pestbuda.hu

195752_312507717_2564025243739214_2426609427954424334_n.jpg Slachta Margitról parkot, Kopp Máriáról sétányt neveznek el A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről. A XII. kerületi Eötvös út egy szakasza Kopp Mária sétány lesz.
Fény járja át az újjászületett Ráday Házat A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
Nem lesz karácsonyi díszkivilágítás a fővárosban A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében nem lesz díszvilágítás a főváros által kezelt utcákban, például a Váci utcában, a Városháza parkban, az Andrássy út egy részén és a Batthyány téren.
Sztálin-szobor és dísztribün – A Felvonulási tér története Ma már Ötvenhatosok tereként ismerjük, de évtizedeken át Felvonulási tér volt a közkeletű neve. Leginkább a május 1-jei felvonulások határozzák meg a múltját. Volt itt Sztálin-szobor, Lenin-szobor, Tanácsköztársasági emlékmű, de ma már nem hasonlít a diktatúra korszakából ismert állapotára. Bár az egykori Aréna útnak ez a szakasza többször átalakult, ma is nosztalgiával gondolunk a boldog békeidőkből ismert régi arculatára.
Új alacsony padlós, légkondicionált villamosokat vesz Budapest Húsz új, CAF típusú villamos állhat forgalomba Budapesten 2024-től. A villamosok vásárlásáról a Fővárosi Közgyűlés döntött szerdán.
Építményadót vetett ki a főváros a margitszigeti ingatlanokra Január 1-től építményadót kell fizetni a Margitszigeten található, egymilliárd forintnál nagyobb értékű, magántulajdonú ingatlanok után – erről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Budapest vezetése arra biztatja a kerületeket, hogy kövessék a főváros példáját, és vessenek ki építményadót a magánszemélyek tulajdonában lévő, egymilliárd forintnál értékesebb lakásokra.
Reformkori játszótér épült a XII. kerületben – A város múltját ismerhetik meg a gyerekek A Lánchíd, az Alagút, a fogaskerekű és a Kisfaludy-gőzhajó alapján tervezett játékok is megjelennek a teljesen megújult XII. kerületi Hollósy Simon utcai játszótéren. A Hegyvidék és a főváros XIX. századi, főleg reformkori múltját idézik fel a különleges játékok, valamint azok a tablók, amelyeken a korszakot bemutató képeket, leírásokat, illetve QR-kódokat elhelyeztek.
Már a helyükre kerültek az Adria-palota kupolái Már láthatók a Szabadság téren álló Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. egykori székházának helyreállított kupolái. A Meinig Arthur tervezte palota homlokzatát és tetődíszeit archív fotók alapján újítják fel.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
Pest és Buda között 145 éve kelhetnek át a vonatok A legfontosabb magyar vasúti hidat 1877. október 23-án adták át az akkori Budapest déli határában. Mindössze 36 évig szolgálta a vasúti közlekedést. Az eredeti szerkezet építését sok vita kísérte, a beruházás befejeződését követően több per is indult.
Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében Remény és dráma – Magyarország '56 címmel szabadtéri fotókiállítás nyílt a Múzeumkertben. A november 27-ig látogatható tárlat az 1956-os forradalom hőseiről és a lengyel nép szolidaritásáról emlékezik meg. A fekete-fehér képeken a budapesti utcákon lezajlott események elevenednek meg. A fotók eredetijeit egy ismeretlen lengyel ember készítette.
