pályázat

186960_00_fortepan_82638.jpg Építész és festő – 175 éve született Schickedanz Albert, a Hősök tere tervezője Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
Budapesti műemlék-felújítások nyertek nívódíjat Több magyar ingatlanfejlesztést is díjazott a Nemzetközi Ingatlanszövetség. Műemlék kategóriában a Budai Vigadó - Hagyományok Háza első, a Gül baba türbéje pedig második helyezést ért el, utóbbi a közcélú infrastruktúra és épületfejlesztés kategóriában az első helyet is elnyerte.
Holland és angol tervezők hídja épül meg Budapesten Eldőlt végre, melyik híd épül meg legközelebb Budapesten. A főváros és a kormány is egyetértett abban, hogy a korábban felmerült lehetőségek közül a Galvani út folytatásában tervezett dunai átkelőt kell elsőként megvalósítani. E hídra már látványtervek is készültek, azaz tudjuk, hogyan fog kinézni. A tervezőt nemzetközi pályázaton választották ki, a győztes híd egy holland és egy brit cég közös munkája.
A Budavári Önkormányzat kihirdette a a Kalevala-pályázat győztesét A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján Kéry Bálint Bence és Csobán András Karélia (I.) című pályaműve nyerte a Budavári Önkormányzat Kalevala köztéri szoborpályázatát. A szobrot az új Kalevala Parkban állítják fel az I. kerületben.
15 pályamű érkezett a Kalevala-pályázatra A „Kalevala magyar szemmel” című kiállításon megtekinthetők a köztéri szoborpályázatra készült makettek. A közönség szavazatait is várják a végleges döntéshez.
Botrány a Baross Gábor szobrára kiírt pályázat eredményhirdetésekor A vasminiszter 1892-es váratlan halála után szinte azonnal mozgalom indult, hogy az életében nem túl népszerű, 44 évesen elhunyt miniszternek szobrot állítsanak. Azt mindenki érezte, hogy Baross halálával nem egy népszerűséget hajszoló politikust vesztett el az ország, hanem egy Széchenyi Istvánhoz fogható zsenit, aki bárhová nyúlt, ott a veszteséges, nem működő állami vagy állami pénzen fenntartott vízfejű intézményből hatékony, nyereséges és kitűnő szolgáltatást nyújtó szervezet jött létre. Olyan rendszereket tett rendbe pár év alatt, mint a magyar vasúthálózat, a Posta, az állami hajózás.
A meg nem épült Erzsébet hidak 1894-ben nem volt egyértelmű, hogy milyen híd is fogja összekötni Pestet és Budát a Duna legkeskenyebb fővárosi részén. A nemzetközi tervpályázat olyan, mint egy XIX. századi hídépítési bemutató, gyakorlatilag minden, akkoriban elképzelhető szerkezet feltűnt a pályázati anyagokban. Cikkünk második részében az Erzsébet híd pályázati anyagából válogattunk.
Így alakítanák át a budai rakpartot Lezárult a Duna-Buda építészeti tervpályázat.
Másfél milliárd forint jut népi műemlékekre Mintegy 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani.
Sportközpont lesz a Déli pályaudvar üzemi területén A pályaudvar személyforgalma megmarad, de az üzemi területeken kiterjedt sport- és szabadidős beruházások valósulhatnak meg.
Alakul a Budapesti Atlétikai Stadion előkészítése Lezárult a Budapesti Atlétikai Stadion tervpályázata: bővített állapotban akár 55 ezres tömeget kellene majd befogadnia.
Javaslatokat várnak a budai Duna-partra Építészeti, város- és szabadtér-építészeti javaslatokat vár egy pályázat keretében Budapest önkormányzata a budai Duna-part megújítására.
Itt a Szent György tér és Dísz tér megújítási pályázata Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.
Indul a dél-budapesti Duna-híd pályázata A beruházó Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ (KKBK) kiírta a Galvani-híd megépítéséhez tartozó Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatot.
Félmilliárd jut múzeumi fejlesztésekre Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain 506 millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére – közölte a minisztérium az MTI-vel.
Döntés született a SZOT-üdülő pályázatán A Rózsadombon éktelenkedő szállodacsonk újjáépítésére kiírt pályázaton döntés született.
Indul a Terasz Budapest pályázat Terasz Budapest néven a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét hirdette meg a főváros.
Ötletpályázatot írtak ki a Gellérthegyre Elindult egy ötletpályázat a Gellérthegy rendezésére, átgondolására és megújítására.
Ötletpályázatot ír ki a XIII. kerület Városközpont-kialakítási építészeti-urbanisztikai ötletpályázatot ír ki a XIII. kerület.
Olimpiai építészeti ötletpályázatot hirdetnek Országos, titkosított ötletpályázatot hirdetnek a Budapesti Olimpiai Pályázat készítői építészeti szakos hallgatók részére.
Döntés született a Csontváry-ötletpályázaton Véget ért a Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait bemutató kiállítótérre kiírt ötletpályázat elbírálása: a nyertesek Budán valósítanák meg az épületet.
Tűzfalak kifestésére lehet pályázni Idén bárki pályázhat a tűzfalak kifestését célzó Színes Város fesztiválra saját művészi portfoliójával.
Itt van Budapest olimpiai logója Bemutatták csütörtökön a Gellért-hegyen a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját.
Kétmilliárd jut egyházi felújításokra és közösségi programokra Megújulhat több mint 250 templom és mintegy 300 közösségi programot szervezhetnek az egyházak az Emmi kétmilliárd forintos pályázatában.
Álmodjon otthont Csontváry képeinek! Kreatív ötletpályázatot hirdet meg a Miniszterelnökség egy új kiállítótér tervezésére, amely méltó módon mutatná be Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait.
Lassan megláthatjuk, milyen lesz a megújult Városliget Hamarosan lezárul a Városliget tájépítészeti és a Néprajzi Múzeum építészeti pályázata. Ezzel kialakul a Liget Budapest projekt végső arculata, amivel Baán László miniszteri biztos szerint el lehet majd hagyni a tévképzeteket.
Új ötletek születtek Budakeszi központjának átalakítására Ötletpályázatot írt ki Budakeszi önkormányzata a helyi Művelődési Ház és környezetének rendezésére. Az elbírálók ugyan nem osztottak ki I. díjat, de az ötletpályázatot hasznosnak és izgalmasnak találták.
A 3h Építésziroda nyert a MOME tervpályázatán A Csillag Katalin és Gunther Zsolt építészek alapította 3h Építésziroda nyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) campusának fejlesztésére 2015. október 6-án kiírt építészeti tervpályázatot.

További cikkeink