Várnegyed

Budavári Palota 1930-ban fortepan_171710.jpg A Budavári Palota pusztulásai A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
A Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Múzeum A budai Várba, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A  Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászülető neoreneszánsz palota a végleges otthona a lesz a múzeumnak, amely három év múlva, 2026-ban költözik majd be a Dísz tér és a Szent György tér által közrefogott épületbe.
Megnyílt a budai Várban Karakas pasa tornya A Budavári Palotanegyedben, a Csikós-udvar északi végében álló Karakas pasa tornya kívül-belül megújult, a nagyközönség számára most először megnyitották. Az épületben információs pontot, kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.
Emlékérmén a Magyar Nemzeti Levéltár Az önálló magyar levéltár létrehozását elrendelő törvény elfogadásának 300. évfordulója, valamint a budavári levéltári palota felépítésének 100. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmék egyik oldalán az országláda látható, amelyben egykor az okiratokat őrizték, a másik oldalán a Pecz Samu tervezte központi levéltár épülete jelenik meg.
Régészeti feltárás kezdődik mától a budavári Szent György téren A Budavári Palotanegyedben a Szent György tér rendezésének előkészítéseként mától régészeti feltárásokat végeznek, amelyek várhatóan a nyár végéig tartanak. A Várhegynek ezen a részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás, így a szakemberek sok fontos leletre számítanak.
Elérte a legmagasabb pontját a Vöröskereszt-székház a budai Várban Bokrétaünnepet tartottak a budai Várban, az újjászülető volt Vöröskereszt-székházban, mivel az épület elérte a legmagasabb pontját. A második világháború pusztításai után lebontották a Hauszmann Alajos által tervezett Dísz téri palotát, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében most újra felépítik, a tartószerkezet mostanra készült el.
Lebontották a Várban az egykori diplomataházat A budavári Szentháromság téren a héten befejezték az egykori diplomataház, a későbbi Burg Hotel bontását, melyből már csak törmelékhalmok maradtak. A Jánossy György és Laczkovics László által tervezett, 1981-re elkészült épület helyén a tervek szerint egy olyan ház épül majd, amely az eredetileg itt állt, második világháború után lebontott épületek külsejét idézi majd, illeszkedve az utcaképbe.
A történelmi környezethez illő épület kerül a budavári Szentháromság térre – állítja a tervező A történelmi múlt iránti tiszteletet figyelembe vevő, a Várnegyed arculatához és az UNESCO világörökségi környezetéhez szorosan illeszkedő ház lesz a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány Szentháromság téri új konferencia-központja – mondta el lapunknak az épületet tervező Reisz Ádám, a Rapa Architects vezetője. Azt is kifejtette, hogy a homlokzat visszaépítésnél a kiindulási alap a háború előtti állapot volt, hiszen erről a korról áll rendelkezésre olyan vizuális információmennyiség, amire alapozhattak.
Elkészült a Csikós-udvart és a Hunyadi udvart összekötő Hauszmann-rámpa a budai Várban Elkészült az újjáépített Csikós-udvart és a Hunyadi udvart összekötő Hauszmann-féle rámpa, amely külső megjelenésében szervesen illeszkedik a várfal többi részéhez, így a nemrégiben felújított Ybl-támfalhoz is. Ezentúl a rámpán is újra fel lehet jutni gyalog a Budavári Palota szintjére.
„Zsenik voltak a királyi palota építészei” – állítja a Szent István-terem újratervezője Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.
