2019. július 20. 10:00

Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.

Homok, homok, homok – minden történet, amely Pest első fasorairól, parkjairól szól, itt kezdődik. (Ha egy szeles napon ellátogatunk mondjuk a Fóti Somlyó környékére, meg fogjuk érteni, miért.) Ahogy Széchenyi István az 1830-as években a maga szókimondó stílusában leírta: „Pestnek vidéke szintúgy homok s homok; és valaha hihetőleg tenger volt, melynek Buda, Mátra, Bihar sat. hegyei vetettek határt. Testvérvárosaink egyike, a Duna-balparti tehát - horribile dictu, de ki kell mondanunk, s legtanácsosb ilyesnek egyenesen szemközt nézni - undok homokon áll, s porlepve szinte minden részrül ismét undok homoktul van körülvéve.”  

A probléma nem Széchenyi idejében kezdődött, már a XVIII. században is a homok megkötése volt az egyik legfontosabb tennivaló Pesten – bizony, a fáknak abban is döntő szerepe volt, hogy itt valóban kivirágozzon az új magyar főváros. 

Felparcellázott puszta Pest határában

A XVIII. század utolsó évtizedeiben fásított Városliget is eleinte elsősorban a rákosi homok megkötését szolgálta, de aztán hamar a polgárok kikapcsolódásának kedvelt helyszínévé vált. A liget és az azzal határos Terézváros (akkor még Teréz külváros) között azonban még elég nagy területen puszta, illetve szőlőskertek, gyümölcsösök voltak.

A város vezetése ezért úgy döntött, hogy felparcellázták ezt a területet. Jó nagy telkeket szabtak ki, ami arra utal, elsősorban ekkor még nem egy új lakónegyed kialakításában gondolkoztak, hanem inkább egy nyaralóövezet (vagy kiskertek) létrejöttét remélték. Kikötés volt az értékesítésnél, hogy a telkeket növényzet kell borítsa (fa, szőlő), és hogy a házak az úttól távolabb, előkerttel épüljenek, a hátsó frontra. 

A Városligeti fasor az 1910-es években Erdélyi Mór fényképén: sokáig csak nyaralóövezet (Forrás: FSZEK Budapest-archívum)

Fasor szanatórium az 1920-as években: a gesztenyék itt már egy újabb ültetés fái (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Ennek a nagy területnek a közepén, a Király utca folytatásában jött létre a Városligeti fasor. Célja tehát az első pillanattól az volt, hogy összeköttetést teremtsen a zsúfolt város és a kellemes liget közt. Egy útvonalat, amin végig lehet vonulni, kocsizni – ahol lehet egy kicsit reprezentálni is.

A Ligetbe vezető új utat a kezdetektől fasor szegélyezte. Ez nem csak a kellemes megjelenés miatt volt fontos, hanem, mondanunk sem kell, a szálló homok és por miatt is. Az 1810 körül telepített fasor a mai Lövölde tértől a Városligetig négy sorban ültetett vadgesztenyékből állt.

A feljegyzések szerint a fasor mellett a kerítések mentén óriási nyárfasor húzódott, mely az út fásítása idején védelmet nyújtott a szárazságot és homokot nehezen viselő vadgesztenyéknek. Tehát már az 1810-es telepítés előtt is volt itt egy, az utat kísérő fasor, méghozzá ennek a kornak a leggyakoribb útmenti fajából, a magasra növő nyárfákból (valószínűleg pontosabban jegenye-nyárfákból).

Amikor a vadgesztenyék eléggé megerősödtek, a nyárfákra nem volt többé szükség: József nádor ezt a nyárfasort kivágatta, a faanyagot pedig szociális intézkedésként a városi szegények kapták meg tűzifának. A tömeges fakivágás akkoriban sem maradt visszhang nélkül, még maga Széchenyi István is ellenezte. De hát a nádor, és persze szakértőkből álló környezete úgy vélte: a felcseperedő nemes vadgesztenyékhez nem illik a póriasabb nyárfa. Helyüket szintén gesztenye-csemetékkel pótolták. 

Vadgesztenyék alatt a Ligetbe

Az egy sorban álló hat fa a különböző használatú úttereket választotta el. Az új út két oldalán 30-30, egyenként 1200 négyszögöles telket alakítottak ki, ezeken épültek fel a következő évtizedekben a városligeti villanegyed csodálatos épületei.

Kőrössy Albert csodálatos villája a fasorban (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Fasori Evangélikus Gimnázium, mellette a templom, kissé odébb pedig a reformátusok új templomának tornya látszik  (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A házakat a XIX. században még szinte egyöntetűen csak nyaralónak építették, nem pedig állandó lakásnak, a tulajdonosok a belvárosi kerületek házait lakták. Persze azért fel voltak szerelve mindennel, ami a kényelmet szolgálta, volt bennük fűtés is, de a korabeli közlekedési viszonyok közt nehézkes lett volna innen naponta bejárni. 

