Hírek

171446_faultetes4_masolat.jpg Elültették a fővárosi fatelepítési program tízezredik fáját Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten
Közösségi tereket alakítottak ki a Keresztúri-erdőben A Rákosmentén élők igényei alapján újították meg a XVII. kerületi Keresztúri-erdő egy részét. Különleges futókört, tisztást, padokat és tűzrakóhelyeket is kialakítottak. Az interaktív tanösvény állomásai bemutatják a hely élővilágát, Pest régi határköveit, a 301-es parcellát és emléket állítanak az 1944-es Attila védelmi vonalaknak.
Átadták a városmajori templom rekonstruált Szent Erzsébet-üvegablakát A városmajori templom második világháborúban elpusztult, most helyreállított, Árpád-házi Szent Erzsébet életének eseményeit megjelenítő üvegablaka a helyére került.
Új helyre került az Oroszlános kút a Vörösmarty téren A restaurált Oroszlános ivókutat korábbi helyétől távolabb állították fel, a Vörösmarty és a Harmincad utca találkozásánál.
Eötvös Lorándról nevezik el az új parkot a Normafánál A Normafa szomszédságában lévő egykori Hotel Olimpia helyén létesülő park Eötvös Loránd nevét kapja, az új utat pedig Erdős Pálról nevezik el. A tervek szerint a látogatók novemberben vehetik birtokba az új pihenőterületet.
Megszépült a józsefvárosi ház homlokzata A VIII. kerületi Palotanegyedben egymás után újulnak meg a társasházak homlokzatai, belső terei. A Vas utca 3. számú ház rekonstrukciója során a vakolat alatt egy angyal alakot találtak, amely most a homlokzat éke lett.
Zsivora Györgynek állítottak szobrot Zuglóban Zsivora György szobrát a róla elnevezett közparkban, születésének 215. évfordulója alkalmából szeptember 5-én avatták fel a XIV. kerületben.
Gyönyörű látványt nyújt a kivilágított Puskás Aréna A látványos fotókon megcsodálhatjuk a stadion nemzeti színű kivilágítását.
Átadták a MOME új campusát Átadták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusát. Az épületegyüttes a Zugligeti út és a Budakeszi út között található. Az oktatási intézmény kutatási és innovációs központ is lesz.
Két év múlva nyílhat meg a Biodóm az Állatkertben Két év múlva nyílhat meg az Állatkert új bemutatókomplexuma, az öthektáros Pannon Park és központi építménye, a Biodóm.
Megújult a játszótér és a park a Lövölde téren A Terézvárosban újjávarázsolták a Lövölde téri játszóteret, amely barátságosabb, hangulatosabb és biztonságosabb lett.
Kis park épül a bódék helyén a Mechwart ligetnél A korábban elbontott bódék helyén hamarosan padokkal és növényekkel övezett pihenő fogadja az arra járókat a II. kerületi Keleti Károly utca és a Margit körút találkozásánál.
Pénteken kezdődik a Budavári Könyvünnep a Szentháromság téren A Várnegyedben, a Szentháromság tér és a Halászbástya közötti területen pénteken nyílik meg a Budavári Könyvünnep. A háromnapos rendezvényen a könyvkiadók új könyvekkel jelennek meg, reggeltől estig kulturális programok, író-olvasó találkozók várják a könyvbarátokat szeptember 6-8. között. A Budavári Könyvünnep idei díszvendége Kassa, Márai Sándor szülővárosa lesz.
Új miniszobrok Erzsébetvárosban A figyelemfelkeltő és szerethető miniszobrok sok helyen felbukkannak Budapesten, új alkotás köztük Noé bárkája és Rejtő Jenő regényének 14 karátos autója. A kis szobrokkal emléket állítanak Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek.
Ilyen lesz a megújult budai Várnegyed Különleges nézőpontból csodálhatjuk meg a budai Várat ebben a videóban, amely bemutatja a megújult Várnegyedet.
