Pontos számadatot valószínűleg senki sem tud, de a hétvégén a Nagykörutat járva mindenki megbizonyosodhatott róla: a Budapest 100 rendezvény idén is példátlan siker volt. A regisztrációköteles programok pillanatok alatt beteltek, és a programfüzetből szombat estére már nem maradt, a kapualjakban pedig folyamatosan egymásnak adták a kilincset az emberek.

A szervezők célja idén nemcsak a város értékeinek megmutatása és a közösségek szervezése volt, hanem a jövő tervezése, az elemzés is. Milyen funkciója van most a Nagykörútnak? Visszatérhet-e régi csillogása? Az egykor erős kulturális élet jelen van-e most is? Hol legyen a biciklisáv, hogy legyen nagyobb zöldterület, jobb közösségek, vonzóbb turisztikai célpont?

Ilyen és hasonló kérdések merültek fel a szombati és vasárnapi (szintén limitált létszámú közönség előtt zajló) pódiumbeszélgetéseken. De nem csak ott: belehallgatva a gangokon sétáló, lépcsőházi enteriőröket fotózó városiak mondataiba, elbeszélgetve a nyitott házak önkénteseivel ugyanezek a dilemmák merültek fel itt is, ott is. Néhány tanulságot mi is levonunk a pestbuda.hu oldalán.

Rákóczi téri fal (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

József körúti udvar (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Cselédlépcső teherfelvonóval (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

1. Értékek vannak a kezünkben! Ezt talán indokolni sem kell, aki ott járt, láthatta. A körfolyosós bérház valóban egy sajátos közép-európai, sőt budapesti jelenség. Saját szabályrendszere van, megismerhető nyelve, alapszerkezete, amelyre aztán végtelen stílus- és formavariáció épül. A tekintélyes előtér, a fő- és melléklépcsők rendszere, az udvar, a szintek rangkülönbsége és az utca vonalával párhuzamos szobasoros kialakítás mindenütt azonos: de a felhasznált anyagok, a stukkódíszek, a korlátok és még számtalan elem mégis egészen különbözővé tesz akár két egymás melletti épületet is. Ezt az értéket tudatosítani kell.

2. Az értékekre vigyázni kell(ene)! Nem a házak általános állapotára gondolunk: az a legtöbb esetben kielégítő. Most nem látni  a kilencvenes években még gyakori, aládúcolt gangokat, és mintha a homlokzatok, lépcsőházak többségét felújították volna az elmúlt 10-15 évben. Az ördög inkább a részletekben van: azokban a részletekben, amelyek az igazi savát-borsát adják a házaknak. Ilyen például a padlózat: sok helyen látni, hogy a 100-120 éves cementlapok kezdik felmondani a szolgálatot, eltörtek, elkoptak. Van, ahol új burkolattal pótolják ki a hiányt,  de ez meg sem közelíti az eredeti minőséget. Ugyanez a helyzet a régi kilincsekkel, a folyosói üvegezéssel, a falikutakkal, a rácsozatokkal (bár ezek a gyönyörű öntöttvas elemek tűnnek a leginkább időtállónak), az ablak- és ajtókeretekkel. Ha mindezeket silányabbra cseréljük, csak a váz marad. Természetesen ezeknek az elemeknek a pótlása súlyos anyagi teher, ennek viselése önmagukban a lakóktól nem várható el.

3. Nagykörúti egység. A körút sosem volt teljesen egységes, mindig is voltak elegánsabb és kevésbé elegáns szakaszai, kiépülése is bő két évtizedig tartott közben stílus- és életmódváltással. A presztízskülönbségek ma is tapinthatóak, vannak élettel teli és elhanyagoltabb részek (gondoljunk például a Szent István körútra és József körútra). Ráadásul több kerület is osztozik rajta. Mégis megfontolandó volna egy egységesebb, jól felismerhető körúti arculat kialakítása, egységes szabályozási rendszert is beleértve.

4. Közösségek. Talán csak személyes benyomás, de mintha az idei programban kevesebb lett volna az olyan megmozdulás, amely egy-egy lakóközösséget valóban megmozgat, összehoz. Egy József körúti udvaron finom volt ugyan a kedves, ott lakó néni padlizsánkrémes szendvicse, és vidámak voltak a Nyugati tér padlásgerendái közt sikongató házbeli gyerekek is, de a legtöbb helyen az látszott, hogy egy-egy lelkes önkéntes egyedül viszi a hátán az egész hétvégi programot. Sokan panaszkodtak arra, hogy a lakók nagyon nem szívesen vették a jövés-menést és a hétvégén is ki-kidörrentek az ablakukon az érdeklődőkre. Máshol pedig a kinn felejtett plakátokból lehetett megsejteni abból valamit, hogy nehezen állt rá a ház a megmutatkozásra. Több helyen tapasztaltuk, hogy a lakások jelentős részében albérlők vagy alkalmi bérlők, turisták laknak: a körúti lakások jó befektetési célpontok. Ez viszont a lokálpatrióta kötődésű emberek számát jelentősen csökkenti. De talán a kevésbé intenzív közösségi jelenlét egyszerűen a házak óriási méretéből is adódik: a Szent István körúton az egyik Haggermacher-házban 117 postaládát számoltunk meg.

Látogatók és míves részletek (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Lépcsőház a Nagykörúton (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A Budapest 100 hétvégéje idén is nagy élmény volt, kíváncsian várjuk a folytatást. A programnak vége, de a „kiállítás” nem zárt be: a Nagykörút házait ezután is nap mint nap nézhetjük rácsodálkozó, részletekre figyelő szemmel, mint ahogy az egész várost is.