pestbuda.hu

174439_terkep3.jpg Ötletpályázat a nemzeti összetartozás emlékművére A nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére várják a pályaműveket, amelyeknek témája a trianoni békediktátum eseményének allegorikus ábrázolása. Az alkotás mondanivalója kapcsolódhat a magyarság nemzettudatának szimbólumvilágához, a történelmi Magyarországhoz, a műnek a magyar nemzet egységének üzenetét kell hordoznia.
Fotókon a kiürült Budapest – Teljesen eltűntek a turisták a magyar főváros utcáiról Ilyen is volt Budapest – 2020 márciusában, amikor az emberek a járvány elől behúzódtak otthonaikba, a turisták pedig hazautaztak Európa egyik legszebb és leglátogatottabb fővárosából. Az utcák, terek most kihaltak, a múzeumok, egyetemek, iskolák, nevezetességek zárva vannak, a városban csak néhányan lézengenek. Budapesten szinte megszűnt az élet. Both Balázs fotográfus képriportja.
A 150 éves Budavári Sikló különleges megoldásai – 45 mázsa rakománnyal is működödött a tartalék fék Idén 150 éves a Budavári Sikló. A világ második ilyen jellegű szerkezete 1870. március 2-án nyílt meg a magyar fővárosban. Eredeti kialakítása alapvetően eltért a mostani megoldástól, hiszen másutt volt a meghajtása, és a korszaknak megfelelően gőzgép működtette. Azonban több előremutató műszaki megoldás is jellemezte Pest-Buda új közlekedési eszközét.
4500 éves kerámiacsizmát találtak egy régészeti feltáráson Békásmegyeren, régészeti feltáráson kora bronzkorból, a Makó-kultúrától származó miniatűr csizma alakú edénytöredéket találtak. A gödörből más leletek is előkerültek, többek között egy belső díszes talpas tál töredéke, állatcsont, valamint őrlőkőtöredékek.
A hajóhidat és az utakat is lezárták a kolerajárvány miatt Pest-Budán 1831-ben Döbbenetes, megrázó és mindenki életét megváltoztató döntések születnek a napokban. Karantén, lezárás, közlekedési korlátozások, olyan intézkedések, amelyeket a legtöbbünk csak könyvekből és filmekből ismer. Ma ez az életünk része, reméljük, csak átmenetileg. A hasonló intézkedések azonban nem új keletűek, nagyon régre nyúlnak vissza. Az 1831-es kolerajárvány idején a hajóhidat is lezárták Pest-Budán, ami miatt pánik tört a városban, a katonaságot is be kellett vetni.
Járjuk be együtt a március 15-i forradalom helyszíneit! Idén ugyan sajnálatos okok miatt elmaradnak az 1848. március 15-ére emlékező központi ünnepségek, de virtuális sétánkon bejárhatjuk azokat a helyszíneket, amelyeket a forradalmi tömeg azon a borongós szerdai napon érintett. Így végigkövethetjük és feleleveníthetjük 1848. március idusának a magyar történelmet meghatározó eseményeit. Sétáljanak velünk Pest és Buda utcáin!
Az 1848–49-es szabadságharc hőseit jelképezte, de az 1944–45-ös ostromban elpusztult az Öreg honvéd A Horvay János alkotta hófehér Kossuth-szoborcsoport, amely Kossuth Lajost az első felelős magyar kormány tagjainak körében ábrázolja, hosszú évtizedes kihagyás után ma újra az Országház előtt áll. A szoborcsoport viszontagságos történetébe egy olyan szoboralak is beletartozik, amelyről ugyan az alkotó kitüntetett figyelemmel és szeretettel beszélt a szobor elkészítésének éveiben, azonban a végleges kompozícióban mégsem kapott helyet. Az Öreg honvéd szobra végül a Buda ostrománál 1849. május 21-én hősi halált halt honvédek emlékműve lett.
Budapesti napló: Andrássy Gyula magánadományából is segélyezték a '48-as honvédeket Március tizenötödike a nemzeti függetlenség és szabadság ünnepe, amely oly erősen él a magyarság emlékezetében, hogy se elfeledtetni, se betiltani nem tudta igazán soha semmilyen rezsim. Pedig voltak rá kísérletek. E heti lapszemlénk több olyan évet is érint, amelyben az éppen regnáló hatalom puskaporos hordónak tekintette a forradalom emléknapját.