Ahol a fegyveres felkelés elkezdődött – A Magyar Rádió ostroma október 23-án A fővárosban az 1956-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne a Bródy Sándor utcai Magyar Rádió épülete volt. Itt lobbant fel Pesten először a szabadság lángja, mely nemcsak a főváros jelentős területeire, de az ország számos más pontjára, sőt néhány határon túli településre is átterjedt. A Rádiónál történteket azok visszaemlékezésében elevenítjük fel, akik maguk is ott voltak a harcoknál, vagy részt vettek az ostromban.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Régi korok emlékeit gyűjtötték – 135 éve alapított múzeumot Budapest Budapestnek a fővárosi pozíciója rengeteg előnyt biztosít, de olykor hátrányokkal is jár. Így volt ez a múzeumok területén is: amiatt, hogy 1807-ben itt állították fel a Magyar Nemzeti Múzeumot, a főváros csak nyolcvan évvel később jutott oda – számos vidéki település után –, hogy létrehozzon egy saját intézményt. 1887. október 20-án – tehát éppen 135 évvel ezelőtt – azonban végre megszületett a döntés, és létrejött a Fővárosi Múzeum.
Eddig ismeretlen lelőhelyet találtak a régészek Csillaghegy határánál Különleges leletekre bukkantak a régészek a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában: ugyanazon a helyen őskori, római kori, népvándorlás kori és avar kori emlékek is előkerültek. Találtak itt egy VI–VII. századi sírt, amelyben az eltemetett nő nyakán üveg gyöngysor, halántékán bronz karikaékszer, jobb kezén bronzgyűrű volt. Más értékes használati tárgyak is előkerültek a több korszakos lelőhelyen.
Túlhasználjuk a Margitszigetet? – A főváros csökkentené a látogatók számát A Margitszigetet jelenleg túlhasználjuk, le kell csendesíteni, vélekedik a Fővárosi Önkormányzat, amely Budapest sokak által kedvelt városrészében a pihenőpark jelleget szeretné erősíteni. A csendesítést jogszabály-módosítással kívánják elérni: a közterületek használatáról szóló fővárosi rendeletet oly módon tervezik megváltoztatni, hogy kevesebb ember vehesse igénybe a szigeten nyújtott szolgáltatásokat.
Aki Budapest fejlesztését irányította – 115 éve hunyt el Podmaniczky Frigyes Budapest történetének egyik legmeghatározóbb személye volt, aki minden erejét a főváros fejlesztésének szentelte. Podmaniczky Frigyes báró több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot, lényegében az ő idejében épült fel mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Nem csak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. Budapest talán legnépszerűbb embere, aki haláláig a városért dolgozott, 115 évvel ezelőtt hunyt el.
Visszakerültek a helyükre a Lánchíd budai hídfőjének kőoroszlánjai Megszépültek és a helyükre kerültek a Lánchíd budai hídfőjét díszítő oroszlánok. A Marschalkó János által készített négy szobrot tavaly augusztusban, a Lánchíd felújítási munkáihoz kapcsolódóan szállították restaurátor-műhelybe, ahonnan most kettő megtisztítva, kijavítva érkezett vissza. Végleges rögzítésük több hetet vesz igénybe. A pesti hídfő oroszlánjaira még néhány hetet várni kell.
Búcsúznak a 200-as Ikarusok – Ötven évig határozták meg a budapesti utcaképet Budapest nemsokára elbúcsúzik egy legendától, amely évtizedekig meghatározta a város képét. Egy olyan buszcsalád utolsó darabjait készül kivonni a BKV, amely egy időben a világ talán legfontosabb busztípusa volt. Az Ikarus 200-asok ötven év után távoznak.
Kiállítás nyílt a Honvédmenház felépítésének 150. évfordulóján A IX. kerületi Soroksári úton 150 éve, 1872 őszén nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült menház, amelynek feladata a veterán katonák ellátása, gondozása volt. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épületben 1928-ban halt meg az utolsó honvéd. Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről most kiállítás nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.
Szerte a fővárosban megcsodálhatjuk műveit – 150 éve született Damkó József szobrászművész Méltatlanul kevés szó esik Damkó József szobrászról, noha az alkotó számos olyan művet készített, amelyek fontos pontjain állnak a magyar fővárosnak. Ilyen Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a Rózsák terén, Kapisztrán Szent János szobra a budavári Kapisztrán téren vagy XI. Ince pápa szobra a Hess András téren. Épületszobrai és síremlékei is jelentős értéket képviselnek. Damkó József budapesti alkotásait mutatjuk be, születésének 150. évfordulóján.