A háború után ideológiai rombolás dúlt a Várnegyedben Budapest ostroma a II. világháború legkegyetlenebb csatái közé tartozott, a legnagyobb sérüléseket a Várnegyed szenvedte el. A Várhegy környékén, az itt álló mintegy 6500 lakásból mindössze 1400 maradt meg épen. A pusztítás pedig a háború után is folytatódott: a kommunista diktatúra ideológiai okokból számos épületet rombolt le, holott azok megmenthetők, újjáépíthetők lettek volna. Számos ikonikus épület, köztük több templom és a Várkert is a kommunista „helyreállítás” áldozatává lett.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
A menedéket jelentette Erzsébet királyné számára a budai Vár Lenyűgöző története van annak, hogyan lett Ferenc József szép, de az ország számára ismeretlen feleségéből „a mi királynénk”, kedveltebb nevén Sisi, aki lelkesen megtanult magyarul, aki szívesebben időzött Budán, mint Bécsben, és akinek halála az egész nemzetet lesújtotta. Híresen jó barátságot ápolt Andrássy Gyulával, és neki is köszönhető, hogy a nemzet szemében az uralkodó kegyetlen elnyomóból idővel „Ferenc Jóskává” válhatott.
Új látványtervek: ilyen lesz a Pénzügyminisztérium épülete a Várban Kiderült, hogyan néz majd aki az az irodatömb, amely az újjáépülő Szentháromság téri pénzügyminisztériumi palota Fortuna-udvarán áll majd. Korábban szintén állt itt egy irodaépület, ezt 2019-ben lebontották.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
Még idén elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a Dísz téren A Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján a Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak otthon adó, a II. világháború után lebontott épület legszebb helyiségeit és külső homlokzatát eredeti formájában állítják vissza. A terekben modern megoldások is lesznek majd.
Már a homlokzati domborműveket is felhelyezték a Budavári Palota újjászülető déli épületrészére A Budavári Palota egyik legpompásabb helyiségét, az újjáépülő Szent István-termet is magába foglaló épületrész rekonstrukciója jól halad, már a homlokzatot díszítő, az eredetiekre a legapróbb részletekig hasonlító szobordíszeket is felhelyezték a külső falakra. Eközben készül az épületszárnyban a Szent István-terem gyönyörű padlóburkolatának újrafaragása is. A tervek szerint az épületrész 2021. augusztus 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt.
A kapu szerepét tölti majd be az újjáépülő Honvéd Főparancsnokság a budai Várban Hatalmas kupolájával százhúsz éve még a Dísz tér éke volt, hetven éve azonban visszabontott torzóként keresi funkcióját a budai Vár egyik legviharosabb sorsú épülete, a Honvéd Főparancsnokság egykori székhelye. De már nem sokáig: a 2012 és 2014 között részben felújított építmény ugyanis a jövőre kezdődő rekonstrukció során megszűnik torzónak lenni, visszakapja eredeti formáját, és a jövőben a Várba látogatókat szolgálja majd.
Teljesen újjáépítik a Fehérvári rondellát és a nyugati kerteket, elkészül a Várgarázs III. is a budai Várban Lebontják és újra felépítik a budai Vár Fehérvári rondelláját és környezetét. A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelt célja, hogy a budai Várban élők, valamint az ide látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, ennek biztosításában pedig a Fehérvári rondellának is nagy szerepe van. A jövőben így megnyílik a nyugati várfal eddig lezárt szakasza is, és a bástyától sétálhatunk végig majd a Csikós-udvar irányába. A nyugati kertek a budavári szőlős- és gyümölcsöskerteket megidézve újulnak meg, az alattuk megépülő Várgarázs III. pedig tovább csökkenti majd a Várban parkoló autók számát.
Új tájékoztató táblákat tettek ki a budai Vár legforgalmasabb pontjaira A megújuló Budavári Palotanegyedben összesen 10 tájékoztató táblát tettek ki, többek között a felújított Mátyás kútja mellett, a Savoyai teraszon, a Hollós kapunál, a Szent György téren és a Mária liftnél.
Átadták a teljesen felújított Mátyás kútját a budai Várban Ma délelőtt ünnepélyesen átadták az elmúlt hónapokban teljes műszaki és esztétikai felújításon átesett díszkutat, Stróbl Alajos eredetileg 1904-ben elkészült mesterművét. A munkálatok során a budai Vár Hunyadi-udvarán lévő Mátyás-kút teljes felújításon esett át, restaurálták a szobrokat, újjáépítették a medencét, kicserélték a gépészeti berendezéseket, és díszkivilágítást is kapott az alkotás. A magyar Trevi-kút újraavatásán Fodor Gergely kormánybiztos mellett részt vett Stróbl Alajos öt, még élő unokája is.
