kórház

199264_fortepan_82379.jpg Kórház és szegényház is volt a 225 éve épült Rókus Pest legrégebbi, ma is működő kórháza a mai Rákóczi út mentén álló Rókus Kórház, amely 225 éve nyitotta meg kapuit. A telken egykor járványkórház állt, amelyben a pestises betegeket különítették el. Ennek helyére épült fel 1798-ban az új intézmény, amely kezdetben nem csupán a kórházi kezelésre szoruló betegeket látta el, de szegényházként is működött.
Az utolsó nagy kolerajárvány Az utolsó nagyobb kolerajárvány 150 éve tört ki, és 1872 őszén elérte Pestet és Budát is. Leküzdéséhez sok mindent megpróbáltak, de így is sok ezer ember hunyt el a betegségben. A járvány elmúltával jelentős egészségügyi fejlesztések kezdődtek a fővárosban.
Új épületszárnnyal bővül a Károlyi Sándor Kórház, felújítják a főépületet is Új épületrésszel bővül az újpesti Károlyi Sándor Kórház. Az új, hétszintes szárny építése mellett a kórház Ybl Miklós által tervezett főépületét is felújítják, de a területen lebontanak egy veszélyesnek ítélt épületet is.
Befejeződött a Kútvölgyi Kórház külső homlokzatának felújítása Megújult a Kútvölgyi Kórház külső homlokzata, illetve kicserélték a toronyépület nyílászáróit, és korszerűsítették a hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor már folynak a belső felújítási munkálatok is.
Elkészült a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet új szakrendelője Befejeződött a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet új szakrendelőjének építése. A beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósult meg.
Mégis felépül a szuperkórház Újbudán A tervek szerint 2022 tavaszán indul a szuperkórház, azaz a Dél-budai Centrumkórház építése a XI. kerületben. A kizárólag egyágyas szobákból álló létesítményt várhatóan 2026 elején adják át.
Kórház a város szélén – A XIX. században hatalmas erőfeszítéseket tettek a döntéshozók a jobb betegellátásért Budán, az egykori szőlők helyén 125 évvel ezelőtt kezdődött meg a Szent János Kórház épületeinek alapozása. Nagy szükség volt a Diós-árok mentén fekvő új, 300 ágyas korszerű intézményre, mert a kórház előző épületében, amely a mai Széna téren állt, elviselhetetlen volt a zsúfoltság. Az orvosok attól tartottak, hogy a közelgő millennium fejlesztései miatt a fővárosba érkező új munkavállaló tömeg miatt a helyzet tovább fog rosszabbodni.
Budapest első modern kórháza 135 éve nyílt meg A XIX. század végén a főváros hihetetlen ütemben növekedett, amivel az első időkben az egészségügyi rendszer nem tudott lépést tartani. A hiányokról fájdalmas leckét kapott a főváros az utolsó nagyobb kolerajárvány idején. Ezt követően jelentős kórházfejlesztésekbe kezdtek.
A Csontváry-hagyaték megmentője, egyben a modern magyar építészet neves alakja – 125 éve született Gerlóczy Gedeon A modern építészet egyik kiváló képviselője hazánkban, aki számos épületével hagyott nyomott a két világháború között átalakuló Budapest arculatán. A hazai kórházépítészet újragondolásával, modernista értelmezésével az új kórháztípus úttörője lett, Csontváry Kosztka Tivadar hagyatékának megmentőjeként pedig a „képmentő építészként” vonult be a köztudatba.
Andrássy úti paloták sorát tervezte – Száz éve hunyt el Freund Vilmos építész A századfordulóra világvárossá formálódó Budapest építészeti kialakításához számos kiváló tervező neve köthető. Közéjük tartozik a neoreneszánsz és neobarokk stílusban alkotó Freund Vilmos is, aki Andrássy úti bérpaloták egész sorát tervezte, de az ő munkája az egykori Lipótvárosi Kaszinó, az Erzsébet körúti gőzfürdő, több kórház épülete is, amelyek mellett nap mint nap elsétálhatunk, és megcsodálhatjuk a békebeli Budapest csodálatos mementóit.
A Szent Rókus Kórház a Semmelweis Egyetem része lett – Több mint 200 év viharait élte át Európa egyik legrégebbi ispotálya Egyetemi klinika lett a Szent Rókus Kórház, júniustól a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódva működik tovább. A több mint kétszáz éves kórház azért is történelmi jelentőségű intézmény, mert itt dolgozott Semmelweis Ignác, itt nyitott meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma, és itt kezdték meg először a betegek éteres altatását is.
Építészeti múzeum lesz a 2007-ben bezárt BM-kórházból – Kiemelt beruházás lett, kezdődhet az átalakítás A Városligeti fasorban található, évek óta üresen álló és pusztuló egykori Fasor Szanatórium területén, a későbbi BM-kórház épületeiben építészeti múzeumot alakítanak ki. Kiemelten közérdekű beruházásnak nyilvánították az átalakítást, így várhatóan hamarosan megkezdődik a 2007-ben bezárt intézmény területén a rehabilitáció.
