infrastruktúra

167452_budapest1.jpg Élénkítenék a dunai hajózást Fejleszteni kell az infrastruktúrát a Dunán is.
„S lőn világosság” – gyöngyszemek a fővárosi közvilágítás történetéből Egyre népszerűbbek a régi budapesti fotók, képek, amelyek nemcsak az embereket és az eseményeket, de magát a várost is megörökítették. De észrevesszük-e az egykori pazar épületek oldalában vagy az utcák, terek mentén megbúvó lámpákat? Az alábbiakban bemutatjuk Budapest egykori kandelábereinek színe-javát.
Tudta, hogy már másfél évszázados a pesti vízvezeték-hálózat? A ma természetes vezetékes vízszolgáltatás nem is olyan régi: Pesten 150 éve kezdődött meg a vezetékes vízhálózat kiépítése – igaz, Budán már 300 éve elkezdték a vízvezetékek építését.
Tudta, hogy a Parlament volt az első magyar távfűtött épület? A Belvárost tenné kéménymentessé az a beruházás, amelynek keretében távhővezetéket vezetnek át az Erzsébet hídon. A mostani tervek szerint a jelenleg szigetszerű távhőkörzeteket egységes rendszerbe kötnék, és 2021-ig több tízezer belvárosi lakás csatlakozna a távhőhálózatra.
Százötven éves a budapesti Vízművek Másfél évszázaddal ezelőtt, 1868-ban létesült az Első Pesti Vízmű a Flotillenplatzon, a mai Parlament helyén.
Meghosszabbítanák észak felé a 3-as metrót Az M3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását célzó közbeszerzés jelent meg.
Hatvanéves a Széchenyi-hegyi tévétorony Mi is volt a Szomszédok első képkockája? Ó, hát persze, hogy a tévétorony! Hatvan éve, 1958. február 22-én adták át a Széchenyi-hegyi adótornyot. A 12 emeletes épület elkészülte a rendszeres televíziózás kezdetét is jelentette, hosszú évtizedekig mindössze egyetlen csatornával. A hazai televíziózás históriája összeforr a Széchenyi-hegyi adótorony történetével.
Az Erzsébet híd tervezője: Sávoly Pálra emlékezünk Most 125 éve született az a hídtervező mérnök, akinek munkája leginkább meghatározta a budapesti Duna-part II. világháború utáni arculatát. Nemcsak az Erzsébet hidat tervezte, hanem a lerombolt hidak helyreállításában is jelentős szerepe volt.
Nagyszabású panelprogram indulhat Közel egymillió lakótelepi lakás van Magyarországon. Most felmérés készül a lakótelepek helyzetéről, majd vitairat születik, hogy társadalmi igény esetén átfogó panelprogram indulhasson.
Épülhet a Nemzeti Korcsolyázó Központ Tízezer férőhelyes jégpalota valósulhat meg 2021-re Budapesten.
Fővárosi vasúti és HÉV-vonalakat újítanak fel Nagyszabású kötöttpályás közlekedési fejlesztések várnak Budapestre a kormány döntése nyomán.
Nyolcvanéves a Petőfi híd Most nyolcvan éve adták át a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Duna-hidat. A Horthy Miklós hídból a háború után Petőfi híd lett, azóta is tartja a hátát a szüntelen autóáradatnak.
Egymilliárdot fordítanak LED-es közvilágításra Mintegy hétezer lámpatest LED-es világítótestre történő cseréje valósítható meg Budapesten.
Indul a dél-budapesti Duna-híd pályázata A beruházó Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ (KKBK) kiírta a Galvani-híd megépítéséhez tartozó Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatot.
Lebontani a Nyugati és a Keleti felüljáróját? Bombaként robbant a hír: a Tarlós István vezette főváros elbontana két, a Kádár-korszakban emelt gépjármű-felüljárót: a Nyugati térit és a Rottenbiller utcait. Őrült beszéd? Vagy van benne rendszer?
Százhuszonöt éve hunyt el Baross Gábor, a vasminiszter A magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa rövid életútja során, elképesztő munkabírással új, máig meglévő alapokra helyezte a magyar infrastruktúrát.
Mindenképp megépülnek az olimpiára tervezett létesítmények A tervezett sportberuházásokat megvalósítják, függetlenül az olimpiától.
Kétmilliárd jut Pest megyei bringautakra A cél, hogy növekedjen a gyalogos, kerékpáros vagy közösségi közlekedést választók aránya.
Halad az új Puskás Stadion megvalósulása Aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.
Kézzel kezdték ásni a kettes metrót Tudta, hogy a kettes metrót annak idején kézi munkával kezdték el ásni? Hogy eredetileg a BAH-csomópontra ment volna át Pestről? A metró eredeti funkciójáról, városképformáló szerepéről és az építkezés érdekességeiről tartottak interaktív beszélgetést a Kossuth Múzeumhajón. Honvári János gazdaságtörténész és Szabó Balázs építőmérnök, a témában jártas két szakember számos rejtélyt, érdekességet osztott meg a kelet-nyugati metróvonalról.
Felújítják a Gubacsi vasúti hidat Rendkívül rossz állapotban van már a Csepelre átvezető Gubacsi vasúti híd: a kormány mintegy 10 milliárd forintot költene a felújítására.
Feltárul a kőbányai víztároló kapuja Március 22-én, a víz világnapja alkalmából a Fővárosi Vízművek két napra megnyitja a kőbányai víztároló medencéjét a látogatók előtt – írja a Travelo.
Szakmai döntés születik a Római-partról A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.
Indulhat a 3-as metró felújítása nyáron Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Bontják a Vasas stadionját A 2018-as szezon kezdetére készülhet el az új Vasas-stadion.
Komolyodik a szupervasút ötlete A Közép-Európát végigszelő Hyperloop csővasút ötlete egy fokkal komolyabb szintre jutott.
Új közvilágítást kap az alsó rakpart A Margit híd és a Lánchíd között új közvilágítást kap a budai alsó rakpart.
Olimpiától függetlenül is épülnek a sportlétesítmények A 2024-es olimpiától függetlenül is megépülnek azok a sportlétesítmények, amelyekben a nyári játékok versenyeit is tartanák.
Így futna át Buda alatt az M0 Tervezik az M0 utolsó, budai hegyek alatt áthaladó szakaszát.
Új Duna-hidak épülhetnek! Két új budapesti híd tervezésére írt ki pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – írja a Tervlap.

További cikkeink