XI. kerület

Etele-38.-LATVANY.jpg Közösségi park épül az Etele úton Az aszfalt helyére négy petanque-pálya kerül a XI. kerületi Etele út 38. előtti területen. Az új parkban fákat, virágokat ültetnek, valamint ülőbútorokat, asztalokat, székeket is kihelyeznek, mezítlábasösvény is lesz.
Átadták a Corvinus Egyetem Gellért-hegyi campusát Átadták a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért-hegy oldalában fekvő új campusát. A XI. kerületi Ménesi út és a Mányoki út találkozásánál fekvő új egyetemi központ közösségi tervezés alapján készült, és 680 hallgató befogadására alkalmas. A budai campus többfunkciós oktatási-kutatási terekkel, négyemeletes panorámás kollégiummal, valamint sportközponttal és 1,1 hektáros parkkal várja az egyetemi közösséget.
Fűthető utcabútorok voltak egykor Budapesten Fűthető utcabútorok? Utcai „melegedők” a városlakóknak, amelyeknél télen a szabadban lehet találkozni, beszélgetni? Ez az elképzelés utópisztikusnak tűnhet, pedig Budapesten egy rövid időre megvalósult, mégpedig fűtött köztéri kőtömbök formájában. Igaz, csak egyetlen helyen, a Móricz Zsigmond körtéren.
Új neve lesz a Gellért Szállónak A Gellért Szálló műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő, teljes körű felújítása 2024-ben kezdődik és 2027-ben fejeződik be. Luxushotelként nyitja majd meg kapuit 143 vendégszobával, azon belül 38 lakosztállyal. Új neve is lesz: az üzemeltető szállodalánc neve után Mandarin Oriental Gellértnek fogják hívni.
Egy mikroföldrengés, amely 50 éve megrendítette a magyar olajvállalatot Egy mikroföldrengés hatalmas tragédiát okozhatott volna 50 éve az OKGT-székház építésénél, de egy éhes szakmunkástanulónak köszönhetően a munkások megmenekültek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt székházánál alapvetően a tervezési gondok okozták a bajt 1973 novemberében.
Budapest legmodernebb áruháza volt A Skála Áruház fogalom lett az 1980-as években. Az első Skála a XI. kerületben nyílt meg, alapkövét 50 éve tették le Lágymányoson, ahol az 1970-es években nagyszabású építkezések kezdődtek. Nem csak a Mol elődje épített itt új székházat, de az egykori BEAC-sportpálya helyén egy teljesen új típusúnak tervezett áruház kivitelezése is megkezdődött.
Új evangélikus óvoda épül Kelenföldön Kelenföldön, a XI. kerületi Albert utca 26–28. szám alatti, mintegy háromezer négyzetméteres telken épülhet fel a közel ezer négyzetméteres új evangélikus óvoda. Az intézmény várhatóan 2024 őszén kezdheti meg a működését.
Szobrot állítottak Pio atyának a XI. kerületben Olasz kapucinus szerzetes volt a 2002-ben szentté avatott Pio atya, akit nagy tisztelet övez Magyarországon. A közelmúltban felállított bronz szobra a szerzetest kalitkával és egy abból kirepülő madárral ábrázolja, utalva arra a neki tulajdonított állításra, miszerint Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
Emléktáblát avattak Sztehlo Gábor evangélikus lelkész tiszteletére Emléktáblát avattak május 30-án Sztehlo Gábor szülőházánál, a Gellért-hegy oldalában álló Orlay utca 10. szám alatt. A gyermekmentő lelkész „gyermekei és unokái”, valamint a Sztehlo Gábor nevét viselő alapítvány, iskola és egyéb intézmények képviselői voltak jelen.
Neumann János-emlékévet hirdettek 2023-ra Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság 2023-ra emlékévet hirdetett, melynek célja, hogy a világhírű matematikus örökségét minél többen megismerhessék. A neves tudós a belvárosban született, a Városligeti fasorban tanult, Budán járt egyetemre, sírja az Egyesült Államokban található.
