pestbuda.hu

175650_karolyi-csekonics-palota-muveszi-ipar-1892_nyito.jpg Főúri rangjuknak megfelelő lakóházra vágytak – A Fellner és Helmer színházépítő párostól rendeltek palotát Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, mondják a turisztikai szakemberek világszerte. És ennek a városnak számtalan gyöngyszeme, ékszerdoboza van. Ezek közé a kincsek közé tartozik a Józsefváros szívében álló, a Múzeum és Reviczky utcák által határolt egykori Károlyi–Csekonics-palota. Az épület olyan alkotóknak köszönheti külső és belső értékeit, mint Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, Thék Endre, Lotz Károly vagy éppen Meinig Artúr.
Százhúsz éves a jogi egyetem épülete – Elveszítette kupoláját a háborúban a belvárosi palota Az ELTE Egyetem téri központi épületét, amely a hazai jogászképzés fellegváraként is ismert, 120 évvel ezelőtt, 1900 májusában adták át ünnepélyes külsőségek között. A négyszintes neobarokk palota külső megjelenésében a mellette álló templomépület stílusához alkalmazkodott, tervezői a hazai iskolaépítészet legtevékenyebb alkotói, Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond voltak.
Újra látogatható az Aquincumi Múzeum Több mint két hónapos zárvatartás után szombaton újra megnyitotta kapuit az Aquincumi Múzeum. A Régészeti Park, a Fürdő Múzeum és a Hercules Villa már látogatható, a múzeum belső tereit és az ott lévő kiállításokat azonban még nem lehet megtekinteni.
Átadták az Eötvös Loránd parkot a Normafánál A Normafánál, az egykori Hotel Olimpia helyén több mint négyezer négyzetméteren új parkot alakítottak ki, ahol játszótér, valamint egy vízfelülettel ölelt csobogó is helyet kapott. Virágokat, 700 cserjét és 50 fát ültettek.
A belváros gyönyörű színfoltja lett a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, jöjjön velünk egy sétára! A zsidó hitközség engedélyével, a belsőépítészeti munkákat tervező Baliga Kornél építőművész kíséretében jártuk be a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelynek rekonstrukcióját nemrég ICOMOS-díjjal ismerték el. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. A zsinagóga egyszerre lesz szakrális és kulturális tér, a középen álló tóraolvasó állványt a rendezvények idejére a földbe fogják süllyeszteni.
Szombaton indul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének kivitelezése Május 23-án kezdik építeni a pesti fonódó villamos új vágányszakaszát. A fejlesztés során egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amely a Nagyvárad tér és a belváros közötti nyújthat majd alternatív útvonalat a 3-as metróvonal felújítása során.
Uralkodónak kijáró tisztelettel temették – A nemzet védőügyvédjének díszes gyászhintója sokáig egy falusi pajtában porosodott Az 1920-as párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetőjét, a nemzet védőügyvédjének is nevezett Apponyi Albertet uralkodóknak kijáró díszes külsőségek között temették el 1933-ban. Különleges kialakítású, reprezentatív gyászhintója, amely ma a Fiumei úti temetőben látható, valóságos iparművészeti remekmű. Ezen szállították a politikus hamvait a parlamenti beszentelés után a Lánchídon át Budára, a Mátyás-templomba.
A belvárosban van Budapest legrövidebb utcája – A Miatyánk nevet kétszáz éve viseli, a múlt rendszerben sem változtatták meg Különös története van a Deák Ferenc utcát és az Erzsébet teret összekötő kis köznek, amely ma Budapest legrövidebb utcája. Nevét, a Miatyánkot még a legzordabb időkben sem változtatták meg, amikor a kor szelleméhez igazodva tömeges volt a közterületek átkeresztelése. Szerencsére nem is törölték a hivatalos nyilvántartásból, egyszerűen csak nem használták: nem írták ki se az épületekre, se a térképre. Megtehették, hiszen ide nem nyílt egyetlen kapu sem, vagyis az utca létezett is, meg nem is.
Aki nélkül nem épült volna meg a Lánchíd – Egy különös szerződés története a magyar állam és egy bőkezű báró között Budapest első állandó Duna-hídja, a Lánchíd magánvállalkozásban épült meg a XIX. század közepére. A fővállalkozóval, báró Sina Györggyel az állam különös szerződést kötött, csaknem egy évszázadra átengedve a hasznosítás jogait. A megállapodásban az is szerepelt, hogy a Lánchidat építő társaság engedélye nélkül senki nem szállíthat utasokat Pest és Buda között, sem hajón, sem kompon, sem csónakon.
