2017. április 11. 12:02

A költészet napjáról oldalunkon az idei év ünnepeltjével, Arany Jánossal emlékezünk meg, sorba véve azt a néhány versét, amelyben a fővárost rajzolta meg. Szomorkás, érzékeny részletek jönnek a XIX. század második felének Pestjéről.

Írta: Viczián Zsófia

 

Arany János számára, városegyesítés ide vagy oda, a főváros Pest volt. A Dunán csak nagyon ritkán kelhetett át teljesen – félig ugyebár sokszor, mert a Margitsziget élete utolsó éveiben kedves menedéke volt. Még valamikor az 1850-es évek elején egyszer kezeltette magát a városmajori vízgyógyintézetben, és talán-talán Jókainál is megfordult a Svábhegyen. De Arany alföldi ember volt és maradt, és mint barátja, Petőfi, a hegyeket tisztelte bár, de nem szerette.

No meg Buda az ő számára a királyt jelentette, a forradalmat leverő Habsburg önkényt. Finoman utal erre például a Vojtina ars poeticája című költeménye érzékletes budai látképében (amelyet pesti partról néz persze), amikor az éppenséggel nem kedvelt Citadella épületére tesz utalást: „Büszkén a Gellért hordja bársonyát, / S fején, mint gondot, az új koronát.” A következő két sorhoz, verseknél elég szokatlan módon, még lábjegyzetet is fűzött 1867-ben, amikor kiadták Összes költeményeit. „Lenn a Tabánban egy toronytető, / Gombjának fénye majdnem égető” – szól a szép két sor, és hozzá a jegyzet: „Ez 1849-ben volt így.” Sokan próbálták megfejteni, miért is írta ezt Arany oda – Vargha Balázs meggyőzőnek tűnő érvelése szerint ez egy titkos kód volt, mely a gyűlölt önkényre utalt, amit a kiegyezés évében már nem illet olyan nagyon emlegetni. De persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy a tabáni szerb templom toronysisakja már megkopott, így nem tükrözte annyira a lemenő nap fényét…

Arany János tehát elsősorban pesti költő volt. Ha kikapcsolódni akart, a város parkjait kereste fel, és némelyiket meg is örökítette verseiben. Például a Városligetet, amely úgy látszik, akkor sem volt olyan hely, mint amit a látványtervekről elképzelne az ember: „Úgy összeillünk párosan mi: / Kopott ember, kopott liget.” (Ének a pesti ligetről) Arany hosszan leírja, hogy ki hogyan használja a parkot: e tekintetben is csak a technikai paraméterek változtak, az emberi viselkedés nem. A vers végén feltűnik egy rejtélyes sír is, melynek felirata ennyi. FUIT, azaz VOLT. A titokzatos sírkő ma is megvan, az 1990-es évek végén állították helyre, és Búza Péter kutatásaiból azt is tudhatjuk, hogy egy bizonyos Horváth Jakab nyugszik alatta, aki 1806-os végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városára. (Bővebben itt: https://www.kozterkep.hu/p/66/A_FUIT_sir_rejtelye.html) Aranyt egyébként az egész ligetben éppen az fogta meg, hogy ez hasonlított leginkább a hazai tájhoz, ahová tulajdonképpen egész pesti élete alatt a lelke mélyén visszavágyott.

Számunkra ma legérdekesebbek azok a költeményei, amelyek az egykori város egy-egy jellegzetes figuráját illetve a mindennapi életet jelenítik meg. Több helyen utal rá, hogy bizony akkoriban a város azért még nem magyarosodott el teljesen, sok a német szó az utcán, a parkokban is, a magyart még selypegve ejtik, némi akcentussal. Az ő kelet-magyarországi fülét ez is bánthatta. Rokonságot érzett viszont a margitszigeti öreg pincérrel, akiről verset írt (Öreg pincér). Ugyanitt a kertészről (Semmi természet) és hírlapárusról (Hírlap-áruló) szóló sorai már sokkal kritikusabbak, de igazán gúny tárgyává a kor urizáló társaságát (pl. Rangos koldus), látványosan fogyasztó gazdagjait tette: „Hadd lássa mindenki a gömbölyű testen, / Hogy te legalábbis háziúr vagy Pesten.” (Köszöntővers Szász Károlynak)

Arany hírt adott az építkezésekről is, a napról-napra gyarapodó, fejlődő városról. Igazság szerint ezek sem az újdonságokat dicsőítő sorok, inkább a modern városi lét árnyoldalait felvonultató képsorok: a tűzfalak, szűkös bérházudvarok világa, ahol a tömeg tehetetlenül sodorja az embert, ahol az erős tör utat, ahol a sokaságban is magányos az egyén. Legemlékezetesebb verse valószínűleg a Hídavatás – egy negatív pesti társadalmi napló ez is.

Az egész városban az egyetlen igazán nyugodt pont a Margitsziget volt számára. Sorozatunk következő, záró részében Arany János szigeti éveiről szólunk majd, így téve teljessé a tablót a költő és a főváros viszonyáról.

***

Arany János pest-budai, budapesti életével foglalkozó cikkeink itt olvashatók.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó