Erdélyi bástya

176948_elsobastya_t9.jpg Velencei csodaszer kupakja és középkori lépcső is előkerült a budai Vár legújabb szabadtéri, kulturális közösségi területén A T9 – Az első bástya című régészeti tárlat mellett kulturális közösségi térként született újjá a Táncsics utca 9. szabadtéri helyszíne, míg az egykori József kaszárnya és börtön épülete folyamatosan tárja elénk a történelem különböző korszakainak rétegeit. A mostani régészeti feltárás során szó szerint a ház padlója alól bukkantak elő a korábban itt álló középkori és török kori épület maradványai.
Újra megnyílik az első bástyakiállítás a budai Várban – Időutazás a XVI. századba A pünkösdi hétvégétől, május 30-tól újra látogatható a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya a budai Várban, ahol régészeti kiállítás és csodaszép panoráma várja a látogatókat. Aki erre jár, egy „időutazáson” vehet részt, ahol a XVI. századi Buda várfalainak tövében sétálva megnézheti a feltárt leleteket.
Tavasszal újra megnyílik a Várnegyedben Az első bástya című pop-up kiállítás A tervek szerint jövő tavasszal ismét várja a látogatókat a Várban a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya, amely korábban elzárt terület volt.

További cikkeink