Hamarosan megnyílik a Millennium Háza a Városligetben Ősszel nyílik meg Millennium Háza, a volt Olof Palme Ház, amely a Városliget legrégibb épülete. A ház patinás Zsolnay-díszítéseit restaurálták, elé pedig a századforduló hangulatát idéző rózsakertet ültettek.
Gyönyörűek a díszkutak a felújított József nádor téren Átadták a fejújított József nádor teret, amelyet a Herendi és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra kifejezetten ide tervezett, egyedi díszkútjai díszítenek. Egyedi kialakítású ivókutakat is elhelyeztek. A megszépült téren 1500 négyzetméteren három gyepfelületet alakítottak ki, 54 fát ültettek, és bokrokat is telepítettek.
Több mint 350 P+R parkolóhelyet építenek Békásmegyeren Összesen 376 P+R jellegű parkolóhelyet alakítanak ki Békásmegyeren. Így az autóval, valamint a közösségi közlekedéssel ingázó munkavállalók életét is egyszerűbbé teszik.
Várják a véleményeket a Kiscelli park koncepciótervéhez Közösségi tervezés, kérdőívezés és több megbeszélés során elkészült a Kiscelli park koncepcióterve. A parkhasználók különféle igényeit, a szabályozás kereteit, a tájépítészi ötleteket és a pályázati előírásokat kellett összehangolni egymással.
Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát A Városháza park kiskörútra néző, közel 300 négyzetméteres homlokzati tűzfalán látható a „Nemzetünk Sportolói” című tűzfalfestés, amely hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg, ezzel is emléket állítva az olimpikonjainknak.
Közönségdíjat kapott az új Néprajzi Múzeum épületének terve A II. Építészeti Nemzeti Szalon közönségdíjait adták át vasárnap a Műcsarnokban. A közönség szavazatai alapján az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont tervéért Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura díjas építész és csapata kapta az elismerést.
Ilyen lesz a Zsolnay-díszkút a József nádor téren A belvárosi József nádor tér megújítása folyamatban van, már felállították a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített szökőkutat is, amely a híres herkulesfürdői díszkút másolata.
Alagút épül a Duna alatt – Összekötik a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV-et Elkezdődik a tervezés az északi és a déli HÉV-vonalak korszerűsítésére és a pályák összekötésére. A csepeli és ráckevei gyorsvasutat a Kálvin térig meghosszabbítanák, a három HÉV-pályát pedig egy Duna alatti alagúttal összekapcsolnák.
A Füvészkert medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.
Negyedmillió műtárgyat költöztet új helyre a Néprajzi Múzeum A magyar történelem eddigi legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését valósítja meg a Néprajzi Múzeum, amely a Liget Budapest projekt keretében világszínvonalú raktárbázist kapott, 2021-től pedig új épületben fogadja majd a látogatókat a Városligetben. A napokban egy videót tettünk közzé a csomagolásról, most pedig részletesebben is beszámolunk.
Lebontják a Fővárosi Vízművek régi irodaházát Így néz ki a bontás alatt álló toronyház a Váci út és a Dózsa György út sarkán, amely a Fővárosi Vízművek irodaháza volt.
Így költözik a Néprajzi Múzeum negyedmillió műtárgya (videó) Magyarország legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetése zajlik a Néprajzi Múzeumban. 250 ezer műtárgy kel majd útra, köztük óriás székelykapuk, miskakancsók, különleges afrikai pajzsok, japán legyezők.
Felújítják Budapest utolsó vízimalmát Újjászületik a XV. kerületi Liwa-malom, amely a főváros utolsó vízimalmaként működött 1952-ig. A rekonstruált műemlék épület és a malomkert a tervek szerint kulturális és turisztikai központ lesz.
A Közlekedési Múzeum új épületéhez készült látványtervekből nyílt kiállítás A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben. Az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a 120 éves Múzeum történetét is megismerhetik a látogatók.
Átadták a Dohány utcai zsinagógánál a különleges védműrendszert A Dohány utcai zsinagóga előtti téren erős oszlopokból álló védműrendszert és speciális utcabútorokat helyeztek el, amely megóvja a téren tartózkodókat egy esetleges terrortámadási kísérlettel szemben.

További cikkeink