Már épül a Gellért-hegy oldalában a Corvinus új campusa, most bemutatták a látványterveket Bemutatták a Budapesti Corvinus Egyetem már épülő, XI. kerületi új campusának látványterveit. A Ménesi út és a Mányoki út találkozásánál fekvő új egyetemi központban az oktatási épületek mellett az innovációs és közösségi terek is hangsúlyos szerepet kapnak, készül egy 180 férőhelyes kollégium, és egy 11 ezer négyzetméteres park is szolgálja majd hallgatók kényelmét. Az új campust jövő ősszel adják át.
Átadták a főváros legmagasabb épületét – Megnyílt a Mol új székháza Átadták a Mol Campust, Budapest legmagasabb irodaházát. A Kopaszi-gát mellett álló 143 méter magas épület tavasztól a nyilvánosság előtt is megnyitja a kapuit, és a látogatók a 29. emeleti kilátóteraszra is felmehetnek. A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották az épületet.
Nyolcvan éve épült a Móricz Zsigmond körtéri Gomba – Egy emblematikus épület Újbudán, amelyet mindenki ismer Újbuda emblematikus épülete, a Gomba idén decemberben nyolcvanéves. A Móricz Zsigmond körtéren 1942-ben emelt forgalmi pavilon hatvan évig látta el eredeti funkcióját, míg el nem bontották a körülötte futó síneket. Az épület feladat nélkül maradt. Mire a fővárostól a XI. kerületi önkormányzat tulajdonába került, addigra romos volt, koszos, méltatlan az építészeti értékéhez és a hely atomszférájához. Tervpályázatot írtak ki a megmentésére, ennek nyomán született meg 2014-ben az a kortárs közösségi tér, amely egyszerre elegáns, funkcionális és kulturális igényeket is kielégít.
Hétezer éves, fabéléses kutat találtak a régészek a Budafoki útnál A XI. kerületi Budafoki útnál zajló ásatáson a régészek egy hétezer éves kutat tártak fel, melyet egy nagy fa kivájt törzséből alakítottak ki. A területen korábban egy újkőkori és egy Árpád-kori település részletei kerültek napvilágra.
Új kerékpársávok Budán A XI. kerületi Október huszonharmadika és az Irinyi József utcában a felújítás részeként kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Így a Bogdánfy utca és a Petőfi híd közötti kerékpárút meghosszabbításával tovább bővült a fővárosi kerékpárút-hálózat.
Hídavatás: átadták a felújított és kibővített déli Összekötő vasúti hidat A mai Rákóczi híd melletti részen eredetileg 1877-ben épült az első vasúti átkelő, a hidat azóta többször átépítették, kapacitásának kibővítése már az 1910-es években felmerült, de csak most bővítették háromvágányosra. A vonal az ország egyik legfontosabb kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetése. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta.
Várják a terveket a BME új, Goldmann téri épületére Kiírták a közbeszerzést a Műegyetem új épületének megtervezésére. A felhívásban külön kitételként szerepel, hogy a BME lebontott Goldmann György téri épületeinek helyén készülő Innovációs és Fejlesztési Központnak méltónak kell lennie a világörökség részét képező, már meglevő Duna-parti épületegyütteshez.
Árpád-kori temetőt találtak a régészek a Budafoki út mellett Áprilistól júniusig folytak az ásatások a Budafoki út mentén, a Kondorosi úttól északra a feltárás egyik meglepetése egy Árpád-kori temető felfedezése volt. A területen egy több mint hétezer éve település lakóházainak nyomait is megtalálták.
Középkori temetőre bukkanhattak a régészek a XI. kerületben Az őskori nyomok között feltehetően középkori temetkezéseket találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budafoki út mellett Újbudán. A területen korábban is előkerültek már kőkorszaki leletek és épületek nyomai, most valószínűleg a középkorban elpusztult Kocsola falu egykori temetőjére sikerült rábukkanni.
Felavatták a Törőcsik Mari parkot Újbudán Csütörtökön felavatták a Törőcsik Mari parkot a XI. kerületben. A Feneketlen-tónál lévő, eddig névtelen parkos terület viseli mostantól a színészlegenda nevét.
