Ha az egykori Tabán városrész szóba kerül, rendszerint (érzelmi) vihart kavar. Kár volt lebontani, Buda leghangulatosabb része volt! És micsoda vendéglőkkel, kocsmákkal büszkélkedhetett, milyen éjszakai élet zajlott itt! Ha a szépre emlékezünk, igen, de aki a realitásokat nézi, utólag akár igazat is adhat az egykori városatyáknak. Micsoda bűz, mocsok, milyen primitív, egészségtelen lakókörülmények! Bűnözés, prostitúció, nyomor!

A tény ettől még az, hogy a budai Várral szemközti Naphegy és a Gellért-hegy oldaláról eltűnt egy egész világ, valamikor az 1930-as években (és egy kicsit tényleg hiányzik). Már korábban fel akarták számolni, de az I. világháború közbeszólt. Helyére modern lakónegyedet terveztek – ezt a tervet meg a II. világháború sodorta el. Így lett végül többé-kevésbé kitalált közpark, egy-két sportpályával, játszótérrel, emlékművekkel, illetve néhány évtizedig kedvelt koncerthelyszín is.

Kőmíves utca, balra az eperfa (Fotó: Fortepan)

Kőműves lépcső, jobbra az eperfa (Fotó: Fortepan)

Állítólag ugyanaz az eperfa (Fotó: Fortepan)

Egy, csak egy dolog maradt állandó az elmúlt évszázadok alatt: ez pedig az eperfa. A Kőműves lépcső melletti teniszpályák fölött a domboldalban, gyeppel körülvett kis térségben bukkanhatunk rá. Itt nő időtlen idők óta. Hogy mikor ültethették, nem tudjuk. A Vasárnapi Ujság, jó száz évvel ezelőtt (!) még úgy tudta, török örökség: „Egy-két ilyen törökös vonatkozásra mutató házon kívül a törökvilág emlékeinek más hírmondói a fákon kívül itt már alig vannak. Ezek között is csak kettő olyan, melyről egészen biztosan meg lehet méretei után állapítani, hogy gyökereit három-négy század előtt, talán valamely jámbor török rokonunk bocsátotta a föld alá. Eperfa mind a kettő, egyik a Kör-utcza 17. számú ház udvarán, nyolcz-kilencz, a törzsből kinyúló vastag ággal, melyek az egész udvart betöltik. A másik török világbeli eperfa a Kőműves-utcza 11. számú ház udvarán látható. (1909. július)”

A megnevezett két matuzsálem közül az egyik a 30-as évek bontásai során sajnos elpusztult. A másik viszont, a Kőműves utcai még most is megvan, ami azért a maga nemében egészen elképesztő! Lelkes Tabán-barátok (elsősorban az itteni gazdikból alakult Tabáni Kutyabarátok Egyesülete) a régi fotókon be is azonosították (http://taban-anno.blogspot.hu/2013/01/tabani-eperfak.html), hogy melyik ház udvarán nőtt. Ott kandikálnak ki az ágai a kerítés felett: a házfalak nyújtotta egykori szél- és fagyvédettség lehet egyébként a hosszú életének egyik titka. (Ínyencek kedvéért: a mai Kőműves lépcső nem pontosan ott van, ahol az egykori Kőműves lépcső, hanem néhány tíz méterrel arrébb, ezért van, hogy az eperfa a lépcső másik oldalára került időközben.)

Mi több, az eperfáról és a törökökről még egy helyi monda is született. Eszerint Buda visszavételének ostromakor, 1686-ban a törökök a magyar sereg alhadnagyát, Ramocsay Endrét elfogták, és a Fehérvári-kapuban levő eperfára felkötötték. (Ez más néven a Zsidó-kapu volt, amely a Szent György utca folytatásaként északnyugat felé nyílt, tehát éppen a Tabán felé teremtett összeköttetést.) De az eperfa a hadnagy súlya alatt meghajlott, a törökök pedig nem vették észre, hogy a magyar vitéznek éppen leért a lába a földre. A hadiszerencse fordultával így a bevonuló magyarok Ramocsayra rátaláltak az eperfán, aki állítólag aztán még 60 évig élt. És igen hálás volt az eperfának.

