pestbuda.hu

183222_idomtegla2.jpg A királyi palota várfalainál XIV. századi leleteket találtak a régészek Az Anjou- vagy a Zsigmond-kori építkezésekből származnak azok a leletek, amelyeket a budavári királyi palota várfalainál, az Újvilág kertben találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai. A leleteknek azért van különösen nagy jelentőségük, mert a palota Anjou-kori részeiről kevés adat ismert.
Az első magyar telefonközpontot 140 éve építette Puskás Tivadar Budapesten 1881. május 1-jén kezdte meg működését az első telefonközpont, a berendezést Puskás Tivadar és testvére, Ferenc építette meg. Kezdetben még csak 25 előfizetője volt a telefonnak, de népszerűsége folyamatosan nőtt. A telefonhálózatra és a telefonközpontra alapozva jött létre később Puskás Tivadar igazán nagy találmánya a Telefonhírmondó, ami a milleniumi kiállításon is bemutatkozott.
Ékkő Budapest felett – A Jókai-kert megőrizte különleges báját Bár Jókai Mór nem a korabeli Budapest területén született és nevelkedett, mégis adott valamit a fővárosnak, ami pótolhatatlan. Az általa létrehozott kert és park a mai napig megőrizte báját a sok viszontagság ellenére. Ebben nagy szerepük van az itt található intézményeknek, amelyek igyekeznek megőrizni Jókai örökségét.
Harangzúgással, ágyúdörgéssel és Ferenc József beszédével nyílt meg 125 éve az Ezredéves Országos Kiállítás A magyar történelem kivételesen ünnepélyes pillanata volt a millenniumi kiállítás megnyitása. A monumentális tárlat egyszerre engedett betekintést az ország ezeréves múltjába, és segített számvetést készíteni a XIX. század gazdasági fejlődéséről. A kiállítás látogatói nemcsak bizonyságot szerezhettek arról, hogy Magyarország a sok viszontagság után reményteljes jövő előtt áll, hanem megtapasztalhatták, hogy élménygazdag programokban Budapest a legtöbb világvárossal felveszi a versenyt.
A magyar nemzet ezeréves múltjának ünnepe – Így született meg a millenniumi kiállítás ötlete A magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából tartott 1896-os millenniumi rendezvények központi eseménye a Városligetben megrendezett Ezredéves Országos Kiállítás volt. A fél éven át látogatható tárlat nemcsak a magyarság múltjába adott betekintést, hanem a kiegyezés utáni rendkívüli gazdasági fejlődés során elért eredménynek bemutatásának a lehetőségét is biztosította.
Hauszmann-kiállítással és új történelmi sétával nyit a Budavári Palotanegyed Újraindul a kulturális élet a budai Várban. A Hauszmann-sztori címmel új, ingyenes kiállítás mutatja be a Budavári Palotanegyed újjászületését, a Budai Várséták keretében pedig egy látványos, föld alatti élménysétán vehetünk részt.
Visszakerül az eltüntetett felirat a Kossuth téri Igazságügyi Palotára Az Országházzal szemben álló, Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota főbejárata felett egykor latin felirat hirdette az épület igazságszolgáltatási szerepét, mivel 1949-ig itt működött a Kúria. A feliratot azonban az ötvenes években levésték, ám most, az épület felújításával és a legfőbb bírói szerv visszaköltözésével hetven év után az eredeti jelmondat is visszakerül a helyére.
Használt hidak Budapesten? – Nem most merült fel először az átkelők újrahasznosításának ötlete A napokban olvashattuk, hogy a lebontandó Összekötő vasúti híd darabjait Budapesten más, kisebb hidakhoz használnák fel, például a Hajógyári-szigeten. Első pillantásra elég furcsa ötletnek hangzik, hogy valahol egy használt hídból szülessen új, de a dolog egyáltalán nem ritka, még Budapesten sem. Több olyan híd is van a fővárosban, amelyikhez egy korábban elbontott átkelő elemeit használták fel.
Örökerdő jöhet létre Buda utolsó mocsaras élőhelyén Kérdőíven mérik fel az emberek álláspontját Buda utolsó mocsaras területének, a védett Mocsárosdűlőnek a fejlesztése kapcsán. A Fővárosi Önkormányzat a területen őshonos fafajok ültetésével örökerdőt hozna létre, elsősorban a terület funkciójával kapcsolatban várja a véleményeket május 5-ig.
Impozáns Vörösmarty téri palota volt a központja Haas Fülöp és fiai világhírű cégének A dualizmus korának legnívósabb szőnyeggyártó cégét Haas Fülöp ugyan még Bécsben alapította, de a későbbiekben világhírűvé váló vállalatnak Magyarországon volt két gyára, valamint Budapesten, a mai Vörösmarty tér egyik legszebb palotájában a központi áruháza és raktára. A szőnyeggyártást iparművészeti rangra emelő cég készítette egyebek mellett a Budavári Palota Szent István-termének díszes falikárpitját is, ami a díszterem újraépítésével együtt hamarosan szintén újjászületik.