Új sportcsarnokkal bővült a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Átadták a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új tornacsarnokát. A 3700 négyzetméteres új csarnokot egy üvegfolyosó köti össze az 1929-ben épült gimnázium neobarokk épületével.
Bemutatták az újbudai zöldfolyosó tanulmányterveit Online lakossági fórumon mutatta be a Déli Körvasút mentén létrehozandó újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit a Budapest Fejlesztési Központ. A nagyközönség, a résztvevők számos olyan javaslatot tettek, amelyek beépültek a most ismertetett tervekbe.
Sétány épül a kelenföldi Duna-parton Buda déli szakaszán, a XI. kerületi kelenföldi Duna-parton egy 20-30 méter szélességű új, szabadidős gyalogossétány kialakítása várható, a közelmúltban pályázatot írtak ki a megtervezésére.
Melyik közterületet nevezzék el Törőcsik Mariról Újbudán? Törőcsik Mari sok évig lakott Újbudán, ahol hamarosan közterületet neveznek el róla. A helyiek most szavazatukkal dönthetik el, hogy a jelenlegi Etele tér, a Függetlenségi park, az Etele park vagy a Feneketlen-tó körüli terület viselje-e a jövőben a legendás színésznő nevét.
Kezdődik a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusának felújítása Az új oktatási és innovációs központot, amelyet a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusából alakítanak ki, világszínvonalú egyetemek épületei inspirálták. Ez lesz az első olyan hazai egyetemi tér, melynek kivitelezése során a fenntarthatósági szempontokat teljes mértékben figyelembe veszik. Arról az épületről van szó, amelyben 1999 végéig az Államigazgatási Főiskola működött.
Új üzletház válthatja a több mint 40 éves szolgáltatóházat Kelenföldön Az 1970-es évek elején a Kelenföldi lakótelepen élők gyakran panaszkodtak a szolgáltatások hiányára, ennek orvoslására építették az évtized második felében a szolgáltatóházat, amelynek két szintjén szinte minden volt, ami kellett. A Tétényi út, Etele út sarkán álló, mára elavult épületet most a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat eladni készül, helyén az elképzelések szerint ismét szolgáltatóházat alakítanának ki.
Az egykori amerikai katonai temető helyén parkot alakítanak ki Sasadon Parkot alakítanának ki a Budaörsi úton, az egykori amerikai katonai temető helyén. A pontos funkciókról még zajlanak az egyeztetések; felmerült többek között, hogy kültéri kiállítások helyszíne is lehetne a terület, amelyen sok értékes cserje, idős fa található.
Közösségi teret tervez az önkormányzat az Árasztó úti gát mellé A XI. kerületi Árasztó úti Duna-parti területet augusztus végétől ideiglenesen új köztérként működne. A helyi önkormányzat és a Város és Folyó egyesület (Valyo) a partszakasz népszerűsítése érdekében piknikasztalokat, napozóágyakat helyezne ki – adta hírül az Újbuda című kerületi újság.
Az első modern bevásárlóközpont Budapesten – 45 éve nyílt meg a budai Skála Áruház Volt egy áruház Budán, amely új színt és új minőséget hozott a nehézkes, szocialista állami áruházi rendszerbe. Nemcsak a korszerű kialakítás, a hatalmas, több mint 22 ezer négyzetméteres alapterület, hanem a viszonylagos árubőség is hozzájárult ahhoz, hogy hamar népszerű lett a 45 éve, 1976. április 2-án megnyílt Skála Áruház.
A hetvenes évekből a jelenbe: 12 ezer négyzetméteres parkot újítottak föl Újbudán Az újbudai toronyházak között, a Tétényi út és a Fejér Lipót utca között lévő 12 ezer négyzetméteres, 1970-es évekbeli zöldterület helyett hatalmas, barátságos parkot alakítottak ki sétaúttal, pihenőhelyekkel, új fákkal és virágágyásokkal. A sportpályákat is felújították: kicserélték a pingpong-asztalokat, újraburkolták a kosárlabda- és focipályát is.

További cikkeink