2019. december 31. 11:00

A síugrás nem tartozik a leghíresebb magyar sportok közé. Kevesen tudják, hogy a Normafán már 1909-ben megtartották az első magyarországi síugróversenyt. Érdekesség, hogy az első síugrósánc csak tíz évvel később, 1919-ben létesült, ugyancsak a Normafán. Az 1920-1930-as években nagyon nagy érdeklődés övezte a sportot. A világháború ezt a lendületet megtörte ugyan, de a sportág túlélte a viharos időket. Az egykor méltán híres síugrás az 1990-es években szűnt meg végleg Budapesten.

A régészet tanúsága szerint az eurázsiai földrész északi részén már 3-4 ezer évvel ezelőtt is használták a lábra erősíthető síléc elődjét, bár akkor még csak a helyváltoztatás megkönnyítésére. A síugrás, mint sport ennél jóval fiatalabb, miután valószínűleg a norvégiai Telemark-fennsíkról terjedt el, ahol 1879-ben rendezték meg az első nyilvános síugróversenyt.

Magyarországon a sportszerű sízés kezdete Budán kezdődött 1892. december 4-én. Ezen a napon Bély Mihály és Demény Károly tartott először a Vérmezőn egy bemutatót, majd az érdeklődők hadával felgyalogoltak a Kissvábhegyre, hogy a fogaskerekű melletti lejtőn csusszannak le a városba. Két évre rá megalakították az első magyar síegyesületet.

Az első magyar síegyesület 1895-ben (Fotó: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

A hazai síélet központja és motorja a kezdetekben Budapesten működött. 1908-ban megalakult a Magyar Sí Klub, amely a Magyar Turista Egyesülettel közösen 1909. február 28-án megrendezte az első hazai síugróversenyt a Normafánál. A síverseny sífutásból, lesiklásból és ugrásból állt.

Érdekessége ennek a versenynek, hogy úgy ugrottak, hogy síugrósánc még nem volt, így bizonyára a domboldalban volt kialakítva egy kisebb ugrató. A sikeres verseny hatására a Nemzeti Sport már arról számol be 1909. december 4-én, hogy „tervbe van véve egy síugró pálya létesítése is”.

Téli sport Zugligetben, a Szent Anna kápolnánál (Fotó: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

Ez azonban pénz hiányában nem történt meg és bár megalakult a Magyar Sí-Szövetség 1913. július 15-én, az elsővilágháború 1914-ben véget vetett az ígéretes fejlődésnek. A háború alatt a bajnokságok és ugrások szüneteltek és sok kitűnő sportoló esett el a harctereken. A trianoni békeszerződés a magyar sísportot is rendkívül nehéz helyzetbe hozta.

A háború utáni első télen 1919. január 26-án mégis sikerült felavatni az első budapesti síugrósáncot. „Az új ugrópályát ez alkalommal a rendező Klub hivatalosan vette át használatba; megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a pálya szerény igényeinknek teljesen megfelel”  – olvashatjuk a Turistaság és Alpinizmus 1919. január 7-i számában.

Ezen a képeslapon feltehetően az első, 1919-ben felállított fa síugrósánc látható. Mivel nincs más képünk róla, ez nem biztos, de a képeslap hátán az olvasható, hogy Normafa, síugrósánc. Ezt azonban bármikor ráírhatták (Fotó: darabanth.com)

Egy év se telt el, és az ugrósánc javításra szorult, mert a nagy hideg megrongálta a szerkezetet. A sánc komolyabb felújítása azonban nem járt sikerrel, és mivel az ugrósánc amúgy sem felelt meg a hivatalos versenyfeltételeknek, egy új sánc felépítését tervezték.

A Nemzeti Sport is felhívásban kérte az embereket, hogy segítsék a terv megvalósulását. „Felhívás a sielőkhöz! A Magyar Sí-Szövetség a Szent Anna-kápolna és Jánoshegy közötti virányosi réteken egy nagy, modern síugrósáncot építtet, […] felkéri a tagegyletek síelőit, hogy […] két kezük munkájával segítsék elő a sísport ügyét és minél nagyobb számban jöjjenek dolgozni” – olvashatjuk a sportlap 1922. november 4-i számában

Az első „sportszerű” síugrósánc a Magyar Sí-Szövetség 10 éves fennállására készült el 1923 decemberében a Normafánál, de azt csak 1924. január 5-6-án avatták fel. Méreteiről az Uj Nemzedék című lap 1924. január 4-én így számolt be : „A Spárta Angol-Magyar Sportfejlesztő Rt. által épített 30 méter hosszú, 9 méter magas és 3 méter széles új ugrósáncunk a Normafánál készen áll.”