Ilyen lesz a megújuló Millenáris – Elkezdődött a Fogadócsarnok átépítése Megkezdődött az egykori Ganz-gyár helyén lévő Millenáris Park Fogadóépületének felújítása és a Nagycsarnok tetőszerkezetének cseréje. A Millenáris területén lévő csarnokokban a tervek szerint közösségi helyszíneket és kiállítótereket alakítanak ki, és itt rendezik majd meg az Álmok Álmodói — Világraszóló magyarok 2.0 kiállítást is a park megnyitásának huszadik évfordulója alkalmából.
Budapesten található Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézménye A budapesti Állatorvostudományi Egyetem épületegyüttese éppen 140 éve szolgálja a magyar állatorvosképzést. A mai Rottenbiller és a Bethlen utca között elhelyezkedő erzsébetvárosi épületegyüttes Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikák és Róth Miksa ólomüvegei díszítik. Az állatorvosok világnapján, amelyet épp ma, április 28-án tartanak, bemutatjuk a budapesti Állatorvostudományi Egyetem történetét és épületegyüttesét.
Ötven éve avatták fel Marx és Engels budapesti szobrát A kommunizmus elméleti alapjait egy német filozófus és egy gazdag német kereskedő rakta le. Egyikük sem volt soha munkás, mégis a munkások tökéletes államáról szőttek terveket. A létező szocializmus Marxot és Engelst Lenin mellett a rendszer „apostolainak” tartotta, képük minden nevezetesebb helyen és eseményen ott volt, a két eszmealapítónak mégis csak viszonylag későn, 1971-ben lett szobra Budapesten, a Jászai Mari téren.
Kihirdették a győztest a ferencvárosi Nagyvásártelep átalakítására – Mutatjuk a látványterveket Magyar építésziroda terve nyerte a IX. kerületi Nagyvásártelep átalakítására kiírt nemzetközi pályázatot. A műemlékvédelem alatt álló, Münnich Aladár tervezte, 1932-ben felépült 247 méter hosszú és 42 méter széles csarnokban a leendő Budapest Diákváros beruházáshoz kapcsolódóan a győztes BIVAK stúdió három szinten rendezvénytereket, sportpályákat, kávézókat és klubhelyiségeket képzelt el.
Alapítványi tulajdonba adja az állam a Váry Szabó-kúriát és a volt csillebérci úttörőtábort Állami ingatlanok átadásáról döntött ma az Országgyűlés: a Polgári Művelődésért, Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítványhoz kerül az 1844-ben épült II. kerületi Váry Szabó-kúria, az Erzsébet-táborokat szervező alapítvány pedig szintén ingyenesen megkapja az egykori úttörőtábor 46 hektáros területét Csillebércen.
Folytatódik a Szeretetkórház újjáépítése – Már majdnem elkészültek az új tornyok A II. számú kórházépület átépítésével folytatódnak a 2019 óta zajló építési munkálatok a Mazsihisz budapesti Szeretetkórházában. A leendő főépület, benne az új járóbeteg szakrendelővel és a hatvan ágyas rehabilitációs részleggel várhatóan egy év múlva készül el az Amerikai úton, a ház két jellegzetes, új tornya azonban már most is látható és heteken belül elnyeri végleges állapotát.
Pótolják a fákat a csepeli strandon Ütemezetten zajlik a Csepeli Strandfürdő faállományának cseréje. Az elöregedett, beteg fűzfákat kivágják, ám pótlásukról korábban már gondoskodtak. Az elmúlt években negyven fát ültetett és további fásítást is tervez a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.
Sokan felesleges luxusberuházásnak tartották a Margit híd megépítését A Margit híd ma az egyik legfontosabb budapesti híd, amelyen villamosok százai és utazók tízezrei kelnek át mindennap. Megnyitásakor, 145 éve azonban sokan nem értették, hogy a külvárosba minek egy ilyen drága híd?
Visszakapja nagy tornatermét az Óbudai Árpád Gimnázium Jó ütemben halad az Óbudai Árpád Gimnázium tornatermének építése. A beruházással az iskola hamarosan visszakapja egykori nagy tornatermét, amelyet 1965-ben a Bláthy Ottó Ipari Technikumnak adtak és előadóteremmé alakítottak. A gimnázium számára akkor csak egy kisebb tornaterem maradhatott meg.
