pestbuda.hu

177500_kulfoldiekkollegiuma1.jpg Lebontják a külföldi ösztöndíjasok kollégiumának egykori épületét A Budaörsi út mellett álló, külföldi ösztöndíjasok egykori kollégiuma 1968-ban épült, az évek óta kihasználatlan épületet idén lebontják.
Átadták a felújított Károlyi-Csekonics-palotát Elkészült a Károlyi–Csekonics Palotaegyüttes átfogó felújítása. A VIII. kerületi, Reviczky utcai épületet a Károli Gáspár Református Egyetem veszi birtokba, szeptember 1-jén adták át.
Számos nagyszerű épülettel lett szegényebb Budapest, a főváros Idén van a 75 éves évfordulója, hogy a II. világháború végén a szovjet Vörös Hadsereg „felszabadította” hazánk fővárosát a német megszállás alól. A véres ostrom nemcsak katonák és civilek tömegeinek életét követelte, hanem számtalan épület sorsát is megpecsételte. A megsemmisült, illetve megsérült (majd a későbbiekben lebontott) épületek szegényebbé tették csodálatos fővárosunk épített örökségét. Ebben a cikkben 5+1 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyek a II. világháborúban pusztultak el.
A budapesti hidak elveszett épületei: a vámszedőházak A Szabadság híd pesti hídfőjét két kis épület „őrzi”, a Szabadság híd vámházai. Régen több budapesti hídnál is voltak ilyen kis épületek, de vajon mire szolgáltak, és miért csak kettő maradt meg belőlük?
A Rózsák terén áll Budapest egyik legszebb temploma A VII. kerületi Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom is várja jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőit. A 2560 fős befogadóképességű épület Budapest egyik legnagyobb neogótikus temploma, Steindl Imrének, az Országház tervezőjének remekműve.
Budapest első modern kórháza 135 éve nyílt meg A XIX. század végén a főváros hihetetlen ütemben növekedett, amivel az első időkben az egészségügyi rendszer nem tudott lépést tartani. A hiányokról fájdalmas leckét kapott a főváros az utolsó nagyobb kolerajárvány idején. Ezt követően jelentős kórházfejlesztésekbe kezdtek.
Elkészült az V. kerület első zöld buszmegállója Zöld buszvárót adtak át a belvárosi József nádor téren. A növényekkel borított váró nemcsak szép, hanem a mikroklíma kedvező befolyásolásában, a levegőminőség javításában is szerepet játszik.
Budapest tisztasága – 125 éve takarítják rendszeresen a várost Pest és Buda lakói régen hulladékgödrökbe hordták a szemetet, vagy egyszerűen csak lepakolták a Duna-parton. Emiatt sokszor elviselhetetlen bűz volt a két városban. Mindez 125 évvel ezelőtt változott meg gyökeresen, amikor is létrejött egy fővárosi hivatal Budapest útjainak takarítására és a szemét összegyűjtésére.
Jövő év elején elkezdődhet a Kúria és az Agrárminisztérium épületének rekonstrukciója Felújítják az Országházzal szemben álló két XIX. századi palotát a Kossuth téren. A Kúria épülete két-két és fél év alatt, az Agrárminisztérium, amely alá mélygarázst is terveznek, mintegy három év alatt készülhet el.
Átadták a tabáni sport- és szabadidőparkot Az I. kerületi Tabánban lévő sport- és szabadidőpark „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program keretében újult meg. A három részből álló területen sportpálya, játszóterek és fitnesztér is helyet kapott.
Százhúsz éves Budapest legrégebbi, eredeti Duna-hídja Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyik Budapest legrégebbi, eredeti Duna-hídja, akkor meglepő választ kapunk: ez ugyanis a Margit híd szigeti szárnyhídja.
A magyar állam fizeti a Rákóczi úti szlovák evangélikus templom visszavásárlását A magyar kormány 765 millió forintot biztosít arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja és felújítsa az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő, „láthatatlan” szlovák evangélikus templomot, amely a VIII. kerületben, a Rákóczi út házsorának takarásában áll. A felújítás után az épületben kulturális központot alakítanak ki.