Sokan vettek itt befektetési céllal is telket, házat. Idővel a környék állandóan lakottá is vált.  A XX. század első évtizedében itt épült fel az evangélikusok új gimnáziuma és temploma, illetve Árkay Aladár tervei szerint a református templom is.

A Városligeti fasor 1873 után vesztett jelentőségéből, mivel a szomszédságában elkezdett kiépülni az új promenád, a Sugárút (mai Andrássy út), illetve az azt övező mellékutcákban az új villanegyed. Persze az új út kialakításának egyik oka éppen az volt, hogy a Király utca már annyira zsúfolt és „ciki” lett, hogy kellett egy reprezentatívabb összeköttetés a liget felé.

Koros platánok, fiatal vadgesztenyék: a fasor mai arca (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A fasor akkor a legszebb, amikor virágoznak a fái – fehér és rószaszín virágú fák is vannak itt (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Arany János 1877-ben ezt írja az Ének a pesti Ligetről második versszakában, megemlékezve már az újonnan kiépült Sugárútról is: „Már útja is (kettő viszen ki) / Zilált kedélyhez jól talál: / Az árnyasabbat sok nép döngi, / És bűzös mint a döghalál; / A másik szép, de hő sugáru, / Oldalt paloták és - romok, / Kevély, nagy boltokban zsibáru, / S dűl Rákosról be a homok.” 

Maga a Városligeti fasor így egy kissé lefokozódott, de azért továbbra is igen elegáns környéknek számított. Már csak azért is, mert még jó két évtizedig a Városliget igazi bejárata a Rondó (vagy más néven városligeti körönd) maradt: az a kerek fogadótér, amelyet még Nebbien tervezett meg.

Csak a millenniumi rendezvények során, illetve az utána való két évtizedben tevődött át fokozatosan a hangsúly a Hősök tere felé. A Városligeti fasor, melyet korábban Stadwaldchen Alle-nak, az I. világháború után pedig a segélyezések emlékére Vilma királynő útnak neveztek el, szóval a fasor patinájához kétségtelenül hozzátartozott az is, hogy a vadgesztenyék ekkorra már tekintélyes nagy fává nőttek, csakúgy, mint a villák kertjeinek fái (köztük sok ma is látható platánnal).

A Városligeti rondó (vagy korabeli nevén körönd) Klösz fotográfiáján, a liget reprezentatív fogadótere: ide futott be a Városligeti fasor (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Manapság a fasor végpontjaként az 1956-os emlékmű tűnik fel, illetve itt épül az új Néprajzi Múzeum (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Pusztulás és megújulás

Igaz, a harmincas években mind többet emlegették úgy, mint egy pusztuló fasort. Idősebb vadgesztenyéből sok volt a városban a XX. század első évtizedeiben: a Duna jobb partján a Margit hídtól a Ferenc József hídig, a Bástya sétányon (mai Tóth Árpád sétány), az Attila (kör)úton, a Kecskeméti utcában, a Szilágy Erzsébet fasorban. És persze számon tartott, csodált gesztenye-fasor volt a Városligeti fasor. Ekkora az is látszott azonban, hogy a fák a megnövekedett forgalomban, a főváros kő- és aszfaltburkolata közt, a szennyezett levegőben már nincsenek jól.

Nem tett jót a fáknak azt sem, hogy az útburkolat-rendezéskor a feltöltések miatt a fák törzsének egy része a föld alá került. Persze időről-időre mindig pótolták a fákat. A fasort a világháború után, 1950-től Gorkijról nevezték el, eredeti nevét csak 1991-ben kapta vissza. 

Fiatal gesztenyefasor: reméljük, az eljövendő évtizedek alatt hatalmas fává nőhetnek (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A hetvenes években gondot jelentett a rohamosan növekvő gépkocsi-forgalom mellett az is, hogy nem volt megfelelő sorfaméretű faiskolai készlet, így a főváros más parkjaiból telepítettek át ide pótlásként vadgesztenyéket. És sajnos elérte ezt a fasort is a nyolcvanas évekre az aknázómoly-fertőzés is.

A fasor régi gesztenyesorából így ma már nincs meg semmi. Hogy milyen csodálatos fák nőhetnének itt, azt a régi villakertek szerencsésebb sorsú fái nyomán sejthetjük. Vannak itt egészen lenyűgöző, hatalmas példányokkal büszkélkedő kis parkok is.

De a fasori hagyomány azért él: ma is vadgesztenyék kísérik az utat, itt nem váltottak más fajra, mint sok más klasszikus fővárosi fasor esetében. A FŐKERT 2006-ban 170 új csemetét ültetett el itt. A nagy elődök nyomdokain most ők eresztik mind mélyebbre gyökereiket a beton alatti pesti homokba. 

Nyitókép: Fiatal gesztenyék az utcán, idős platánok a kertekben (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

vissza a teljes nézetre