A jövőben Budapesten fogják kezelni Habsburg Ottó hagyatékát – jelentette csütörtökön az Ö1 osztrák közszolgálati rádió, amelynek értesülését az utolsó Habsburg trónörökös fia, Habsburg György is megerősítette az APA osztrák hírügynökségnek. Az Ö1 szerint a döntés Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélések eredményeként jött létre.

A 2011-ben elhunyt politikus, közíró, európai parlamenti képviselő, egykori trónörökös archívuma, amelyet átalakítási munkálatok után a budapesti várban helyeznek el, várhatóan 2018-tól lesz látogatható. A hagyaték mindazonáltal a Habsburg család tulajdonában marad.

Már régóta folynak tárgyalások a hagyaték sorsáról. Médiaértesülések szerint az Osztrák Állami Levéltár (Österreichische Staatsarchiv) is küzdött azért, hogy Habsburg Ottó hagyatéka hozzá kerüljön. Szóba került az is, hogy a Bécstől néhány kilométerre északra fekvő Klosterneuburg településen található apátságban helyezik el az archívumot. Emiatt a Habsburg család megbeszéléseket is folytatott az Alsó-Ausztria tartomány illetékeseivel, azonban a tárgyalások több mint két évig húzódtak anélkül, hogy felvázolták volna a konkrét megvalósítás tervét. Az Ö1 rádió által idézett dokumentum, vagyis a Habsburg család állásfoglalása szerint a magyar kormányfővel 2016 elején kezdődtek megbeszélések, amikor felvetették Habsburg Ottó hagyatékának magyarországi elhelyezését.

A magyar parlament októberben fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján létrejöhet a Habsburg Ottó hagyatékát gondozó alapítvány. A Neues Volksblatt című újság beszámolója szerint a Habsburg családon múlt, hogy végül nem Klosterneuburgba került a hagyaték. A lap idézi az alsó-ausztriai tartomány kultúrpolitikai illetékesét, Werner Dikowitsch-ot, aki arról számolt be, hogy a tartomány felajánlotta az anyagi támogatását. „A pénzügyi feltételeken nem múlott, a Habsburg család állított minket kész tények elé” – mondta. A lap Habsburg Károlyra, Habsburg Ottó másik fiára hivatkozva azt közölte, hogy Orbán Viktortól olyan ajánlatot kaptak, amelyet nem lehetett visszautasítani. 

Az APA osztrák hírügynökség beszámolója megjegyzi: Habsburg Ottónak különösen szoros kapcsolata volt Magyarországgal, és a nyelvet is jól beszélte. „Testben osztrák, de lélekben magyar vagyok” – idézték szavait. Habsburg Ottó, az utolsó magyar király IV. Károly (I. Károly osztrák császár) legidősebb fia 2011-ben halt meg, testét a kapucinus rend bécsi belvárosi kriptájában helyezték örök nyugalomra, szívét pedig külön urnában a pannonhalmi Főapátság altemplomában helyezték el.

(MTI)