Kolostornak épült, kaszárnya, kórház, majd kastély lett belőle – A Kiscelli Múzeumban jártunk A Kiscelli Múzeum jellegzetes barokk épületét sok budapesti ismeri, ám fordulatos történetével valószínűleg kevesen vannak tisztában. Az eredetileg kolostorként szolgáló együttes több funkcióváltáson is keresztülment, mire a ma ismert kiállítótérré vált. Használták hadikórházként, kaszárnyaként és raktárként, sőt még kastélyként is, a több évszázadon átívelő folyamattal mi egy vezetett túra keretén belül ismerkedtünk meg.
Új feladatot kap az egykori Schöpf-Merei Ágoston Kórház – Jövőre megnyílik a gyógyszerkutatási központ Kevés olyan, száz évnél régebben megnyitott kórházépülete van a fővárosnak, amely ne szorulna alapos felújításra, átalakításra, modernizálásra. Volt olyan időszak is, nem is olyan régen, amikor felújítás helyett a bezárás mellett döntöttek az intézményt fenntartók. Sorolhatnánk is azokat az épületeket, amelyek évtizedek óta üresen, kihasználatlanul állnak, várva az elkerülhetetlennek tűnő elbontást. Szerencsére van már példa arra is, hogy jelentősebb funkcióváltás nélkül egy egészségügyet szolgáló épület megújul. Ilyen példa a volt Schöpf-Merei Ágoston Kórház.
Körpanorámás forgó éttermet és kilátót is terveztek a Széchenyi-hegyi tévétoronyba Budapest egyik legmagasabb pontján, a Széchenyi-hegy tetején 45 éve látható egy közel 200 méter magas antenna. Akik Budapestre érkeznek autóval az M1–M7 autópályák felől, elsőként ezt látják meg, és innen tudhatják, hogy már közel a főváros. Eredetileg nem csupán egy acéloszlopot, hanem étteremmel, kilátóval rendelkező vasbeton tévétornyot terveztek ide. Csak nem volt rá pénz.
120 éves az újpesti Városháza – Városvédő Roland lovag szobra is díszíti az impozáns épületet Újpest egyik jelképét, a 120 éve, 1900. augusztus 21-én átadott Városházát a kor kiemelkedő építészpárosa, Hegedűs Ármin és Böhm Henrik tervezte. A kezdetben községházaként, majd 1907-től városházaként működő, szecessziós stílusjegyeket is magán viselő historizáló épület ma is a helyiek szolgálatában áll.
Lomb és kő – Megnyílt a Millenáris Széllkapu Tegnap adták át a II. kerület várva várt parkját, a Millenáris Széllkaput, a korábbi Millenáris Parkhoz kapcsolódó új területet. Több mint két hektárnyi terület készült el, ebből 17 000 négyzetméternyi a zöld felület; 355 fa, számtalan cserje, bokor, egy 650 négyzetméteres tó kapott helyet, és van látványsétánya is. 17 milliárd forintnyi a beruházás. Az első délelőtt teszteltük, milyen lett Buda új parkja.
Szobrot emeltek Buda alapítójának Buda alapítójának, IV. Bélának Budán ugyan nincsen szobra, de vidéken újabb emlékművet állítottak neki. Második honalapítónk ugyanis a tatárjárás után nem csupán a mai fővárosunk elődjét hozta létre, de számtalan más települést is szerte az országban, így a róla készült alkotások sok helyen fellelhetők.
A budapesti Szent István-bazilika harangjai – Magyar és német mesterművek a templom tornyaiban A budapesti Szent István-bazilika egykori és mai harangjainak öntészet- és egyháztörténeti értéke országos szinten is jelentős. A templom mai nagyharangját a német nép adományaként 1990-ben a passaui Perner-cég készítette el, amelyet harminc éve, 1990. augusztus 20-án szenteltek fel. Ez az öntvény Magyarország legnagyobb tömegű harangja.