A 120 éves Adria-palotában jártunk – Hamarosan felébredhet Csipkerózsika-álmából a szép épület A Szabadság téren álló impozáns palota története 120 évvel ezelőtt, 1900 márciusában kezdődött. Írásunk azonban nemcsak a jeles évforduló, hanem a közelgő felújítás miatt is aktuális, szerencsés véletlen, hogy az épület 120. évfordulóját követve kezdhet ébredezni Csipkerózsika-álmából.
Egy különleges művészeti alkotás a budai Várból – Miért készült, és mit ábrázol az újjáépített Főőrség bronzkapuja? A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
Felújítják a bolgárok budapesti templomát – Ferencvárosban áll a görögkeleti építészet magyar gyöngyszeme Egy szemet gyönyörködtető görögkeleti templom áll a ferencvárosi Vágóhíd utcában, melyről valószínűleg még a IX. kerület lakosai is keveset hallottak. Ez a Magyarországon élő bolgárok vallási életének központja. Az Árkay Aladár által tervezett ortodox templom építésének előkészítéséhez 1930-ban kezdtek, és egy éven belül át is adták az épületet a hazai bolgárok nagy örömére.
A klasszicista Pest építésze volt – 225 éve született Kasselik Ferenc Kasselik Ferenc az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt a XIX. század eleji Pesten. Munkáival, amelyeknek száma meghaladta a négyszázat, jelentősen hozzájárult a klasszicista városkép kialakulásához. A magánépítkezések és bérházak mellett számos épületet tervezett építészként a főváros megrendelésére, építőmesterként pedig a munkálatok irányításában is részt vett. Legkiemelkedőbb alkotásai között van az egykori Nemzeti Zenede épülete a Semmelweis utcában, a Hild József által 1863-ban átépített és azóta lebontott régi pesti Városháza és kivitelezőként a maga idejében is kétes megítélésű Gellért-hegyi Citadella.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Akadálymentesítenék a 3-as metró aluljáróit A 3-as metró meghosszabbítása, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, az elektronikus jegyrendszer kiépítése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni a BKK vezetője szerint. A 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére tavasszal írnak ki közbeszerzési eljárást.
Budapesti napló: Az ezerarcú pesti nő Anyák, lányok, nővérek, feleségek. Munkások és művészek. Harcosok és védelmezők. A Budapesti napló e heti lapszemléjében női sorsokat ismerhetünk meg a főváros 150 évéből. Szereplőink között lesz metróvezető, színésznő és politikus is. Megjelennek hétköznapi hősnők, és olyanok is, akikről azóta teret vagy rakpartszakaszt neveztek el.
A Magyar Rádió egykori épületeit kapja meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Tovább erősödik Józsefváros egyetemi központ jellege, mivel a Palotanegyed több épületét megkapja az államtól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Azokról az épületekről van szó, amelyeket egykor a Magyar Rádió használt: a Bródy Sándor utcai Stúdiópalotát, a rádió híres Márványtermét is magában foglaló Esterházy-palotát és az Ybl Miklós tervezte Károlyi-palotát is az egyetem használhatja majd.
105 évesek Budapest első buszai – Kistarcsán készült, és kék színű volt az Andrássy úton elinduló, XX-2-es rendszámú jármű Budapesten aránylag későn, csak 1915-ben indult el a buszközlekedés, annak ellenére, hogy a közönség és a főváros vezetői már évekkel korábban szerettek volna autóbuszokat látni a főváros útjain.Elsőként egy sárga színű elektromos, majd egy kék színű benzines járművet sikerült beszerezni.
Régészeti parkot és látogatóközpontot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán A római limes magyarországi szakaszán régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki. A nagytétényi Campona castellum és a verőcei kikötőerőd örökségének fejlesztését tervezik. A nagytétényi római castellum parkosított területén egy római lovastábort építenek fallal, kilátóhellyel, tornyokkal határolva, a tábor épületeit, főútjait is bemutatva.
A többször elrontott szoborfelirat – 70 éves késéssel javították ki Rákóczi kiáltványának híres mondatát II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra az egyetlen alkotás a Kossuth téren, amely a felavatása óta a helyén áll, rajta kívül ez az Országház környezetében álló egyik szoborról sem mondható el. Azonban a monumentális mű gránittalapzatának szövegét ma nem abban a formában láthatjuk, ahogy állításakor felvésték. A szobor latin felirata évtizedeken át vita tárgya volt, és időről időre megjelent e téma a napilapok hasábjain.