Haberl Aladár az új ugrósáncon (Fotó: Színházi Élet, 1924. évi 2. szám, 94. oldal)

Az új sánc első ugrásainak egyike (Fotó: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény)

A Színházi Élet 1924. évi 2. számából is tudhatjuk, hogy a sportág rajongói renkívüli lelkesedéssel várták az avatást, éppúgy, mint maga a cikkíró: „Esztendők óta nem ébredtem ilyen korán. Hamarosan fölöltöztem, mert ma sporttörténeti nevezetességű nap van. Az új síugrósáncot avatják föl […] A sít és a hátizsákot magamra akasztva, a pálinkás butykost megtapogatva indultam Budára. […] Félórai kalandozás után fölértünk a Normafához, ahol vagy ezer síbarát gyönyörködött a síugrók bámulatos technikájában. […] A sport rajongóinak csak azt ajánljuk, hogy jobban tömjék meg a háti zsákjukat és a tárcájukat, mert a magyar Grönlandban nemcsak a fiataloknak, de az öreg sportmedvének is farkas étvágyuk támad.”

Szepes Béla győztes ugrása az új sánc avatóján (Fotó: Színházi Élet, 1924. 2. szám, 95. oldal)

Síugrás a Normafán (Illusztráció: Az Est, 1924. január 15.)

Fontos megjegyezni, hogy az újságok sok helyen svábhegyi sáncról, itt-ott jánoshegyi sáncról írnak, máshol pedig virányosi nagy sánc olvasható. Ezek a tudósítások mind ugyanarról a helyről szólnak, ami a Normafa és a János-hegy között található a Svábhegyen. A sánc említését az is nehezítette, hogy a Jánoshegyi úton álltak, ami akkor a Virányos része volt, így tulajdonképpen mindegyik megnevezés helyes.

A síugrósánc helye a Jánoshegyi úton a Normafa és a János-hegy között egy 1937-es térképen (Fotó: Mapire – Történelmi Térképek Online)

A nagy öröm ellenére azonban az új sánc felavató versenyén kiderült, hogy a síugrósánc még javításra szorult. Az elkövetkező évben ezt a hibát a Sí-Szövetség kijavította és átalakította a sáncot, hogy a versenyek lebonyolítására is alkalmas legyen.

Az átalakított új sánc két különböző indulási ponttal (Fotó: Nemzeti Sport, 1925. december 9.)

Az új síugrósánc a Svábhegyen (Fotó: Pesti Hírlap, 1925. december 20.)

A budai hegyekben ezután élénk síverseny folyt. Szepes Béla sorra döntötte meg a sánc rekordjait, így 1928-29-es ugrószezonban a nagy sáncon 27,5 métert ugrott. Az évek során megrongálódott sáncot 1929-ben ismét fel kellett újítani és emellett egy kisebb tanulósáncot – úgynevezett KISOK-sáncot (Középiskolai Sportkörök Országos Központja) – is építettek. Ezen gyakorolt az ifjúság, de több középiskolai és serdülőversenyt ezen tartottak meg.

Két bajnok testvér, Szepes Gyula (1931) és Szepes Béla (1924; 1928-30) (Fotó: Magyar Sísport 1913-1933)

Nem kellett sokáig várni, hogy a nagy sánc felett is eljárjon az idő és külföldi mintára a régi faszerkezetű nagy sánc helyén egy vasszerkezetű nekifutóval rendelkező új sáncot építsenek 1932-ben. Az új ugrósánc 1933-as felavatásán híres norvég síugrók is szerepeltek, akik azonnal pályacsúcsot döntöttek ugrásaikkal. Sőt egy igen különös mutatványt, a kettős ugrást is bemutatták a több ezer magyar sportkedvelő láttára.

„Külföldi nagy sáncokon ismert látványosság a páros ugrás, nálunk azonban ez az első. A régi sánc keskeny volt hozzá. […] Sorra ugrálnak le a fiatalok, majd fölballag a két norvég. Sokáig készülődnek. A közönséget erélyes hangon szólítják fel, hogy helyet adjon a párosnak. Ruud még leordít a toronyból, hogy még mindig kevés a hely. Majd szépen, mint jó gyerekekhez illik, kezet fogva megindulnak. Pár méterrel a sánc éle előtt engedik csak el egymás kezét, elrugaszkodnak, egyszerre érnek le úgy 36 méter körül!” – számolt be a nagy eseményről a Nemzeti Sport 1933. február 2-án.

