pestbuda.hu

186912_andrassy_ut_2_fszek_bp_2_ny.jpg Paloták sorát tervezte az Andrássy útra a 175 éve született Feszty Adolf A kiegyezést követő évtizedek jelentős építésze, a neoreneszánsz paloták mestere volt Feszty Adolf. A korabeli lapok szerint legalább harminc épületet tervezett a mai Andrássy útra, ám jelenleg tizenegyről tudjuk biztosan, hogy az ő munkája. Így is joggal nevezhető a hivatalosan 1876-ban átadott, reprezentatív Sugárút egyik meghatározó építészének.
Volt egyszer egy fiúárvaház – József nádorról kapta a nevét a Pollack Mihály tervezte Josephi­num A szüleiket elveszítő fiatal gyerekek támogatását, nevelését, napi szükségleteik kielégítését Magyarországon egészen a XVIII. század közepéig az egyházak vállalták magukra. Az első városi árvaház Kőszegen nyílt 1741-ben, majd a következő évtizedekben sorra épültek Selmecbányán, Sopronban, Nagyszombatban, Veszprémben a települések által fenntartott és működtetett hasonló intézmények. Pesten, bár jeles polgárok adományoztak jelentős összegeket erre a célra az 1790-es években, csupán 100 évvel a kőszegi megnyitása után rakták le a József nádorról elnevezett, első ilyen típusú nevelőintézet alapkövét.
Amikor a kerékpárosokat is megadóztatták Budapesten Nehéz helyzetbe került pénzügyileg Budapest 115 évvel ezelőtt. Pedig már a kerékpárosokat és a kutyatartást is megadóztatták, emelték a vízdíjat és a tandíjakat, ám 1906-ban kiderült: ez sem elég a hatalmas költségvetési hiány leküzdéséhez. A tervezett újabb adóterhek (így a pezsgőadó és a kártyaadó) kivetéséhez és az újabb adóemelésekhez nem járult hozzá a kormány, ellenben költségvetési támogatást nyújtott a fővárosi adósság rendezéséhez.
André Kertész hazatért – A világhírű fotós képeit a magyar állam vásárolta meg A józsefvárosi Teleki téren nőtt fel, Budapesten végezte iskoláit, önkéntesként harcolt az első világháborúban, és később az egyetemes fotótörténet egyik legnagyobb alakja lett. André Kertész néven vált világhírűvé. Fotográfiái most New Yorkból tértek haza: a magyar állam 1163 darab képét vásárolta meg, többségük 1925-ös Párizsba költözése előtt készült Magyarországon, a képek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.
Turultörténeti kiállítás nyílt a Hegyvidéken A turulmadár mint szimbólum történetét mutatja be a Hegyvidék Galériában nyílt kiállítás. A tárlat eredeti dokumentumok, műtárgyak és képek segítségével tárja fel a turul történetét az Árpád-kori gyökerektől a millenniumi ünnepségeken és a nyilasterroron keresztül napjainkig.
Szobrot állítottak Eötvös Lorándnak – Magyar szívvel szolgálta az egyetemes tudományosságot Az egyik leghíresebb magyar tudóst számos dombormű és mellszobor örökíti meg Budapesten, egész alakos szobra viszont korábban csak egy volt: 2016-ban állították fel Pesten, a róla elnevezett Egyetem központi épülete előtt. Most Budára, a XII. kerületi Gesztenyés kertbe is került szobra, és a hely ezúttal is szorosan kapcsolódik hozzá: a szomszédban működő Magyar Optikai Művek elődjében gyártották ugyanis legismertebb találmányát, a torziós ingát.
Kilencvenöt éve ég az örökmécses Batthyány Lajos kivégezésének helyszínén Már az 1870-es években elhatározták, hogy az 1849-ben kivégzett Batthyány Lajosnak emléket fognak állítani, de amíg más államférfiak szobrot kaptak, addig a miniszterelnök mártírhalálára örökmécsessel emlékeztek. Az emlékmű megvalósítására 1926-ban került sor, a ma is álló örökmécses felavatása a kivégzés napján, október 6-án történt Horthy Miklós kormányzó és számos közjogi méltóság részvételével.
A legnagyobb magyar tragikának tartották – 95 éve hunyt el Jászai Mari A Nemzeti Színház nagyasszonya volt, aki 1872-től egészen 1926-os haláláig, egy év kihagyással összesen 53 éven át volt tagja a legfontosabb hazai teátrumnak. A Kerepesi úton (a mai Rákóczi úton) lett a társulat tagja, velük együtt költözött a Népszínház épületébe, amikor az addigi játszóhelyet bontásra ítélték. A Blaha Lujza tér végül igazi otthona lett a Nemzetinek és Jászai Marinak is, itt ravatalozták fel, innen kísérték utolsó útjára 95 évvel ezelőtti halálakor.