Eiffelnél tanulta a vashidak tervezését – A budapesti metró megálmodója, akit Ferenc József császár is kitüntetett Egyik legkiválóbb mérnökünk, Zielinski Szilárd rendkívüli munkásságával, elhivatottságával nemcsak kortársai közül emelkedett ki, életműve a mai napig példaértékű. Ő tervezte egyebek között a városligeti Millenium hidat és a Margit-szigeti Víztornyot. Szinte mindent neki köszönhet a hazai mérnökség, elsőként szerzett doktori címet mérnökként, tanárként a mérnökképzés motorja volt. Közéleti tevékenysége megkoronázásaként az ő kezdeményezésére jött létre a Magyar Mérnöki Kamara.
150 éves a Margit-sziget rendezési terve – Így lett közpark a Nyulak szigetéből A budapestiek kedvenc helye, a főváros tüdeje, a japánkert és a vadaspark otthona: ez mind a Margit-sziget. A korábban Nyulak szigete vagy Palatinus-sziget néven is emlegetett városrész fejlesztése 150 évvel ezelőtt vette kezdetét. A tervező sokak kedvence, a magyar építészet kiemelkedő alakja, Ybl Miklós volt, cikkünkben a nevével fémjelzett folyamatnak járunk utána.
Szobrot állítottak a Szent István-bazilikában II. János Pál pápának A Szent István-bazilika papi bejárójánál állították fel az éppen száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál életnagyságú szobrát. A szentatya 1991. augusztus 20-án maga is járt a bazilikában, személyében első alkalommal érkezett pápa Magyarországra.
A Budavári Siklóról és a zugligeti Libegőről bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta Bélyeg készült a Budavári Siklóról és a Libegőről, a két különleges jármű az üzembe helyezésének évfordulóját ünnepli. A Budavári Sikló 150 éves, a Libegő pedig 1970-ben, 50 évvel ezelőtt kezdte meg működését.
A millennium időszakának kiemelkedő szobrásza volt – 155 éve született Holló Barnabás Holló Barnabás neve talán nem ugrik be azonnal minden budapestinek, pedig a városban nap mint nap több tízezren sétálnak el művei mellett, és csodálkoznak rá kiemelkedő alkotásaira. A Hősök terén álló Bocskai-szobor, az árvízi hajóst megörökítő híres domborműve a Ferenciek terén vagy a Corvin téren látható a gyönyörű Millacher-díszkút is az ő tehetségét dicséri. Szobrai szerte az országban megtalálhatók, de mi most a budapesti alkotásait mutatjuk be.
Csillagvizsgálót építtetett a Budavári Királyi Palotára, ma egy kráter viseli a nevét a Holdon – Háromszáz éve született Hell Miksa A 300 esztendeje született Hell Miksában a magyar csillagászat megalapítóját tiszteli az utókor, de tudományos tevékenysége nemzetközi összehasonlításban is jelentős. Pályája több városhoz kötődött, többek között Budához is: az ő javaslatára épült a királyi palotára csillagvizsgáló torony Mária Terézia idejében.
A rómaiak útját még ezer évig használták az itt élők Óbudán feltárták az egykori római limesút egy érdekes szakaszát, az út felületén különböző korokból származó leleteket találtak. Ezek azt bizonyítják, hogy ezt a szilárd, kőburkolatú szakaszt a római közigazgatás és hadsereg kivonulását követő több mint ezer éven keresztül tovább használhatták a Duna mentén közlekedők.
Akik meggazdagodtak a vaskereskedésből – Már a rendszerváltás előtt át akarták építeni a Heinrich-udvart, most szálloda lehet belőle Az Üllői út 32. szám alatt egy gyönyörű épület ragadja meg a ferencvárosi oldalon sétáló tekintetét. Az épületdíszekkel gazdagon ékesített háromemeletes ház legfelső szintjén hatalmas felirat olvasható: Heinrich-udvar. Az utóbbi napokban számos helyen megjelent a hír, hogy ez az épület hamarosan jelentősen átalakul, szállodává építik át, műemléki védettsége megszűnik. Jelenleg nem tudjuk, mi lesz a történet vége. Akárhogyan alakul is, most mindenesetre ismerkedjünk meg az egykor „vasudvarnak” is nevezett hely névadójával, Heinrich Alajossal és családjával, akik sok-sok évtizeden keresztül a főváros egyik legjövedelmezőbb vaskereskedését működtették.
Az első magyar repülőgép-vállalat 100 éve kezdte meg működését Budapesten Száz éve indult el az első közforgalmú repülőgép Magyarországon, Albertfalváról szállt fel, és Szegeden landolt. Elvileg minden adott volt, hogy a magyar, illetve a budapesti repülőgépipar a civil repülésben is élenjáró legyen, de közbeszólt Trianon.
Kezdődik a Kelenföldi pályaudvar épületének felújítása – Megmentik a kiemelt közlekedéstörténeti emléket A Közlekedési Múzeum által kidolgozott koncepció szerint megkezdődik a kelenföldi vasútállomás indóházának felújítása. A 130 éves műemlék épületben kulturális központot terveznek, ahol terepasztalokat és vasútmodelleket is kiállítanak. A kelenföldi állomásépület, amely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten, a jövőben családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lesz.
Megvan a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontja A katolikus világeseményt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten.
A Vatikán pavilonja lett volna a budapesti világkiállításon, a Magyar Szentek templomaként épült fel Eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás vatikáni pavilonjának tervezték, de az expó lemondása után a Magyar Szentek templomaként készült el a Petőfi híd budai hídfőjétől délre álló épület. Egyszerre archaikus és modern, korokat őrző és korokon átívelő, a keresztény templomépítészet különleges alkotása. Nem csak változatos anyaghasználatával, rendhagyó formájával kelt figyelmet, de az is egyedivé teszi, hogy egy egyetemi városrészben található, így sok fiatal itt talál lelki feltöltődést.
Elkészült a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye a Kossuth téren A trianoni békediktátum századik évfordulójára, az Országház előtt megépített emlékhely elkészült, de a június 4-re tervezett megnyitás később lesz a járványhelyzet miatt.
Norvég ácsmesterből lett Budapest építője – 145 éve kapott magyar állampolgárságot Gregersen Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
Folytatódik a Közlekedési Múzeum új otthonának tervezése Kiemelt közérdekű beruházás lett az új Közlekedési Múzeum. Folytatódik a kőbányai egykori Északi Járműjavító területén felépülő múzeum tervezése, amit a járványhelyzet nemrég bizonytalanná tett.
Kis Konstantinápoly Budapesten – Óriási török vigalmi negyed működött egykor a mai Műegyetem területén A Duna partjainak változását bemutató cikkünk egyik fotóján, amely a Lágymányosi-tavat ábrázolta, minaretek voltak láthatók, ez sok olvasónkban kérdéseket vetett fel. Ezért most bemutatjuk, hogyan kerültek a mai Szabadság híd és Rákóczi híd közötti budai Duna-partra a minaretek. Ma ezen a folyótól elkobzott és feltöltött területen a Műegyetem épületei sorakoznak, egykor azonban itt egy rövid életű vigalmi negyed működött.
Folytatódik a metrófelújítás, több belvárosi állomásnál elindultak az előkészületek A 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja folyik a munka, újabb belvárosi állomások felújítása várható. Az Arany János utcai metrómegálló falburkolata alatt rejtélyes jelekre bukkantak.
Már a XVIII. századtól fontos volt az épületek díszítése Pesten és Budán – Rajziskolába jártak a kőművesek, ácsok, kőfaragók, asztalosok A XVIII. század második felétől Magyarországon növekvő igény és érdeklődés irányult a különböző díszítőművészeti alkotások felé. Az építészek és építőmesterek, nem is beszélve a megrendelőkről, egyre inkább igényelték az épülő házak külső és belső díszítését, a homlokzati díszeket ugyanúgy, mint a belső terek részleteinek, a falaknak, ajtóknak és ablakoknak finom kidolgozottságát. Ehhez pedig már nem volt elegendő a mesterek felnőttkorban gyarapodó tudása, a fiatalok oktatására is szükség volt. Az oktatásnak iskolára, az iskolának pedig saját épületre volt szüksége. Így született meg a Székesfővárosi Iparrajziskola.
Leltárba vették a budapesti fákat – Ingyenesen letöltető telefonos alkalmazás készült A Főkert új telefonos applikációja segítségével 47000 fővárosi tulajdonú fával ismerkedhetünk meg, mindegyik példánynak saját adatlapja van. Egyelőre csak a kiemelt parkok egyedei szerepelnek a programban, a fasorok, természetvédelmi területek, nem fővárosi tulajdonú ingatlanok és a közforgalom számára megnyitott magánterületek fái nem, hiszen a megközelítőleg egymillió budapesti fa adatlapjának elkészítése hosszabb időt vesz igénybe. A BP Fatár nevű ingyenes alkalmazás ezenkívül tartalmazza az utcabútorokat, játszótereket, ivókutakat, kerti építményeket is, térképes felülettel segíti az eligazodást és a tudatos parkhasználatot.
10 érdekesség a Petőfi hídról – Kerékpársáv is volt rajta az 1937-es megnyitásakor A fővárosiak is elmondhatják véleményüket a Petőfi hídról a tervezett felújítása előtt a Budapesti Közlekedési Központ felhívására, bár a munkálatok nem mostanában kezdődnek, hanem majd csak a Lánchíd rekonstrukciója után. Mi most összegyűjtöttünk 10 érdekességet a Petőfi híd múltjából, például, hogy a színe a háború előtt kék volt, hogy az 1937-es átadásakor kerékpársáv is volt rajta, és hogy csak 1952-ben vette fel Petőfi nevét az egykori Horthy Miklós híd.
Europa Nostra-díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját Rangos nemzetközi örökségvédelmi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum 2018-ban befejeződött rekonstrukciója. A zsűri szerint egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása történt.

További cikkeink