Puskás Ferenc Stadion

179872_puskasstadion8.jpg Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna A Puskás Aréna elnyerte a legszebb sportlétesítmény különdíját a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. Közép-Európa egyik legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját 2019-ben adták át.
A Puskás Aréna nyerte el az év stadionja címet A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte az év stadionja címről döntő szavazást. A nemzetközi versenyben 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók, a Puskás Arénára közel 15 000-en szavaztak.
Megvalósult a több mint százéves álom: a népköztársaság Népstadionjától az új Puskás Arénáig A 2019. november 15-én ünnepélyes keretek között átadott Puskás Aréna nemcsak egyedi méreteivel és technikai újdonságaival emelkedik ki a magyar sportlétesítmények közül, hanem azzal is, hogy a tervező, Skardelli György építészcsapata egy olyan stadiont alkotott, amely számos elemében őrzi a régi Népstadion értékeit. Igaz, funkciójában a Népstadion teljesebb volt, de az új Aréna teljesen megfelel a legkorszerűbb sportépítészeti elvárásoknak.
Gyönyörű látványt nyújt a kivilágított Puskás Aréna A látványos fotókon megcsodálhatjuk a stadion nemzeti színű kivilágítását.
Világszínvonalú lesz az új Puskás Ferenc Stadion Az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar építési beruházása a Puskás Aréna. A jelenleg már szerkezetkész stadion legkésőbb a Magyar Labdarúgás Napjára, azaz november 25-ére elkészül.
Bokrétaünnep az új Puskás Stadionon! Elérte a legmagasabb pontját az új Puskás Ferenc Stadion építkezése.
Megnyílt a Puskás Stadion látogatóközpontja A látogatóközpontban modern megoldásokkal szemléltetik a stadion történetét és a fejlesztéseket.
Így még biztos nem látta az épülő Puskás-stadiont! Egy látványos videó madártávlatból mutatja be az ország legnagyobb stadionjának építését.
Halad az új Puskás Stadion építése Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű arénája lesz az új Puskás Stadion.
Emelkedik az új Puskás Ferenc Stadion Nagy ütemben halad az új nemzeti stadion építése Budapesten.
Halad az új Puskás Stadion megvalósulása Aláírták a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést.
Előkészületben az új Puskás Stadion A Nemzeti Sportközpontok nyílt közbeszerzést hirdetett a budapesti Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezésére és kivitelezésére.
Most már tényleg bontják a Puskás Stadiont Megkezdődött a Puskás Ferenc Stadion bontása hétfőn. A régi stadionból megtartanak néhány jellegzetes elemet, ami a tervezők szerint unikálissá teszi az új arénát. A háromszintes lelátó mind a 65 ezer ülőhelye fedett lesz az új stadionban, amely mindenben megfelel majd a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozó előírásoknak.

További cikkeink