Elkezdődhet a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének felújítása Megkapta a szükséges engedélyeket a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének modernizálásáról szóló terve. Az épület minden műemléki elemét megmentik és felújítják, új konferencia- és rendezvénytér is lesz, valamint egy új, szélesebb ipartörténeti tárlatot is kialakítanak. A múzeumkert is megnyílik majd a nagyközönség számára.
Csoda zöldben: 125 éves a Szabadság híd, Budapest egyik legszebb dísze A Szabadság híd 125 éves. Budapest legrövidebb Duna-hídja sok érdekességet rejt. Átadásakor, a millennium évében Ferenc József verte be az utolsó, ezüstszegecset, a színe a zöld mellett volt már kék és szürke is, egy időben le akarták bontani, a rendszerváltás előtti felújításakor pedig fondorlattal helyezték rá vissza a történelmi magyar címert.
20 éve járnak Budapesten a hannoveri villamosok Budapest gazdag villamosparkjában hosszú idő után az első Nyugat-Európában gyártott járművek a jellegzetesen lenyíló lépcsős hannoveri villamosok voltak, amelyek 20 éve, 2001. október 3-án álltak első alkalommal forgalomba.
Felújították Erkel Ferenc síremlékét a Fiumei úti sírkertben A zeneszerző most megújult síremlékét 1904-ben állíttatta a Budapesti Filharmóniai Társaság. A Kallós Ede által alkotott domborművön Erkel főműve, a Himnusz taktusai olvashatók.
Ideiglenesnek szánták, 34 évig működött a Nemzeti Színház a Hevesi Sándor téren Amikor 1965. március 15-én felrobbantották a Nemzeti Színház régi épületét a Blaha Lujza téren, senki sem gondolta volna, hogy az intézmény három és fél évtizedig átmeneti helyen fog működni. A Nemzeti Színház 1966. október 1-jén tartotta nyitó előadását a Hevesi Sándor téren, az egykori Magyar Színház épületében, és egészen 2000-ig ez volt a társulat otthona.
Elkezdődik a Honvéd Főparancsnokság épületének újjáépítése a budai Várban A Dísz téren található, eredetileg Kallina Mór tervezte Honvéd Főparancsnokság torzója a rekonstrukció során visszakapja eredeti formáját, hasznos területe több mint a háromszorosára nő. A jövőben látogatóközpontként, a Budavári Palotanegyed kulturális és turisztikai kapujaként működik majd.
Ingatlaneladásról, utcanevekről és hajléktalan-ellátásról is döntött a Fővárosi Közgyűlés Ötmilliárd forintért eladja a főváros a Bécsi út 357. szám alatti hatalmas telket, a XII. kerületben parkot neveznek el Polcz Alaine-ről, Kispesten pedig Pege Aladárról. Bővül a hajléktalan-ellátás is, új férőhelyeket alakítottak ki a Gyáli úti szálló épületében, amely nemrég került vissza a város kezelésébe.
Felgyorsítják az új Közlekedési Múzeum beruházását – Jövőre kezdődhet az előkészítési munka Az Északi Járműjavító 2022-től hivatalosan is a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum otthonává válik. Előrehozzák a szükséges bontásokat, a szennyezett talaj környezeti kármentesítését és néhány kisebb épület rekonstrukcióját. A Dízelcsarnok múzeummá történő átépítése 2023-ban kezdődhet meg.
Modern, mégis magyaros – 80 éves az albertfalvi Szent Mihály-templom Szeptember 29-e Szent Mihály arkangyal ünnepe, a legnépszerűbb, leggyakrabban ábrázolt angyalé. Budapest több temploma is őt választotta patrónusául, melyek közül a legfiatalabb az 1941-ben felszentelt albertfalvi plébániatemplom. A modern, mégis magyaros épületet a közelmúltban új közösségi házzal is bővítették.
A semmiből épített sajtóbirodalmat a Dohány utcában Tolnai Simon, a magyar sajtómágnás Ritkán szoktunk szerkesztőségünkről kulisszatitkokat elárulni, most kivételt teszünk: amikor Budapest múltjában kutakodunk, sokszor keresünk információkat vagy fotókat a Tolnai Világlapjában is. Az újság első száma 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 28-án jelent meg. Alapítója, Tolnai Simon a semmiből építette ki hatalmas sajtóbirodalmát, amelynek központja előbb a Károly körúti, lebontott Orczy-házban, majd a Dohány utcában volt. Utóbbi épület ma is áll, irodaházként üzemel.
Makovecz kezdte, tanítványa befejezte: Felavatták a pesterzsébeti templomot Felszentelték Pesterzsébet-Szabótelepen az Összetartozás református templomot, melynek alapkövét 2018. szeptember 23-án tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el. A XX. kerületi épület az első budapesti templom, amely Makovecz Imre elképzelései alapján készült, a tervek részleteit a világhírű építész tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templomhoz gyülekezeti ház és parókia is tartozik.