Naponta elsétálunk az épületei mellett, de nem ismerjük a nevét – 150 éve született Hültl Dezső építész Hültl Dezső budapesti épületei kevéssé ismertek, holott a tervező nem ezt érdemelné. Az elmúlt években a fővárosi építészet iránt érdeklődők mégis többször találkozhattak a nevével, ugyanis a Kossuth tér rekonstrukciója során az eredeti Hültl-féle homlokzati tervek alapján építették fel a parlament új, Szabad Györgyről elnevezett irodaházát. Születésének 150. évfordulóján érdemes körbesétálni a fővárosban, és megtekinteni szép épületeit, az általa tervezett bérházakat, templomot, iskolát, kórházat, szanatóriumot vagy a bevásárlóközponttá alakított buszgarázst: ezeket ma is nap mint nap használjuk, vagy naponta elsétálunk mellettük Pesten és Budán.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen? 1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
Erzsébet, István, János, László, Margit: a modern fővárosi kórházak születése A közelmúltban jelentették be, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében felújíttatja a kórházi várótermeket, illetve a rendelőintézeteket. Cikkünkben annak jártunk utána, mikor és hol épültek a fővárosban a betegellátást szolgáló első modern közkórházak. Írásunkból az is kiderül, hogy a magyar építészek felkeresték a korszerű külföldi kórházakat, és tanulmányozták azok működését, mielőtt nekifogtak a tervezésnek.
Felújítják a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját A Semmelweis Egyetem Szentkirályi u. 46. szám alatti „A” és „B” épületeinek több szintjét korszerűsítik, új kórtermek, ágysávok lesznek, modernizálják az intézményt.
200 éve rakták le a régi Szent János Kórház új épületének alapkövét A legtöbb fővárosi lakos, de szinte minden budai tudja, hol található a Szent János Kórház. A klasszikus, XIX. századi pavilonrendszert követő kórház hatalmas területe felnyúlik a budai hegyoldalba. De nem ez volt az első Szent János Kórház. Az eredeti, a régi Szent János Kórház másutt, a mai Széna téren volt. A régi kórház új épületének alapkövét 200 éve tették le.
Új kórház épül a Királyhágó utcában Egyetlen vételi ajánlat érkezett a XII. kerületi, Királyhágó utca 1–3. szám alatti egykori tiszti kórház épületére, így az ingatlan kikiáltási áron, 4.060.190.000 forintért kelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvános árverésén. A nagy értékű ingatlan így hamarosan a jelenlegi bérlő tulajdonába kerülhet, aki új kórházépületet szeretne emelni a telken.
A nagy pesti árvíz után nyílt meg a szegény gyermekek kórháza A mai Puskin utcában 180 évvel ezelőtt nyílt meg a Pesti Szegénygyermek Kórház. Létrehozását több százan segítették adományaikkal, emberbaráti szeretetből, a főnemesektől a koronaőrökön át a pesti iparosokig.
Új épületben kap otthont az Onkológiai Intézet fontos klinikája Az új épület több mint 1700 négyzetméteresre bővül, és helyet kap majd benne több műtő- és ébredőhelyiség, valamint egy rehabilitációs rész is.
Ilyen lesz a Dél-Pesti Centrumkórház Dél-Pesten jelentős mértékű új építkezéssel születik meg a régi komplexumból az épületegyüttes.
Felújítják a Bethesda Kórház homlokzatát Az ország legnagyobb hírű gyermekkórházát, a Bethesda Gyermekkórházat a rendszerválást követően kapta vissza a református egyház. A nyolcvanas évekre súlyosan leromlott állapotú épületek rendbetétele közel 25 éve zajlik. Jelenleg a főépület homlokzatát renoválják.
Alakul a szuperkórházak ügye Három budapesti centrumkórház fog létrejönni. A dél-budai szuperkórház a tervek szerint öt év múlva nyitja meg kapuit, és 1,2 millió ember ellátásáért felel majd.
Energiatakarékos épületet kap a Heim Pál Gyermekkórház Új, négyszintes épületet húznak fel a Heim Pál kórház komplexumában.
Eklektikus megoldások: a Budai Irgalmasrendi Kórház Modern épületszárny csatlakozik majd a XX. század elején épült Budai Irgalmasrendi Kórház központi épülethez. A műemlék felújítása a későbbiekben várható.
Megújul a Budai Irgalmasrendi Kórház Az egyház saját forrásaiból építtet betegápoló szárnyat a kórház központi műemléki épülete mellé.
Bővül a Heim Pál Gyermekkórház Helikopterleszállót is kialakítanak a dél-pesti kórháztömbben.
Több mint 10 milliárd jut az Uzsoki kórháznak Az Egészséges Budapest Program keretében mintegy 14 milliárd forintból újul meg a zuglói Uzsoki utcai kórház.
Százhúsz éves a Szent Margit Kórház Éppen 120 éve, 1897. október 31-én adták át a Szent Margit Kórházat. Történetének főbb mérföldköveit az egészségügyi intézményben nyílt kiállításon idézik meg, átfogó képet nyújtva orvosi, ápolási eszközök, régi fényképek, levelek által. Az összeállítás az Óbudai Múzeumban és a kórház osztályain őrzött anyagokból készült. A tárlatot egy hónapon keresztül tekinthetik meg az érdeklődők.

További cikkeink