Kültéri kiállítás a Hadtörténeti Múzeum épületén A Magyar Királyi Honvédség kötelékében 1941-ben jöttek létre a haditudósító alakulatok, amelyek a háborút dokumentálták. Felvételeikből kiállítást rendezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Széchenyi kerekezett először a Duna-parton – Velocipéddel jártak a postaszolgák Nagy feltűnést keltettek az 1860-as évek végén Pest-Buda utcáin az első velocipedek. Az 1880-as évekre a kerékpár már meghódította Budapestet: egyesületek, kerékpáros-iskolák alakultak, társas kirándulásokat, felvonulásokat, versenyeket rendeztek. Velocipéddel közlekedtek a fővárosi postaszolgák, és a hadseregben is használták a járműveket. Kerékpáros-világbajnokságot is rendeztek a fővárosban, 1928-ban a Millenáris Velodrom Európa legkorszerűbb és leggyorsabb kerékpárpályája volt.
Teljesen átépítik a Citadellát – Parkok, teraszok várják majd a látogatókat A régészeti feltárások után megkezdődött a Citadella és közvetlen környezetének átépítése. A látványterveken is jól látható, hogy az egykori erőd falait több helyen megnyitják, átjárhatóvá teszik. Új kilátóteraszokat, parkokat, zöldterületeket alakítanak ki az erődön és az udvarában. A tervek szerint a teljes beruházás 2023-ra készül el.
Ők tették zölddé Budapestet – A főváros leghíresebb kertészeinek nyomában A város parkjai a legkedveltebb pihenőhelyeink közé tartoznak: a Városligetben, a Margit-szigeten vagy épp a Gellért-hegyen mindenki szeret sétálni, azt azonban már jóval kevesebben tudják, kik tervezték ezeket a zöld területeket. Pedig a fővárosi kertészek által ültetett fák között közel kétszáz éves példányok is akadnak. A Föld napján a főváros leghíresebb kertészeit mutatjuk be.
Látogatóközpont is épül a Jókai-kertben - A megújuló Steindl-villába kiállításokat terveznek Felújítják a Sváb-hegyen a Jókai-kertet és az ott található Steindl-villát is. A beruházás a tervek szerint 2022-re készül el és a fejlesztők reményei szerint egy kedvelt pihenőhellyel gazdagodik Budapest.
Felújították az óbudai Meggyfa utcai játszóteret Felújították a Meggyfa utcai játszótér burkolatait, pótolták a kerítéselemek hiányzó rögzítésit, új padokat és ivókutat helyeztek ki, valamint fákat, növényeket is ültettek a területre.
A Nemzeti Kaszinó 150 éve vásárolta meg belvárosi székházát – Ybl tervei alapján építették át Mint oly sok minden a XIX. századi Pest-Budán, a Nemzeti Kaszinó alapítása is Széchenyi István nevéhez fűződik. Ez a klub az ország sorsán javítani akaró főurak, politikusok találkozóhelye volt már a reformkortól kezdve. Éppen 150 éve, 1871-ben sikerült saját székházat vásárolnia, az addig csak bérelt Cziráky-palotát a mai Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán. A Hild József tervezte, majd Ybl Miklós által átalakított belvárosi épületben nemcsak a főúri elit tagjai cseréltek eszmét, de megfordult itt Rudolf trónörökös és VII. Edward angol király is. Sajnos, ezt az épületet sem láthatjuk ma, a II. világháború után lebontották.
Fákat ültettek a Rákos-patak mellett Kőrisfákat, berkenyéket és gömbjuharokat ültetett Rákosmente Önkormányzata a Rákos-patak menti kerékpárúton. A most elültetett fákkal a korábban megrongált, kiszáradt növények pótolták a XVII. kerületben.
Nővérszállót és oktatóközpontot alakítanak ki az egykori Budagyöngye Kórházból Felújítják a 2007-ben bezárt Budagyöngye Kórházat. Az épület visszakapja eredeti funkcióját is, egyházi fenntartású nővérszállót és egészségügyi oktatóközpontot alakítanak ki a Tárogató úti ingatlanban. A kivitelezési munkálatok a tervek szerint jövőre megkezdődnek.
Újpalotán 50 éve adták át az első lakást A budapesti lakótelepek közül az egyik legnagyobb az újpalotai, amelynek első lakását 50 évvel ezelőtt, 1971 tavaszán adták át. Eredetileg 12 752 lakást terveztek, végül összesen 15 500 készült el az 1970-es évek második felére. A XV. kerületi házgyári lakásokban átlagosan 5 fő lakott.
ICOMOS-díj a Salgótarjáni utcai zsidó temető gondozásáért Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerte el a műemléki világnap alkalmából a Nemzeti Örökség Intézetét a Salgótarjáni utcai zsidó temető helyreállításáért, karbantartásáért és a közönségnek való bemutatásáért.

További cikkeink