Keleti pályaudvar

00.jpg Egy világbajnok év – Jelentős fejlesztések zajlottak 2023-ban Budapesten A világ szeme 2023 nyarán Budapestre figyelt, hiszen itt versenyeztek a világ legjobb atlétái. Bár tagadhatatlanul az Atlétikai Világbajnokság volt a tegnap véget ért esztendő fénypontja, a főváros egész évben szépen fejlődött, az alábbiakban pedig igyekeztünk erről egy összefoglalást adni: milyen fontosabb létesítményeket, épületeket, emlékműveket emeltek vagy állítottak helyre Budapesten.
A Deák térig akarták elvinni a HÉV-et – 135 éve adták át a Cinkotára vezető helyiérdekű vasutat A Gödöllői HÉV első szakasza, amely a Keleti pályaudvarról Cinkotára vezetett, 1888-ban nyílt meg. Az akkori tervek szerint a vonalat nemcsak a Pesttől távolabb eső települések felé, Csömörön át Fótig szerették volna meghosszabbítani, hanem Budapesten belül is: bevitték volna a vonalat a mai Deák térig, a Városháza – akkor Károly-kaszárnya – épületéig.
Megnyílt az új utascentrum a Keleti pályaudvaron A Keleti pályaudvaron megnyílt modern és akadálymentesített utascentrum a metróaluljáró felől közvetlenül megközelíthető. Az utascentrumban teljes körű az utazással kapcsolatos ügyintézés. Új mozgólépcsők és liftek, több jegyautomata, csomagmegőrző, 11 pénztár található itt.
Elkészült a Keleti pályaudvar akadálymentes utascentruma A Keleti pályaudvaron a metróállomás és a vágányok közötti terület megújult, új mozgólépcsők, liftek, korszerű mosdó és akadálymentesített utascentrum épült.
Már a XIX. században is tervezték a Nyugati és a Déli pályaudvar összekötését – Most a föld alatt jön létre a kapcsolat Az elmúlt években merült fel az az elképzelés, hogy alagúttal kötnék össze a Déli és a Nyugati pályaudvart. A Budapest Fejlesztési Központ terve mára egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz, aláírták ugyanis a szerződést a Duna alatt építendő vasúti összekötő alagút környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítésére. Az egymáshoz viszonylag közel lévő Déli és Nyugati pályaudvar összekötésének gondolata nem új ötlet. Szinte azonnal felmerült azt követően, hogy 1861-ben megnyílt a Déli pályaudvar, igaz, akkor még föld feletti kapcsolatot képzeltek el.
Aki vonatra ültette az országot – Budapest sokat köszönhet Baross Gábor közlekedési miniszternek Baross Gábor, aki mindössze 6 évig lehetett közlekedési miniszter, a kinevezését 135 évvel ezelőtt kapta meg. Ő volt az, aki vonatra ültette az országot: az olcsó vasúti utazás megteremtésével a kispénzű vidéki emberek számára is elérhetővé tette Budapestet, s ezzel sokat segített a főváros fejlődésében.
Kezdődik az új utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indul a látványos kivitelezés, kezdődik az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. A várhatóan 11 hónapig tartó munkákat követően, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.
Megkezdődik az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indulhat az utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. Az aluljáró teljesen új külsőt kap, akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljárószint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé. A munkálatok várhatóan az év végéig tartanak.
Fejlesztik a Keleti pályaudvar környezetét Ingatlanfejlesztési program indul a Keleti pályaudvar területén és közvetlen környezetében, amelynek előkészítésére 800 millió forintot biztosít a kormány.
A budai Vártól az Igazságügyi Palotáig – Számos fontos építkezés zajlik idén Budapesten Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
Ötven évvel ezelőtt korszerűsítették Budapest díszkivilágítását Budapest 50 évvel ezelőtt sokkal sötétebb hely volt, mint most. Nem átvitt értelemben, hanem a valóságban. Jóval gyengébb volt az éjszakai közvilágítás, és a kiemelt épületek díszkivilágítása is meglehetősen kezdetleges volt.
Korszerű utascentrum épül a Keletiben Jövő nyár végéig korszerű utascentrum épül az éves szinten közel 11 millió ember által használt, 136 éves Keleti pályaudvaron. Új pénztári és ügyfélszolgálati helyeket alakítanak ki, valamint várakozási tér és gyereksarok is várja majd az utazókat.
Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
A századfordulós Budapest megörökítője – 175 éve született Weinwurm Antal fotográfus Idén ünnepeljük Weinwurm Antal fényképész születésének 175 évfordulóját, aki kortársa, Klösz György mellett talán kevésbé ismert, róla nem született tanulmány, cikk, képes album, pedig ő is felvételek százain örökítette meg a kiegyezés után rohamos fejlődésnek induló, világvárossá formálódó Budapestet. Számos középületről, társadalmi eseményről készített fényképet, amelyek a korabeli újságokban is megjelentek.
Felújítanak több budapesti vasútállomást – A MÁV 2023-ig szóló programot indított Látványos változáson esett át a közelmúltban több budapesti vasútállomás a MÁV felújítási programjának köszönhetően, így a Keleti pályaudvar, a Déli pályaudvar, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya-alsó. A munkálatok több helyszínen az idén is folytatódnak, de a vasúttársaság szerint már mostanra is érzékelhetően javult az utasok komfortérzete.
135 éve áll cölöpökön a Keleti pályaudvar A Keleti pályaudvart mindenki ismeri. Sajnos nem a legjobb állapotban található. Pedig valamikor a város büszkesége, egyik legmodernebb épülete volt.
Megszépül a Keleti pályaudvar Lebontják a használaton kívüli egykori büféket, pavilonokat, kicserélik a padokat, helyreállítják a megkopott falakat a Keleti pályaudvar csarnoképületében. A munkálatok május 26-án fejeződnek be.
Elbontanak több pavilont a Nyugati és a Keleti pályaudvaron A Nyugati és a Keleti pályaudvaron elkezdődik a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, aminek része a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása.
Alagúttal köthetik össze a Délit és a Nyugatit Hatalmas közlekedési fejlesztésekről döntött a kormány: felújíthatják a pályaudvarokat, életre kelthetik a vasutak menti rozsdaövezeteket és lecserélnék az összes HÉV-szerelvényt, megújítva a HÉV vonalait is.
Előkészítik a Nyugati és a Keleti felújítását Végre megkezdődik a két nagy pályaudvar felújítási folyamata, ami azonban hosszú évekig eltarthat.
Ilyen zöld is tudott lenni a Keleti környéke Fák, park és népünnepély: így fogadták a Berlinből hazatérő magyar olimpikonokat a Baross téren.
Nem zár be a Déli pályaudvar A kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával, viszont előkészítik a Kelenföldi, a Nyugati és a Keleti pályaudvar felújítását.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? II. A maga idejében elképesztően modern és korszerű volt, és megfelelő karbantartással ma sem nézne ki balkáninak a Déli pályaudvar, amelynek bezárása ismét téma lett. Milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút? Cikksorozatunk második része.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? I. Mivel ismét – sokadszorra az elmúlt évtizedek alatt – felmerült a közelmúltban a budapesti Déli pályaudvar bezárásának ötlete, annak jártunk utána, hogy miért épültek a mai helyükre a nagy fővárosi vasútállomások, és hogy milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút. Cikksorozatunk első része.

További cikkeink