Jövőre indulhat a József főhercegi palota újjáépítése a Várban – Mutatjuk a látványterveket József főherceg egykori Szent György téri palotáját, a hozzá tartozó neoreneszánsz kertet és az udvari istállót is rekonstruálják. Az épületegyüttes rendezvényeknek is otthont ad majd, eredeti formában újjászülető részeit pedig a jövőben a nagyközönség is látogathatja. A terveket idén véglegesítik, a munka ezt követően indulhat el – tudtuk meg a Várkapitányságtól.
Lebontották az Országos Villamos Teherelosztó épületének nagy részét a Várban A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájának szomszédságában álló, vitatott külsejű ipari épület bontása olyannyira előrehaladt az utóbbi hetekben, hogy mára csak a torony, a vasszerkezet egy része és egy tűzfal maradt meg. Az egykori Országos Villamos Teherelosztó régóta funkció nélküli, leromlott állapotú épületének helyére a vári környezethez jobban illeszkedő ház épül.
52 nehéz nap a Várnegyedben Idén különösen aktuális A Várnegyed ostroma című, megrendítő és sokkoló személyes történeteket is felelevenítő kötet, amely Budapest fennállásának talán legnehezebb időszakát mutatja be az I. kerületre fókuszálva. A főváros ostroma ugyanis 1945-ben, azaz 75 évvel ezelőtt fejeződött be.
Középkori várfalat, hídpénzt és világháborús bombát is találtak a régészek az egykori Külügyminisztérium pincéinek feltárása során A II. világháború után lebontott Dísz téri, volt külügyminisztériumi épület pincerendszere nem várt meglepetéseket rejt: innen kerültek elő nemrég a Halászbástya elveszettnek hitt szobrai is. A Várkapitányság régészei azóta is szüntelenül dolgoznak, mi pedig a napokban a helyszínen megtekintettük, mi minden került elő eddig a föld alól.
Hogyan lett kormányzati negyed a budai Várból? Budavár ódon épületei zegzugos történelmet őriznek: számos házban működött egykori hivatal vagy minisztérium, például a most újjáépülő Fellner Sándor-féle Szentháromság téri palotában is. De hogyan került a kormányzati funkció a Várba? Előrebocsátjuk: a történet a XX. századnál sokkal régebben kezdődött.
Séta a történelemben – Hogyan lett Budán várból királyi palota? A Budavári Palotát mindenki ismeri, de azt már talán kevesebben tudják, hogy Nagy Lajostól Luxemburgi Zsigmondon, Mátyáson és Mária Terézián át Ferenc Józsefig számtalan uralkodó palotájának fennmaradt részeit megtekinthetjük a falai között. Hogyan pusztult el a fényes középkori palota, és hogyan bukkantak rá elfeledett Atlantiszként a XX. században? Bemutatjuk!
Aki mentette Mátyás korvináit – Buda török alóli visszafoglalását is segítette az itáliai tudós Buda késő török kori történelmében létezett egy olyan személy, akiről a tankönyvekben nem találunk egyetlen sort sem, emlékezetét a fővárosban egyetlen utcanév vagy emléktábla sem őrzi, pedig nagyon sokat köszönhetünk neki. Itáliai tudós, polihisztor volt Marsigli, aki nemcsak Mátyás korvináit mentette a töröktől való visszafoglalás után, de a Dunát is feltérképezte.
Újra megnyílik az első bástyakiállítás a budai Várban – Időutazás a XVI. századba A pünkösdi hétvégétől, május 30-tól újra látogatható a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya a budai Várban, ahol régészeti kiállítás és csodaszép panoráma várja a látogatókat. Aki erre jár, egy „időutazáson” vehet részt, ahol a XVI. századi Buda várfalainak tövében sétálva megnézheti a feltárt leleteket.
120 évvel ezelőtti formáját nyeri vissza a gyönyörű díszkút a budai Várban – Már a restaurátor-műhelyben van Senyei Károly szobra A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.

További cikkeink