A középkori budavári nagyzsinagóga maradványainak feltárását és tartós bemutatását kívánja elérni egy több civil szervezetet tömörítő kezdeményezés.

A középkori Európa egyik legnagyobb zsinagógáját éppen 340 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án rombolták le a budai Várat felszabadító csapatok – emlékeztetett a civil társulás pénteki sétáján az összefogás egyik alapítója, Deák Gábor. Mint felidézte, a gótikus stílusban épült, háromhajós, 26 x 11 méteres épületet 1461-ben emeltette Mendel Jakab zsidó elöljáró, vélhetően Mátyás király udvari építőmestereivel. A nagyzsinagóga boltozata 1526 után megsérült, ekkor az eredeti kilencméteres belmagasság három méteresre csökkent, majd az épületet végül a törököt kiűző keresztény csapatok rombolták le, miután legyilkolták az ott menedéket kereső budai zsidóságot – mondta el Deák Gábor. Beszámolója szerint Zolnay László régész 1964-ben a mai Babits sétányon feltárta az épület maradványait, melyeket azonban az ásatást követően visszatemettek.

Deák Gábor hangsúlyozta: a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE), a Gláser Jakab Emlékalapítvány, a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete, a Budai Polgárok Társasága és számos csatlakozó civil azt szeretné elérni, hogy épületmaradványokat egy látogatóközponttal tegyék megtekinthetővé a Hauszmann-terv keretében. Erre a civilek szerint jó alkalmat teremthet, hogy a kormány a Táncsics-börtön udvarán, az Erdélyi-bástyánál régészeti feltárást tervez, melyhez kapcsolódva ismét feltárhatók lennének a nagyzsinagóga maradványai. Deák Gábor az MTI kérdésére elmondta, a romok egy önkormányzati tulajdonú ház kertje alatt találhatók, bemutatásukat az összefogás akár egy föld alatti látogatóközpont révén is elképzelhetőnek tartja. Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke elmondta: a budavári zsidóság 340 évvel ezelőtt legyilkolt tagjainak tiszteletére az egyesület szeptemberben emléktáblát állít a Babits sétányon.

(MTI)