Folytatják a faültetést Csepelen Harminc őshonos fát ültettek el önkéntesek segítségével Csepelen, a Dunadűlő út melletti területen. Az országos faültetési kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a klímavészhelyzetre és a környezet tudatos óvására az erdőterületek növelésével.
Görgei Artúr főhadiszállásai Budán A közelmúltban emléktáblát avattak Görgei Artúr egykori főhadiszállásának helyszínén, ahol jelenleg a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika található. Ez volt Görgei első főhadiszállása a három közül Buda 1849-es ostroma idején. A szabadságharc történetének talán az egyik legfontosabb epizódja volt a május 4. és 21. közötti ostrom, amely alatt a magyar hadsereg fővezérének mindhárom irányítóközpontja a jelenlegi XII. kerület területén helyezkedett el.
Emléktáblát avattak a Budavári Sikló indulásának 150. évfordulóján A világ második siklóját 150 évvel ezelőtt, 1870. március 2-án helyezték üzembe. Az évforduló alkalmából emléktáblát avattak a Budavári Sikló Clark Ádám téri állomásánál.
Új Duna-hidat építenek Budapesten A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának múlt csütörtöki ülésén eldőlt: megépítik a régóta tervezett Galvani hidat. Megkezdődhet a Lánchíd felújítása, meghosszabítanak két HÉV-vonalat a Kálvin térig, és megkezdődik a kisföldalatti felújításának tervezése.
Neves építészek tervezték a Semmelweis Egyetem klinikáit – Külföldi tanulmányutat rendelt el a miniszter Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miként kezdték meg a modern fővárosi kórházak a működésüket. De abban az írásban nem tudtuk megemlíteni a budapesti egészségügyi ellátás egyik legfontosabb résztvevőjét, a Semmelweis Egyetemet. Az Európa ötven legrangosabb felsőoktatási intézménye közé tartozó egyetem nemcsak a hazai orvosképzés csúcsát képviseli, hanem klinikahálózatával a fővárosi betegek tömegeit is ellátja. Cikkünkből kiderül: a Semmelweis Egyetemhez tartozó, úgynevezett belső klinikai tömb épületeit is neves építészek tervezték.
Harminc éve döntötték el, hogy Lenin szobrát nem állítják vissza a Felvonulási térre Egykor minden szocialista városban állt egy Lenin-szobor, lehetőleg a település fontosabb terén. Budapesten az egykori szovjet diktátort, a bolsevik puccs vezéralakját ábrázoló alkotást a Felvonulási téren állították fel 1965-ben. A szobor még 25 évet sem töltött a helyén, felújításra hivatkozva szállították el a rendszerváltás hajnalán, és 1990-ben az is eldőlt, hogy már nem térhet vissza.
230 évvel ezelőtt tért haza a Szent Korona Buda elöljárósága elrendelte a középületek és a magánházak díszkivilágítását, fénylő transzparensek felállítását, népünnepély tartását, s mindenki a lehető legbuzgóbban hajtotta végre e rendelkezéseket. Az egész város lázban égett, a polgárok és a nemesek új ruhákat csináltattak maguknak. A város teljes vezetősége díszbe öltözötten sorakozott fel a Bécsi kapunál, 18 mozsárágyúból 70 díszlövést adtak le a Szent Korona hazatértét köszöntve, 1790-ben.
150 éves a Városligeti Műjégpálya A kontinens legrégebbi és legnagyobb szabadtéri jégpályája hivatalosan 150 éve, 1870-ben nyílt meg a korcsolyázás szerelmesei előtt, története pedig igen fordulatos. Cikkünkből kiderül, hogy a jól ismert épületnek nem egy, hanem két elődje is volt, és hogy a városligeti korcsolyázás valójában nem is 150, hanem 190 éves.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen? 1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
Átadták a pestszentimrei plébánia új közösségi házát A pestszentimrei római katolikus plébánia új közösségi házat kapott, a 300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben rendezvényeket, foglalkozásokat fognak tartani. A kertben focipályát és játszóteret is kialakítanak majd.

További cikkeink