gyár

198736_harisnya2_1_.jpg Ipartörténeti érték Óbudán: 100 évvel ezelőtt épült fel a Budapesti Harisnyagyár elődje Egy apróhirdetésben keresett munkatársat balatoni nyaralójába a Budapesti Harisnyagyár 1989-ben. Akkor még valószínűleg senki sem sejtette, hogy néhány éven belül megszűnik a legendás óbudai vállalat, amely idén ünnepelhetné megalapításának 100. évfordulóját. Az ipartörténeti emlékek rajongóinak, valamint a gyár egykori dolgozóinak és leszármazottaiknak sovány vigaszként szolgálhat az a tény, hogy a hajdani gyár épületei a mai napig állnak, és remélhetőleg – ipartörténeti műemlékként – a jövőben is állni fognak majd.
A magyar ipar egyik legfontosabb üzeme volt a Láng Gépgyár – Lakóparkot építenek a helyére Az 1868-ban alapított Láng Gépgyár egyike volt a magyar ipar legfontosabb üzemeinek. Sikeressége abban is mérhető, hogy viszonylag rövid idő alatt a 8-10 fős műhelyből több száz alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalat lett. Láng László a Váczi körúton, a mai Bajcsy-Zsilinszky úton nyitotta meg műhelyét, majd 1873-ban költözött át a Váci úti telepére, ahol egészen a megszűnéséig működött. Az egykori gyár területén már csak négy, műemléki védelem alatt álló épület áll, amelyek köré hamarosan egy modern lakótelepet építenek.
Budapest világhírű gyára volt, ma már alig van nyoma az egykori Magyar Optikai Műveknek Éppen 100 éve, 1922-ben kapta alapítója után a Süss Nándor Precíziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt. nevet az az üzem, amely később Budapest egyik legnagyobb, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világhírű gyára lett. Az 1939-től Magyar Optikai Művek néven működő gyárnak egykor számos épülete uralta a Csörsz utca környékét, ahol azonban mára a MOM néven és a művelődési házon kívül alig emlékeztet valami az egykori gyárra.
Egykor Budapest gyomrának hívták – Emlékezés Ferencváros gyáriparára Ferencvárost egykor Budapest élelmiszeripari központjaként tartották számon, ahol a mai irodaházak és lakóparkok helyén gyárak, gőzmalom és vágóhíd sorakozott egymás mellett. Az elmúlt 150 év alatt többször is megváltozott a IX. kerület arculata.

További cikkeink