A budai Várból telepítették ki az Afrika-kutató, vadászíró Széchenyi Zsigmondot Azt gondolhatnánk, hogy egy világutazó, Afrika-kutató élete irigylésre méltó. Széchenyi Zsigmondról azonban ez nem feltétlenül mondható el: a XX. század egyik legjelentősebb magyar utazóját és vadászíróját a kommunista rendszer meghurcolta és kitelepítette a budai Várból. Az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás részeként az expedíciókon készített fényképeiből nyílik kiállítás a budapesti Capa Központban.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
Új tulajdonoshoz kerül a Színháztörténeti Múzeum és a Bajor Gizi Színészmúzeum Nemrégiben jelent meg a hír, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Krisztina körúti épületét, valamint a Stromfeld Aurél utcában lévő Bajor Gizi Színészmúzeumot is a Színház- és Filmművészetért Alapítványnak adja át az állam. Ennek kapcsán röviden bemutatjuk a két épület történetét.
Ötven évvel ezelőtt autópályahidat terveztek a belváros szélére A növekvő gépjárműforgalom már évtizedekkel ezelőtt is problémát jelentett a fővárosban. Még az is felmerült az 1970-es évek elején, hogy egy hatalmas autópályahidat építenek a Dunán, Lágymányos térségében. Ha az a tervezett híd megvalósult volna, ma egész más Budapesten élnénk.
Már építik a József Főhercegi Palota alapját a budai Várban Megkezdődtek József főherceg egykori palotájának az alapozási munkálatai a budai Várban, a Szent György téren. Az épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében, az eredeti tervek szerint építik újjá.
Első lépés a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építéséhez – Bontják a Goldmann téri menzát Megkezdődött a Petőfi híd budai hídfője melletti Goldmann György téren álló Goldmann Menza épületének a bontása. Az egykori egyetemi étterem és a mellette álló BME V2 nevű, korábban a műszaki egyetem villamosmérnöki karának otthont adó épület helyére a BME Innovációs és Fejlesztési Központ épül majd.
Akiről a Gellért-hegyet elnevezték: 975 éve halt mártírhalált Imre herceg tanítója Szent Gellért nevét, legendáját nemcsak a magyarok ismerik, de minden bizonnyal az ide látogató turisták is hallanak róla. Ha másért nem, azért, mert a keresztény Magyarország első vértanújának Gellért-hegyi szobra a budapesti városkép szerves része. A püspök több mint száztíz éve tartja magasba a keresztet a főváros felett. A 975 éve mártírhalált halt Gellért püspök emlékét nem pusztán a hegy, de számos más alkotás is őrzi a fővárosban.
Hetven éve robbantották fel a Regnum Marianum-templomot Csupán húsz évig állt a Városliget szélén a Regnum Marianum-templom. Az 1931-ben felszentelt templomot 1951. szeptember 23-án robbantották fel. A kommunista diktatúra vezetői városrendezési okokra hivatkoztak, valójában azonban azt a templomot akarták lerombolni, amely „hálából” épült, hogy a Tanácsköztársaság önkényétől Magyarország megszabadult.
Száz éve indult újra a budapesti autóbusz-közlekedés Budapesten az I. világháború után csak 1921-ben indult el ismét az autóbusz-közlekedés. Száz évvel ezelőtt az elektromos járművek először az Aréna, azaz a mai Dózsa György út és az Apponyi tér, a mai Ferenciek tere között szállították az utasokat. Bár sokan luxusnak tartottak a száguldozó járműveket, de végül az autóbusz-közlekedés létjogosultságot nyert a fővárosban.
Folytatódik a Ludovika felújítása – Megvannak a tervezők A közeljövőben újabb két épületrész felújítása kezdődhet meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. A most zárult közbeszerzési eljárás alapján megkezdődik a Diószegi utcai részlegen található úgynevezett Tóparti épület átalakításának tervezése valamint az Üllői úti Ludovika Vívóterem és rendezvényközpont felújításának tervezése.
Az első pesti gőzmalom jelentős ipari fejlődést indított el – 180 éve kezdte meg működését a József Hengermalom Ma már nehéz elképzelni, de egykor a Lipótvárosban, a mai Balassi Bálint – Stollár Béla – Falk Miksa és Balaton utca által határolt területen épült fel és működött Pest első gőzmalma, amely 1841. szeptember 22-én kezdte meg a működését. A József Hengermalom azonban több volt, mint egy egyszerű malom. A Széchenyi István kezdeményezésére létrejött modern üzem pénzügyileg nem volt sikeres, de hatására a malomipar és a gépipar is jelentős fejlődésnek indult. Pest a XIX. század második felében malomipari nagyhatalom lett.

További cikkeink