Menyasszony, kaszkadőr és homokzsák is utazott a ma 50 éves Libegőn, Budapest legkülönösebb közlekedési eszközén A János-hegyi Libegő Budapest talán egyik legérdekesebb közlekedési eszköze, amely 1970. augusztus 19-e óta várja az utasokat egy kis libegésre. Számos érdekesség kapcsolódik hozzá. Kevesen tudják, hogy a Libegő első „utasai” homokzsákok voltak, de tartottak esküvőt is a magasban, és itt forgatták a Trapper farmer egyik reklámfilmjét, amelyben a kaszkadőr állva utazott a város felett. A fél évszázados ünnep alkalmából több érdekességet is összegyűjtöttünk a Libegőről.
Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
Már majdnem elkészült a Szervita téri irodaház Felkerültek az üvegpanelek a Belváros egyik legújabb épületének homlokzatára, így már látható, milyen is lesz a ház, ha elkészül. A vegyes felhasználású, üzleteket, irodákat és luxuslakásokat egyaránt magába foglaló épületet várható idén decemberben adják át.
Szent Imre herceg szobrát 90 éve avatták fel – Többször el akarták bontani, de végül maradt a körtéren az emlékmű Szent Imre herceg 1930-ban állított szobra túlélte az idők viharait, sem a II. világháború, sem az 1956-os forradalom harcai, de még a szocialista ideológia sem tudta elmozdítani a helyéről. Bár a lebontása többször felmerült, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása ma is ott áll, ahol 90 évvel ezelőtt a Szent Imre halálának 900. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében felavatták.
Talpalatnyi Budapest – Lenyűgözően szép padlóburkolatokat találunk a régi épületekben Hányszor hallottuk gyerekkorunkban: „Nézz a lábad elé!” Talán érdemes lenne ezt újra felidézni magunkban, amikor a budapesti utcákat járva egyszer csak egy nyitott kapualjhoz érkezünk, mert a főváros építészete több az utcára néző homlokzatoknál! A kapukon belépve ugyanis egy zárt világba csöppenünk, ahol, ha odafigyelünk, számos szép részletet fedezhetünk fel. Ezek közül a legszínesebbek – az ólmozott üvegablakok mellett – a padlóburkolatok, amelyeket érdemes alaposan szemügyre venni.
Átadták a ferihegyi repülőtér új utastermináljának második részét Az utasok birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasmóló második részét. A tágas váróterekben összesen 2500 ülőhelyet alakítottak ki.
Fővárosi autópályák – Ötven éve az számított modernnek, hogy sztrádákat terveztek a belvárosba Budapesten néhány évtizede még belvárosi autópálya-hálózatot terveztek. Az autósok akadálytalanul haladhattak volna át a belvároson, és érhették volna el a városból kivezető autópályákat, amelyeket egy kétszintű autópálya-gyűrű fogott volna össze. Ma, amikor a cél, hogy minél kevesebb autó közlekedjek a belvárosban, igen érdekesek az 50 évvel ezelőtti tervek.
A kilencvenöt éves János Pincében jártunk – A belvárosi szállodát lebontották, de a János vitéz-falképek megmenekültek Vajon ki az, aki nem ebédelne vagy sörözne szívesen olyan környezetben, ahol művészeti alkotások veszik körül? Az 1872-ben átadott belvárosi Erzsébet Királyné Szálló és az 1985-ben a helyén felépülő, napjainkban is működő Danubius Hotel Erzsébet City Center pincéje különlegesen szép falképekkel büszkélkedhet: Petőfi Sándor János vitézének jeleneteit ábrázoló falképek díszítik. A műemléki védelemnek köszönhetően változatlan formában megmaradt János Pincében jártunk.
Kigyulladt a pesterzsébeti Makovecz-templom Az építés alatt álló pesterzsébeti Összetartozás-templom tetőszerkezete nagy területen égett, de a tűzoltóknak sikerült megmenteni az épületet.
Elindult a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzés A tervek szerint jövő márciusban kezdődhetnek a munkálatok, így a Lánchíd 2023-ra születhet újjá.
Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. A Hagyományok Háza előtti Corvin téren pedig a Nagyvárosi Folkudvar lesz, az épületben kiállítás nyílik.

További cikkeink