Sigmund Ruud 37 és fél méteres rekord ugrása az új nagy sánc avatóján (Fotó: Magyar Sísport 1934, 321. oldal)

Sigmund Ruud és Kaare Traeffen kettős ugrása a Svábhegyen 1933 februárjában (Fotó: Magyar Sísport 1913-1933)

Sigmund Ruud és Kaare Traeffen kettős ugrása a Svábhegyen 1933 februárjában (Fotó: Magyar Sísport 1913-1933)

Az új fémszerkezetű nagy sánc 1936-ban (Fotó: Fortepan)

Az 1932-ben elkészült vasszerkezetű új nagy sánc rajza és a lejtő íve (Fotó: Magyar Sísport 1913-1933. 98. oldal)

1938-ban egy új ugrósánc épült a nagy sánc és a KISOK-sánc közötti lejtőn. Ez egy új, úgynevezett tanuló középsánc volt, mely átmenetet jelentett az akkor 5-10 méteres ugrásokra alkalmas KISOK-sánc és a 25-35 méterre is kiröpítő nagy sánc között. 1941-ben átalakították a nagy sáncot is, majd 1950-ben egy új középsáncot is avattak a nagy sánc mellett, amit Rideg-sáncnak neveztek el.

Svábhegyi síugrósánc 1954-ben (Fotó: Fortepan)

Svábhegyi síugrósánc 1954-ben (Fotó: Fortepan)

1958-ban még volt egy nagy látványossága a sportnak, ugyanis hó hiányába a nagy sáncot átalakították úgy, hogy egy műanyag síugró pálya legyen, így a sportolóink nyáron és ősszel is használhatták a pályát.

„PVC. Ez nem egyesület, hanem az a műanyag, amelyből elkészült a szabadsághegyi [svábhegyi] síugrósánc. […] Körülötte színpompás kép: zöldellő lombok között sárguló és pirosló falevelek. Közben süt a nap és legjobb síelőink merészeket ugranak a síugrósáncról” – írta a Magyar Nemzet 1958. szeptember 30-án.

A nagy sánc műanyaggal való lefedése 1958-ban (Fotó: MTVA Archív)

Hatalmas tömeg nézte végig az első ugrásokat az új műanyag pályán (Fotó: MTVA Archív)

„Tízezer kíváncsi nézte végig kiskosztümben zakóban vagy ballonkabátban, szeptember végén napsütésben, amikor Csávás, az 1958. évi bajnok először »végigrepülte« a terepet” – számolt be az eseményről a Képes Sport 1958. szeptember 30-án.

       

Pályaavató ugrások (Fotó: Képes Sport, 1958. szeptember 30.)

Felvatatták a jánoshegyi műanyag síugrósáncot (Fotó: A Természetjárás – Turista Magazin, 1958.október 1.)

Síugróverseny plakátja 1958-ból

A nyáriasított nagy sánc 1958-ban (Fotó: Fortepan)  

A műanyag landoló pálya és a két oldalon lévő lelátók (Fotó: Fortepan)

Az utolsó jelentősebb verseny a Normafán 1971-ben volt. Ez a síugrók nemzetközi versenye volt, amit ugyancsak a műanyag borítású pályán tartottak. A versenyt a MOM színeiben Szilágyi Gyula nyerte egy 40-es és egy 40 és fél méteres ugrással.

Szilágyi Gyula győztes ugrása 1971-ben (Fotó: Képes Sport, 1971. szeptember 14.)          

1971-ben a Normafánál a Kis-Norma szélén villanyvilágítást létesítettek, hogy a pályát este is lehessen használni, majd elkészült egy mintegy 250 méter hosszú sífelvonó is, ami után több kisebb alkalmi kampós felvonó jött létre a környéken, de mégis, a sáncok állapota folyamatosan romlott és az 1990-es évek elején végleg megszűnt a síugrás Budán.

Azóta a helyszínen Sport Hotel is működött, sok helyen a régi területet benőtte az erdő, míg a nagy sánc kifutójának lejtőjében több évtizedig egy gyermek síiskola is működött. A Normafa mostani fejlesztéseinek köszönhetően a síelés a következő években biztosan újra nagy lendületet fog venni, de a síugrás valószínűleg nem tér vissza az egykori budai bölcsőjébe.

Nyitókép: A nyáriasított nagy sánc 1958-ban (Fotó: Fortepan)             

vissza a teljes nézetre