A magyar és a horvát történelem kiemelkedő alakja horvát ősökkel rendelkező, főnemesi család sarjaként Csáktornyán látta meg a napvilágot 1620. május 3-án. Édesanyját, Széchy Magdolnát és édesapját, Zrínyi Györgyöt korán elveszítette, így hatéves korában II. Ferdinánd ötös gyámság alá helyezte testvérével, Péterrel együtt. Nem sokkal később a király úgy döntött, hogy a gyámságot megszünteti, és a Zrínyi-fiúk nevelésével Pázmány Pétert bízza meg. Bár Pázmány közvetlenül nem vett részt a gyerekek tanításában, tanulmányaikra mégis hatással volt a kor nagy gondolkodójának szellemisége. Ez többnyire abban érhető tetten, hogy az ifjak a grazi jezsuita iskolában és a nagyszombati kollégiumban tanultak.

Zrínyi Miklós költő és hadvezér Jan Thomas festményén (Forrás: Encyclopaedia Humana Hungarica)

Ígéretes katonai és politikai pálya

Zrínyi Miklós – mai szemmel nézve igen hamar – 17 évesen vette át a családi birtok irányítását, amely nemcsak a hatalom gyakorlásának megkezdését, hanem a katonaévek elejét is jelentette. A birtok ugyanis a török hódoltsággal határos földeken terült el, így állandóan ki volt téve a szomszédok támadásainak. Az 1640-es évek elejétől kezdve már nem csak a családi birtokon lépett fel a törökök ellen, ugyanis bekapcsolódott az országos ügyekbe. Saját csapatával vett részt többek között a harmincéves háborúban és a téli hadjáratban. Ígéretes katonai és politikai pályát jósoltak neki. A negyvenes évei elején el is ért karrierje csúcsára: 1663-ban a magyar hadak főparancsnoka lett, majd egy évvel később Horvátország kapitányává nevezték ki. Az utóbbi rang a mai tábornoki címnek felel meg. 1647-ben Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki IV. Ferdinánd.

Zrínyi Miklós szobra az Országház keleti homlokzatán, Kiss György alkotása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Zrínyi Miklós a Habsburg-ellenes nemzeti királyság szervezője volt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az éles eszű hadtudós

Zrínyi minden erejével azon volt, hogy kiűzze a törököt az országból. Ennek egyik előfeltételét a jól megszervezett hadseregben látta, és az erre vonatkozó gondolatait a Tábori kis tracta (1646 után) című művében foglalta össze. A kora első számú hadtudományi művében listaszerűen sorra veszi javaslatait a hadsereg összeállítására (ezen belül a lovasokra, gyalogságra, cselédekre), a katonák fizetésére, ruházatára, fegyverére, élelmezésére, felszerelésre (ezen belül a lovakra, szekerekre) vonatkozóan.

A tömör és világos katonai elveket tartalmazó tractát forgatva a mai olvasó amellett, hogy megbizonyosodik Zrínyi szakértelméről, arról is képet kap, milyen lehetett akkoriban a katonaélet. Zrínyi leírása alapján például pontosan el tudjuk képzelni, hogyan nézett ki egy lovas katona:

„Soha penig a vitézeknek meg nem kell engedni, hogy más köntöst viseljen, h ugyan elég volna is, mert nem jó. Lovas ruhája legyen foszlány vagy dolmány, ködmön vagy mente, süveg, nadrág, csizma; gyalog hasonlóképpen, de a csizma helyén cipellős vagy deli csizma kell; ha tetszik, száraz időben bocskort is viselhet, de vizesben meg nem kell engedni.”

A figyelmes olvasó hamar észreveszi, hogy Zrínyi amellett, hogy nagyon szigorúan megszabja, mit viselhetnek a katonák, a ruhadarabok megnevezésére ma kevésbé ismert megnevezéseket, illetve más értelemben használt fogalmakat alkalmaz. A köntös szó például a XVII. századi nyelvhasználatban a felsőruhát és általában a ruházatot jelentette. Ezt a jelentést ma már régiesnek tartjuk, és a szót elsősorban a háziköpeny értelemben használjuk.

