pályaudvar

fortepan_82074.jpg Egy megszűnt teherpályaudvar a főváros kellős közepén Egykor Budapesten, a mai Corvinus Egyetemnél, a Fővám téren vasúti teherpályaudvar működött. Az 1879-ben átadott pályaudvar a vámköteles áruk fel- és leadására szolgált, és egészen 1933-ig volt használatban. Miért kellett ide, a város közepére egy teherpályaudvar, és hol is volt pontosan?
Budapest első pályaudvaráról 175 éve gördült ki a vonat Az első pesti indóházat 1846. július 15-én adták át, innen indult el aznap az első magyar gőzvontatású vonat Vácra, amely a Bécs felé vezető vasútvonal első szakasza volt. A vasúti közlekedéssel Pest központi szerepe megerősödött az országon belül, és jelentős fejlődést indított el. Olyannyira, hogy a vasúti forgalom az 1870-es évekre már kinőtte Pest első pályaudvarát.
Felújítanak több budapesti vasútállomást – A MÁV 2023-ig szóló programot indított Látványos változáson esett át a közelmúltban több budapesti vasútállomás a MÁV felújítási programjának köszönhetően, így a Keleti pályaudvar, a Déli pályaudvar, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya-alsó. A munkálatok több helyszínen az idén is folytatódnak, de a vasúttársaság szerint már mostanra is érzékelhetően javult az utasok komfortérzete.
Elkezdődik a Széna tér felújítása, megszűnik az autóbusz-állomás Szombattól megszűnik a Széna téren az autóbusz-állomás, hogy megkezdődhessen a tér felújítása. A parkolót megszüntetik, a buszállomás épületeit elbontják, a csatlakozó utcák érintett szakaszait is felújítják. Az ígéretek szerint nagyobb zöldterülettel rendelkező, kellemes közterület jön létre, kevesebb zajjal és jobb levegővel.
„Budapesthez méltó épület” – A fővárosi pályaudvarok története Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a budapesti pályaudvarokat érintő fejlesztésekkel kapcsolatos bejelentések száma. De ismerjük-e a Nyugati, a Déli, illetve a Keleti pályaudvarok történetét? Az alábbiakban erről lesz szó.
Elbontanak több pavilont a Nyugati és a Keleti pályaudvaron A Nyugati és a Keleti pályaudvaron elkezdődik a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, aminek része a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása.
Előkészítik a Nyugati és a Keleti felújítását Végre megkezdődik a két nagy pályaudvar felújítási folyamata, ami azonban hosszú évekig eltarthat.
Nem zár be a Déli pályaudvar A kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával, viszont előkészítik a Kelenföldi, a Nyugati és a Keleti pályaudvar felújítását.
Déli pályaudvar: közeledik a vég? Miután januárban már felmerült, hogy a kormány megvizsgálja a Déli pályaudvar bezárásának lehetőségét, és a heti Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismét azt mondta, van olyan terve a kormánynak, hogy bezárja a Déli pályaudvart, csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat. Ez arról rendelkezik, hogy két tárcavezetőnek meg kell állapítania, milyen fejlesztések szükségesek a vasútállomás kiváltásához, és milyen funkciókat lehet elhelyezni a területén.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? II. A maga idejében elképesztően modern és korszerű volt, és megfelelő karbantartással ma sem nézne ki balkáninak a Déli pályaudvar, amelynek bezárása ismét téma lett. Milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút? Cikksorozatunk második része.
Három égtáj pályaudvarai – A Délit bezárni nem kell félnetek? I. Mivel ismét – sokadszorra az elmúlt évtizedek alatt – felmerült a közelmúltban a budapesti Déli pályaudvar bezárásának ötlete, annak jártunk utána, hogy miért épültek a mai helyükre a nagy fővárosi vasútállomások, és hogy milyen problémákat kell megoldani ahhoz, hogy a már többször „halálra ítélt” budai indóházat nélkülözhesse a vasút. Cikksorozatunk első része.

További cikkeink