Rámászni tilos (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Információs tábla a fáról (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A legenda is azt erősíti tehát, hogy még a törökök ültették el az első csemetéket. Kétségtelen, hogy az eperfa keletről érkezett Magyarországra, és neve is törökös múltra utal. De az az igazság, hogy valószínűleg inkább a török kor után, Mária Terézia kezdeményezésére kezdték el ültetni nálunk. A császárnő ugyanis az újkor hajnalán kitalálta, ez fogja a lepusztult magyar sztyeppéket és városokat felvirágoztatni. Mármint nem az eperfa, hanem az azon lakmározó hernyók, akik csinos kis gubókat termelnek ki magukból, hogy aztán lepkeként bújjanak elő belőle. Az emberek e gubókból pedig drága selymet tudnak készíteni, ahogy Kínában már évezredek óta.

A Habsburgok birodalmának keleti végein az 1700-as évek közepén valóságos selyemhernyó-láz söpört végig: epreskertek létesültek itt is, ott is, olykor a régi szőlők helyén. Vagy csak az udvari sajtó láttatta így? A magyarok, úgy tűnik, annyira azért nem lelkesedtek az osztrákok fura ötletéért. Az 1771-ben elrendelt országos vizsgálat elég lehangoló eredményt hozott: volt, ahol a nedves, hűvös éghajlat eleve halálra ítélte a fákat, máshol meg a nyakas helybéliek álltak a siker útjába: a felvidéki Korponáról például azt jelentették, hogy selyemhernyók szószólója „a lakosságot hiába biztatja munkára; hiába ígér ingyen hernyókat, az bizalmatlansággal nézi az új iparágat és semmennyiért se hanyagolná el miatta a föld- és szőlőművelést.” Budán csak kicsivel volt jobb volt a helyzet: „Buda városa nem jósol fényes jövőt a selyemtenyésztésnek. A házi pénztár terhére beszerzett eperfákat a Várban és a Vizivárosban elültették ugyan, de a szűk utczákban nem fejlődhetnek kellőleg; a szőlők közé ültetés pedig ártalmasnak bizonyult. Még legtöbb sikerrel az új városban s a Tabánban elültetett fák kecsegtetnek”.

Ha nem is lett tehát a Tabán selyemnegyed, a fák azért itt-ott megmaradtak. Valószínűleg ekkoriban ültethették el a ma is látható öreg eperfát a hegyoldalba, amelynek korát így 250 év körülire becsülik. Persze az eperfa termése nemcsak a hernyókat, hanem a gyerekeket is vonzotta, és jó takarmány volt a baromfinak is, így az itt lakó emberek generációról generációra örömmel vigyáztak rá. Arról nem is beszélve, hogy a bőven termő gyümölcsből jó pálinkát lehetett főzni, a fájából készült hordó pedig manapság is nagy érték. A Tabánban még egy híres kocsma is volt ilyen néven: Marada József Vén eperfához címzett fogadója a Hadnagy utcában az utolsók közt szűnt meg. (Egyébként az egyik kis utca is az Eper nevet viselte.)

Az öreg eperfa ma is jó egészségnek örvend, szépen hajt, terem is. Alacsony ágai hívogatók minden gyerek számára – jelenleg ez a legnagyobb veszély, ami az életét fenyegeti. A néhány éve elkészült tanösvény információs táblája figyelmeztet is erre, de az is előfordult már, hogy nagyobb fesztiválok idején a tabániak kis csapata saját maga állt sorfalat körülötte. Helyi védelem alatt áll, és szerepelt az Év Fája versenyben is.

Kivételes érték, egy kivételes helyszínen.

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)