V.kerület

2023. július 5. 17:00
Az 1848-as júniusi választások után, július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés Pesten, a mai Vigadó elődjében, a pesti Redoute épületében. Budának kettő, Pestnek öt mandátum jutott a napra pontosan 175 éve összeült új parlamentben, amelynek Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály is tagja lett. Ekkor még senki sem gondolt rá, hogy a Pollack Mihály tervezte, Duna-parti klasszicista palotának egy év múlva már hűlt helye lesz.
2023. április 4. 09:00
Április 10-ig látható az V. kerületben, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen az a szabadtéri fotókiállítás, amely hazánk természeti szépségeit, építészetét és történeteit mutatja be. A Magyarország 365 fotópályázat eddigi négy évének legjobb 200 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
2022. július 7. 19:30
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épülete a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt található, illetve hozzá csatlakozik a Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárny is. A műemlék épületegyüttest most felújítják, korszerűsítik. A telken egykor egy híres épület állt, a dúsgazdag Csekonicsok fényűző palotája.
2022. június 16. 20:00
Sajtóhírek szerint állami tulajdonba kerülne a jelenleg a főváros tulajdonában álló Vörösmarty tér, Széchenyi István tér és Podmaniczky Frigyes tér, amelyeket ezután az állam az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adna.
2022. június 15. 13:30
Az V. kerületi Arany János utca újabb szakaszát újítják fel. Az Október 6. utca és a Podmaniczky tér közötti részen új utcabútorokat és kerékpártámaszokat helyeznek ki, modernizálják a közvilágítást, szélesítik a járdát, fákat ültetnek. A felújítás végére egy közel 100 fából álló fasor jön létre.
2022. június 1. 13:00
A belvárosi Olimpia Parkban elhelyezték a 62 magyar hallássérült sportoló nevét tartalmazó falat.
2022. február 5. 18:00
Elkészült az V. kerületi Arany János utca első szakaszának felújítása. A Széchenyi rakpart és a Tüköry utca közötti rész rekonstrukciója során rengeteg növényt, köztük számos fát ültettek, emellett kerékpártárolóval, új utcabútorokkal, kiszélesített járdákkal, valamint egy utcai ivókúttal is gazdagodott az utca. Az Arany János utca második, Podmaniczky térig tartó szakaszának felújítása várhatóan márciusban kezdődik.
2021. szeptember 8. 14:30
A Vadász utca 30. szám alatt épült V.30 Belvárosi Sportközpontot a nyári próbaüzem után szeptembertől már nemcsak az V. kerületben élők, hanem bárki megtekintheti és ki is próbálhatja. Az ökológiai és energiahatékonysági szempontok szerint épült létesítményben sportpályák, 4 pályás, 25 méteres medence, tanmedence és termálvizes wellnessrészleg is üzemel.
2021. augusztus 27. 12:30
Az V. kerületi Báthory utca 24. szám alatt már csak egy emléktábláról tudhatjuk meg, hogy itt állt egykor a Pesti Német Színház. Ez már a harmadik helyszíne volt a pesti német színjátszásnak, de a teátrum itt sem működhetett sokáig. A megnyitás után húsz évvel, 1889. december 20-án tűzvész pusztította el az épületet, amelyben Jókai Mór is megfordult, sőt a művéből írt operettet is előadták itt.
2020. augusztus 28. 14:00
Zöld buszvárót adtak át a belvárosi József nádor téren. A növényekkel borított váró nemcsak szép, hanem a mikroklíma kedvező befolyásolásában, a levegőminőség javításában is szerepet játszik.
2020. február 24. 13:00
Új tér születik Pest belvárosában, nem gyakori ez egy történelmi nagyváros életében. A Belváros nagy része még őrzi a középkori, kora újkori utcahálózatát, szerkezetét.
2019. október 4. 09:00
Az Arany János utcai metrómegállóként is ismert V. kerületi Podmaniczky Frigyes teret felújították, parkosították, több mint 80 fát ültettek. Közösségi tér, városi liget lett az egykori trolibusz-végállomásból.
2019. szeptember 25. 08:00
Ismét a gyalogosoké a faltól falig megújított Vörösmarty tér, az ősz végéig a csatlakozó kis utcák is megszépülnek. Restaurálták a műemléki védettségű Vörösmarty-szoborcsoportot, nőtt a zöldfelület.
2019. augusztus 3. 10:00
Volt a XIX. századi Pestnek egy nevezetessége, amelyet ma már csak régi metszeteken és archív felvételeken láthatunk, kissé talán hitetlenkedve méretének és elhelyezésének különös ellentmondása miatt. A Váci utca fölé emelkedő hatalmas Szent Kristóf-szobor évtizedeken át Pest legjelentősebb köztéri szobra volt. Száztíz éve, hogy alakja eltűnt az utcából az egykori patikával együtt, melynek gigantikus méretű cégéréül szolgált. De az alkotás két töredéke, köztük a főalak feje ma is megtekinthető.
2019. június 15. 00:23
Indul a turistaszezon, ezért felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit láthat az arra járó a nemzet főterén sétálva. Készülő emlékműveket, furcsa virágágyakat és száz év után befejeződő építkezést találtunk.
2019. május 12. 08:36
Hétvégén érkezett új helyére, a Jászai Mari térre Nagy Imre szobra. A kis park közepén, a hídon álló bronzszobrot egyelőre fekete fólia borítja.
2019. április 10. 14:21
Az V. kerületi József nádor tér felszíni rendezése jól halad, szép burkolattal fedik le a teret és a park kialakítása is folyamatban van.
2019. március 29. 09:00
Újra egy belvárosi ház belső udvarába néztünk be: gazdag múltat és inspiráló jelenkori működést találtunk. Meg két bájos, töredezettsége ellenére is megkapó szobrot. Fedezzék fel velünk a Kossuth Lajos utcai Wagner-házat!
2019. március 13. 14:25
A Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját gyönyörűen felújították. Ez a templom legrégebbi helyisége, a szentélyt körülölelő íves kápolna és a sekrestye belső tereit is restaurálták.
2019. március 4. 15:00
A költözés-előkészítés miatt nem látogatható, alapítását viszont idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum. Március 5-én a Néprajzi Múzeum Napján újonnan elérhető népszerű és szakmai online tartalmakat kínál az érdeklődők számára az intézmény.
2019. február 14. 14:28
Az Arany János úti metrómegállóként is ismert Podmaniczky teret közösségi térré, „városi ligetté” alakítják át. A tér felújításával és megújításával párhuzamosan megszűnik a jelenlegi trolibusz-végállomás.