
Parkolóházak épülnek a Mexikói útnál az autómentes Városligetért Az autómentes Városliget megteremtését segítik a Kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál építendő P+R parkolóházak, amelyeknek a tervezési szerződését ma írta alá a Budapest Fejlesztési Központ és a pályázaton nyertes Középülettervező Zrt. A parkolóházak létrehozása szervesen kapcsolódik a környék közlekedésének megújításához.
Már többen is terveztek siklót a Gellért-hegyre, de sem a fogaskerekű, sem a gőzsikló nem valósult meg Vajon mi lehet a magyarázata, hogy a XIX. század második felétől a jóváhagyott, engedélyezett tervek ellenére eddig soha nem kezdődött el a Gellért-hegyi sikló építése? Fuchs Guidó már 1884-ben, majd az 1890-es években Balázs Mór, Miller Vince Ede és Novák Ferenc is letette az asztalra saját elképzeléseit. A megvalósítás közelébe azonban egyikük sem jutott el.
Egy mostoha sorsú kerület kivételes parkja Csepel történelme minden, csak nem fáklyásmenet. A mai napig alig három sáv köti össze Budapest többi részével, emiatt kiesik sokak látóköréből. Az utóbbi években azonban mintha megmozdult volna valami, és már nem csak a panelprogram érezteti hatását: a Ráckevei-Duna partján sokoldalú és igényesen kialakított sétányok, parkok várják nem csak a helyi lakosokat.
Átadták a Madárbarátok tanösvényét a Városligetben Interaktív tanösvényt hoztak létre a Városligetben egy korábban elhanyagolt részen, a nemrég átadott Mőcsényi Mihály Botanikus Kert mellett, ahol 335 növény és 123 madárfajjal ismerkedhetnek meg a látogatók.
A Naplás-tó hű a nevéhez – Egy hely, ahol jó megpihenni Budapest legnagyobb felületű állóvize egészen fiatalnak mondható, 1978-ban hozták létre a Szilas-patak árvízvédelmi szabályozásakor. A Naplás-tó méltó a nevéhez, hiszen a naplás a napolás szó rövidített alakja, és a 16 hektáros vízterület, valamint a környezete felfedezéséért érdemes elnapolni egyéb teendőinket.
Újabb lépések az autómentes Városligetért – Kezdődik az új pesti felüljáró tervezése Újabb mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítését szolgáló közlekedésfejlesztési program. A Budapest Fejlesztési Központ szerződést kötött a Rákosrendező pályaudvar fölötti új pesti felüljáró tervezésére, és kiírták a közbeszerzési eljárást a Kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál építendő P+R parkolók tervezésére is.
Kültéri kiállítás a Hadtörténeti Múzeum épületén A Magyar Királyi Honvédség kötelékében 1941-ben jöttek létre a haditudósító alakulatok, amelyek a háborút dokumentálták. Felvételeikből kiállítást rendezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.