Az utasok az eddiginél komfortosabb kiszolgálása érdekében jövő nyár végéig utascentrum épül az éves szinten közel 11 millió ember által használt, 136 éves Keleti pályaudvaron – írja közleményében a MÁV Zrt. A fejlesztésnek köszönhetően az utasok egy helyen intézhetik a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyeket. 

A június 4-én megjelent feltételes kiviteli közbeszerzési eljárás eredményessége esetén, forrás rendelkezésre állásától függően, 2020 végén kezdődhet meg a kivitelezés, ami várhatóan 2021 második felében fejeződik be. 

Az új utascentrum látványterve (Fotó: mavcsoport.hu)

Az akadálymentesített utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósul meg 1542 négyzetméteren. A 200-250 négyzetméteres ügyféltérben 9 új pénztári és 2 új ügyfélszolgálati munkahelyet alakít ki a vasúttársaság, amelyek közül az egyik pult mozgássérült munkavállalók számára kialakított munkahely lesz.

A belföldi és nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl itt működik majd az információs- és az ügyfélszolgálati iroda, , és egy szolgáltatásértékesítő iroda is az utasok rendelkezésére áll, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket lehet intézni. A közlekedési, várakozási terek, a gyereksarok és a biztonsági őr pultja is az utascentrumban kap helyet.

A Keleti pályaudvar épülete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A menetjegyváltási idő csökkentése a MÁV kiemelt céljai között szerepel, ezért az utasok gyorsabb kiszolgálása érdekében ügyfélhívó irányítja majd a megfelelő munkaállomáshoz a várakozó utasokat. A pályaudvaron 18 jegykiadó automata fogja szolgálni a gyorsabb jegyváltást, többségük az utascentrumban és környékén lesz megtalálható, de működnek majd a vágányoknál is.

Az ügyféltérben központilag vezérelt, modern és látványos utastájékoztatási kijelzőket helyeznek el, valamint a pályaudvaron megszokott hangosbemondó is segíti az ügyet intéző vagy vonatindulásra váró utasokat.

Mozgólépcső és lift is épül annak érdekében, hogy az utasok kényelmesen és akadálymentesen megközelíthessék a metrót és a peronokat. Az utascentrumon kívül, de annak közelében pedig csomagmegőrzőket helyeznek el. A vasúttársaság dolgozóit is számos, az utasok számára láthatatlan, de a mindennapi pontos és hatékony munka érdekében szükséges fejlesztés szolgálja az utascentrumhoz tartozó háttérirodákban.

A Keleti pályaudvar csarnoka 2019-ben (Fotó: mavcsoport.hu)

Május elején kezdődött meg a felújítás, és év végéig teljesen megújul, 74 négyzetméterrel bővül a Keleti pályaudvar aluljáró szintjén, az utasok által használt mellékhelyiség. A munkák során, az eddigi wc belső tereit az épületgépészettel és világítási hálózattal együtt teljesen visszabontják. A mai igényeknek megfelelően alakítják ki a nők, a férfiak, illetve külön a mozgáskorlátozottak számára, baba-mama résszel, vandálbiztos szaniterekkel a mosdókat, valamint hangos utastájékoztató eszközöket is beszerelnek.

A munkákat a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft – a műemléki környezetre tekintettel – örökségvédelmi engedélyek alapján végzi. A december végéig tartó felújítás ideje alatt, az utasok részére a Thököly út felőli oldalfolyosóról nyíló, a Lotz-teremhez közeli wc biztosított, amiről a helyszínen kitett információs táblák tájékoztatnak.

Forrás: MÁV Zrt.

Nyitókép: Korszerű utascentrum épül a Keletiben​ (Fotó: mavcsoport.hu)