Röpirat a török ellen

Bár Zrínyi világosan látta, hogy az ország érdekében fel kell lépni a törökök ellen, úgy érezte, hogy a magyarok egy részének fel kell nyitni a szemét. Sokan ugyanis annyira megszokták a törökök jelenlétét az országban, hogy észre sem vették, hogy az idegen nép a nemzet nyakán ül. A kor szokásának megfelelően a népet röpirattal kívánta felrázni kábulatából. Erre az elbódított állapotra már a mű címében is utal: Az török áfium ellen való orvosság (1660). Zrínyinek nem véletlenül volt ez a legnépszerűbb és legtöbbet idézett munkája a kortársak és a közvetlen utókor szemében. Mesterien szerkesztett és megfogalmazott írásban riadóztatja a szerző a magyarokat. Fő üzenete, hogy itt az ideje, hogy megvédjük magunkat a törököktől. Csak magunkra számíthatunk, senki másra.

Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart (készült Budapesten, az 1790-es kiadás alapján 1300 példányban) (Forrás: wikimedia)

Ezekhez a gondolatokhoz későbbi sorsfordító eseményeknél is visszanyúltak a történelmet alakító figurák. A mű címadó mondata, a „Ne bántsd a magyart”, például az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezérgondolatává vált. Hogy fogalmazott eredetileg Zrínyi?

„Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet?”

A női szívek összetörnek

Ha Zrínyi Miklóst – az eddigiek alapján – pusztán éles eszű hadvezérnek, nagy meggyőző erejű gondolkodónak és kiváló írónak tartjuk, akkor erősen tévedünk. Zrínyi ugyanis legalább annyira volt hős szerelmes, mint hős katona. Huszonkét évesen szerelmes versekkel ostromolta Draskovich Mária Eusebiát, akinek 1645-ben el is nyerte a kezét. Az udvarló Zrínyi a folyamatos visszautasításokat elszenvedő, megalázott, meggyötört, de erős és kitartó szerelmes szerepébe helyezkedik költeményeiben.

Zrínyi Miklós mellszobra, Tar István alkotása 1952-ből a Vígszínház előtt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ennek – a ma talán szokatlanul hangzó szerelmi évődésnek – egyik gyöngyszeme az Idilium című vers, amelyben a lírai én egy vadász és Viola nevű szerelme viszonyát mutatja be. A vadász panaszáradatából megtudjuk, hogy szíve hölgye még a kősziklánál is keményebb, a véres prédát ejtő tigrisnél is kegyetlenebb, és abban leli örömét, hogy udvarlójának szívét szaggatja. A szerelmes férfi ezt kénytelen eltűrni és a nő szerelméért könyörögni. A férfi tudniillik, bár a külvilág felé erős és megingathatatlan, szíve választottja előtt kezes báránnyá változik:

„Kegyetlen az erős és vitéz oroszlány,
De nőstennye előtt szeléd mint egy bárány,
Ama külömb szőrü, szép mint egy szivárvány,
Vad tigris: társához, mint együgyü bárány.”

A szerelmesek boldogsága nem tarthatott sokáig, ugyanis Zrínyi felesége 1651-ben meghalt. Majd a gyászév leteltével Zrínyi újra megnősült, feleségül vette Löbl Mária Zsófiát, akitől négy gyermeke született.

Koszorúzás Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulóján, 2020. május 3-án a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán álló szobornál. Horvay János 1943-ban készült műve 2008-ban került ide (Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum).

Vadászbaleset vagy orvgyilkosság?

Bár Zrínyi látványos sikereket ért el a törökök ellen, a Habsburg-hadvezetés nem élt a hadvezér személyében rejlő lehetőséggel. Figyelmét ehelyett a nyugat-európai politikai színtérre akarta irányítani. Ennek hatására a csalódott Zrínyi elhagyta az udvart, és elkezdte tervezgetni a magyar nemzet jövőjét. Azt azonban, hogy milyen lett volna a megvalósítás, már sosem tudhatjuk meg, ugyanis a hadvezért vadászat közben felöklelte egy vadkan. A csáktornyai birtok melletti vadászbaleset mögött sokan összeesküvést sejtettek. Az esetleges orvgyilkosság gyanúja több írót és festőt is megihletett. Az igazság mind máig nem derült ki. 

Nyitókép: Zrínyi Miklós mellszobra a Vígszínház előtt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)