135 éve tették le az újlaki zsidó templom alapkövét A Frankel Leó úti – akkoriban Zsigmond utcai – zsinagógát építésekor újlaki zsidó templomként emlegették. Tervezője Fellner Sándor volt, a budavári Pénzügyminisztérium megalkotója. A II. kerületi zsinagógát ma már nem olyannak látjuk, mint építésének idején, hiszen azóta egy lakóházzal körbeépítették.
Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort – 235 éve nyílt meg a Várszínház A Budai Vár egyik jellegzetes épülete a Karmelita kolostor, melyet közel négy éve a Miniszterelnökség használ. A névadó szerzetesrend valójában már nagyon régen kivonulni kényszerült a falak közül, egészen pontosan 235 évvel ezelőtt alakították Várszínházzá templomukat. A kíméletlen beavatkozás magát az épületet is nagyban érintette, de javarészt ekkor alakult ki az a képe, amelyet ma is ismerünk.
Csúszik a Magyar Nemzeti Levéltár felújítása és bővítése Visszavonták a Magyar Nemzeti Levéltár székházának építési munkálataira kiírt közbeszerzési felhívást, így egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdődhet meg a Bécsi kapu téri épület felújítása, Pecz Samu eredeti terveinek megfelelő bővítése és a háború után elbontott ikonikus tornyának visszaépítése.
Repülőgépcsodák az Iparcsarnokban – Az óceánt átszelte, de Rómában lezuhant a Justice for Hungary gép pilótája A repülés valódi világába kaphattak betekintést azok, akik jegyet váltottak 90 éve az Endresz György Aviatikai Kiállításra, mert nemcsak a földön láthatták a repülőgépeket, de a szerencsések repülőutakat is nyerhettek. Az 1932. október 15-én megnyílt kiállítás egyben a szerencsétlen sorsú magyar óceánrepülőre, Endresz Györgyre emlékezett.
Kezdődik az Állatorvosi Egyetem neoreneszánsz épületegyüttesének felújítása Hamarosan megkezdődik az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszának fejlesztése. A kampusz Steindl Imre által tervezett épületei közül több is megújul. A patinás épületeket korszerűsítik, ezeknél a belső tereket és a homlokzatokat a műemléki értékek megóvásával újítják fel.
Felújítják a Műegyetem műemlék épületének tetőszerkezetét Már felállványozták a Műegyetem Gépészmérnöki Karának Duna-parti műemlék épületét, a felújítás elkezdődött. A Pecz Samu által tervezett kétszintes épület az egyetem központi székházától délre fekszik. A tető rekonstrukciója az épület északi felén már korábban elkészült, most a másik oldalon is megkezdődtek a helyreállítási munkák.
Szerkezetkész a Csepelt Pesttel összekötő gyalogoshíd Már szerkezetkész állapotban van a Robinson híd, amely a ferencvárosi atlétikai stadion mellől indulva összeköti Csepelt a pesti oldallal.
Mátyás király ezüstdénárját is megtalálták a régészek a József főhercegi palota újjáépítése során A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre: egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsót, Mátyás király ezüstdénárját, értékes kerámia- és üveganyagokat találtak a szakemberek. Fellelték azt a lejárót is, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. A helyiséget feltehetően a középkorban használták.
Száznegyven éve leplezték le Petőfi Sándor szobrát Budapesten Több mint két évtizedre visszanyúló előzmények után, 1882. október 15-én leplezték le Petőfi Sándor híres budapesti szobrát, ahol később annyi politikai megmozdulást, ünnepi beszédet tartottak a szabadság eszméjének jegyében, hogy napjainkra ikonikussá vált az emlékmű. Hosszúra nyúlt viták, elapadó adománygyűjtés, az alkotás elkészítésére felkért szobrász halála nehezítette azt az utat, amelyet be kellett járni az ötlet felszínre bukkanásától a szobor felállításáig. Ezt a történetet járjuk körül írásunkkal.

További cikkeink