Újpalota

184830_szovjet_laktanya_szogesdrot_becsi_ut.jpg Harminc éve vonult ki a szovjet hadsereg Magyarországról – Mi lett az egykori budapesti laktanyákkal? Harminc évvel ezelőtt, 1991 nyarán hagyta el végleg Magyarországot a szovjet hadsereg. Az annak idején ideiglenesen itt állomásozónak mondott, de csaknem öt évtizeden át az országban tartózkodó Vörös Hadsereg ez idő alatt Budapesten is számos ingatlant birtokolt, amelyek a visszaadáskor többnyire igen leromlott állapotban voltak. Azóta három évtized telt el, az egykori katonai objektumokat több helyen felújították és igen jól hasznosították. Az évfordulón ezek közül keresetünk fel néhányat.
Többfunkciós közösségi teret adtak át Újpalotán Mind a kisebb gyermekek, mind az idősebbek számára biztosít szórakozást az a közösségi tér, amelyet a közelmúltban adtak át az újpalotai Drégelyvár utcában. Az elhanyagolt parkot a XV. kerületi önkormányzat újította fel.
Újpalotára is megérkezett a CAF-villamos – Egyelőre csak hétvégén közlekedik Csak hétvégenként és óránkét mindössze kétszer, de már a zuglói Mexikói utat és az újpalotai lakótelepet összekötő 69-es villamos vonalán is utazhatunk a modern CAF-villamosokkal. A vonalon közlekedő többi jármű egyelőre még az úgynevezett hannorveri villamos, amely magas lépcsője miatt sokaknak megnehezíti az utazást.
Újpalotán 50 éve adták át az első lakást A budapesti lakótelepek közül az egyik legnagyobb az újpalotai, amelynek első lakását 50 évvel ezelőtt, 1971 tavaszán adták át. Eredetileg 12 752 lakást terveztek, végül összesen 15 500 készült el az 1970-es évek második felére. A XV. kerületi házgyári lakásokban átlagosan 5 fő lakott.
Új vasúti megállóhely épül Újpalotán Vasútállomás épül Zugló–Pestújhely–Újpalota találkozásánál, a 7-es buszcsalád közelében. Tavasztól a Piliscsaba és Angyalföld között félóránként közlekedő vonatok munkanapokon a balparti körvasúton át tovább közlekednek Rákosig.
Megújult a Fő tér Újpalotán Új köntöst kapott az újpalotai Fő tér, a szökőkút melletti területen egy zárókövet is elhelyeztek.
Budapest: madárperspektíva Mi volna, ha ezúttal úgy tekintenénk a fővárosra, mintha (költöző) madarak volnánk? Mutatjuk a legjobb helyeket – azaz kalandozás következik a pest-budai mocsarak, erdők, árterek és lápok titkos világában…
A lakótelepek születése – Oktatófilmek mutatták, hogyan kell a panelban élni Sok tízezer panellakás épült az 1960–1970-es években Budapesten. Az új lakónegyedek születését és a beköltözők viszonyát új otthonukhoz most egy kiállításon ismerhetjük meg.

További cikkeink