2017. május 18. 08:53

A nagyobb építkezéseket régen is óriási sajtófigyelem övezte, s nem volt ez másként Budapest második legnagyobb református templomával, a Szilágyi Dezső téri épülettel sem. A korabeli cikkekből emellett sokszor olyan érdekességek is kiderülnek, amiket mára már a feledés homálya borít.

Írta: Bukovszki Péter

 

Egy várva várt épület felavatása régen is nagy esemény volt, ahol mindig megjelentek az adott kor legfontosabb személyiségei, no és persze a sajtó. Az ünnepségekről szóló beszámolókat előszeretettel idézik, ám az építkezés folyamatát általában már jóval kevésbé találja érdekesnek az utókor, pedig, ha jobban belegondolunk, a legnagyobb viták éppen ebben a szakaszban zajlanak. Ilyenkor csakúgy záporoznak a kérdések: miért késik a kivitelezés, miért nőnek a költségek, miért nem úgy és nem oda épül, ahova eredetileg tervezték és így tovább. Az ilyen parázs vitáknak – bár kellemetlenek lehetnek – a maguk idején fontos szerepük van, hiszen sokszor felhívják a figyelmet a visszásságokra, és olykor segítenek visszaterelni a félrement ügyeket az eredeti mederbe.

A várva várt templom

Az építkezésről szóló beszámolókban a változások tehát éppúgy nyomon követhetők, mint a közhangulat: bizonyos épületeket ugyanis a városlakók sokkal jobban várnak, mint másokat. Ilyen várakozás előzte meg a Szilágyi Dezső téri templom átadását is, hiszen az épület a budai oldal legnagyobb református temploma, a fővárosban pedig a Kálvin téri után a második leghatalmasabb. A különleges, ötszög alaprajzú, neogótikus épület Zsolnay-mázas cserepeivel 1896-os átadása óta meghatározó eleme városképnek, nélküle elképzelhetetlen lenne a budai Duna-part Országházzal szemközti szakasza.

Az épület tervezője a történelmi stílusokat mesterien újraformáló Pecz Samu, aki olyan emblematikus épületekkel örvendeztette meg Budapestet, mint a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok, az ELTE Gólyavár előadója vagy a Fasori Evangélikus Gimnázium.

A Szilágyi Dezső téri (vagy ahogyan akkoriban hívták: Fazekas téri) templom már építése idején is izgatta a közvélemény fantáziáját, a Fővárosi Lapok 1894 májusában például így írt róla:

„Maga az egész templomépület pillérlábazaton áll. Az építésnél szem előtt tartották az 1838-iki vízállást. A templomot oly magasan építik, mint a ferencvárosi templomot, s az egész épületet egy méter magas díszes fallal veszik körül. A templom ezer lélek befogadására épül, homlokzattal a Duna felé. A Duna felé néz majd egy 64 méter magas torony, melyet nyerstéglából építenek, tetejét pedig nem bádoggal, hanem cementvakolattal fedik be. A második torony 54 méter magas lesz, szintén a Duna felőli oldalon. Itt lesz a főbejárat is. Az ablakok színes majolikából lesznek keretezve, az ablak táblái pedig pompás üvegfestészeti munkák lesznek. Az úrasztalát, eltérőleg más templomoktól, a templom közepén állítják fel díszes carrarai márványból, míg a padok faragott tölgyfából készülnek majd. Lesz díszes orgona-karzat. A toronyórákat villanyvilágítással fogják ellátni. Mindkét toronycsúcsra hatalmas érckakason jönnek. Az egész templomot díszes majolikacseréppel fedik. Télen a templom fűthető lesz. Az egész építkezés, mely berendezéssel mintegy százötvenezer forintba kerül, a jövő év augusztus elejére készül el, amidőn nagy ünnepélyek között szentelik fel.”

A Szilágyi Dezső téri templom avatásakor, 1896-ban

 

Az avatás

A nagyberuházások igen rossz, ám annál sűrűbben előforduló szokása az átadás határidejének csúszása, s ez természetesen a templom esetében sem volt másként: a tervezetthez képest fél évvel később, 1896 virágvasárnapján avatták föl, ünnepélyes keretek között.

Ez a kis késedelem azonban ekkor már senkit sem zavart, hiszen a templomszentelés nagy ünnep volt az I. és II. kerület református polgárai számára, addig ugyanis – templom híján – a budavári evangélikus templomban tartották az istentiszteleteiket. A vendégjogot adó lutheránusok gesztusa a reformátusok részéről nem maradt viszonzatlan.

„E testvéri gyámolítás emlékére a budai református egyházközség küldöttsége egy úrasztali díszes kelyhet és tányért adott át az evangélikusoknak, külön is fölvésetve a kehelyre méltó köszönetüket. Ugyanekkor Scholz Gusztáv lelkésznek egy pásztorgyűrűt adtak át szintén emlékéül annak, hogy 1884 előtt sok szolgálatot tett a református híveknek” – írja a Vasárnapi Újság 1896 áprilisában.

Az avatás ünnepélyes keretek között zajlott, rengeteg jelentős személyiség részvételével. Bánffy Dezső miniszterelnökön és a kormány tagjain kívül jelen volt Kamermayer Károly, az egyesített főváros első szabadon választott polgármestere, országgyűlési képviselők, köztük például Falk Miksa író, és számos érdeklődő budapesti polgár és arisztokrata.

Közadakozásból maradandó érték

A Szilágyi Dezső téri templom közadakozásból épült, ebben azonban jelentős vagyonnal rendelkező személyek is részt vettek, az úrasztalát például Darányi Ignác miniszter adta, a díszes ablakokat pedig többek között a Tisza és a Teleki családok.

Bár néhány dolog nem vagy nem úgy valósult meg, ahogyan eredetileg tervezték – ilyen például tornyok magassága vagy az épületet körülvevő díszes fal hiánya – az épület az idők során mégis emblematikussá vált, itt házasodott például Ady Endre és később Horthy István, a kormányzó fia is.

A templom nemcsak a Duna-part látképének meghatározó eleme, hanem annak is szép példája, hogy közadakozásból, összefogással hogyan oldhatók meg sokakat érintő, évtizedes hiányosságok, amelyekkel a hiányzó funkció pótlásával együtt maradandó értéket is sikerül létrehozni.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó