A körutat nem túlzás Budapest ütőerének nevezni, hiszen ez biztosítja az összeköttetést a város más útjai által szétszabdalt részei között.

Bár a Nagykörút augusztus 31-én ünnepli igazi „születésnapját”, hiszen 1896-ban ezen a napon adták át hivatalosan, szeptember 13-a legalább ilyen fontos dátum: 1997-ben ugyanis ekkor lett kész a teljesen újjászületett útvonal.

A húsz évvel ezelőtti felújítás valódi nagyrekonstrukció volt, hiszen a munkák során több mint 5 kilométernyi villamospályát újítottak fel, és százezer négyzetméter aszfaltot használtak fel. Kicserélték a síneket, díszburkolatot fektettek le, és ekkor került először elválasztó, úgynevezett gömbsüvegsor a sínek és az út közé.

Felújították a körút alatt húzódó szennyvízcsatornákat is, a víz- és gázvezetékeket, az elektromos és postai kábeleket, továbbá új, házi bekötéseket készítettek. A járdákat is újraburkolták. Új tűzcsapokat és utcaképbe illő kapcsolószekrényeket helyeztek ki. A négyéves beruházás akkori áron 5 milliárd forintba került, amelynek 54 százalékát világbanki hitelből fedezték, a többit a BKV Rt. finanszírozta.

Díszítés Kossuth Lajos temetése alkalmából 1894-ben, háttérben a frissen elkészült New York-palota (Fotó: Fortepan)

Nem csak a villamost hozta el

A Nagykörút létrehozása ma már nem tűnik túl jelentős dolognak, ám ha megértjük a kort, amelyben létesült, mindjárt más lesz a helyzet. A XIX. század végén rohamtempóban változó, fejlődő és átalakuló város akkoriban még igencsak széttagolt volt, a kerületeket ráadásul nemcsak az eltérő társadalmi és kulturális környezet, hanem a már említett, hosszirányú sugárutak, például az Üllői, a Rákóczi, az Andrássy, majd később a Váci út is jelentősen felszeletelte.

Tenni kellett tehát valamit, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa így végül elhatározta, hogy körúttal köti össze Budapest szigetként éldegélő kerületeit. A terv merész volt, hiszen a Duna egykori mellékágának helyén maradt mocsaras, kertes házakkal, disznóólakkal (nem túlzás!) és gazdasági épületekkel tarkított területből kellett a város reprezentatív főútvonalát létrehozni.

A Kilián laktanya a hatvanas években az Iparművészeti Múzeum felől nézve (Fotó: Fortepan)

A körút legrégebbi háza

Ma már tudjuk, hogy a munkát nem akármilyen színvonalon sikerült végrehajtani. A Nagykörúton 1872-től kezdve három évtizeden keresztül évről évre egyre több ház nőtt ki a földből, amelyeknek többsége eklektikus volt, valamely történelmi stílus jegyeit ötvözte.

A kevés kivételek egyike a körút és az Üllői út találkozásánál álló Kilián (eredetileg Mária Terézia) laktanya, az egyetlen olyan ház, amely a nyomvonal kijelölése előtt is itt állt már. A Hild József tervezte hatalmas épület 1845 óta minden harcot túlélt, és szerencsénkre a körút tervezőinek elképzeléseibe is beilleszkedett.

Az eredeti Madách Színház a hetvenes években (Fotó: Fortepan)

Egy ritka kivétel

A Nagykörút házsorai stílusukban szerencsére nagyjából ma is egységesek, a XX. század harcai azonban egy-két foghíjat mégis létrehoztak. Az ezekre épült házak némelyikéről (például a Corvin mozi előtt álló, szürke-türkiz homlokzatú darabról) jobb nem is beszélni, van azonban egy szép kivétel: a Madách Színház épülete. Bár a mai külső az 1999-es, átfogó rekonstrukció eredménye, az eredeti, 1961-ben átadott épület is különleges, igényes homlokzatú volt, minőségi alapanyagokkal és a kockaépítészetet itt-ott megtörő ívekkel és érdekes részletekkel.

A Nagykörút a bátor, átgondolt és előrelátó várostervezés szép példája, amelyre ma legalább akkora szükség lenne, mint egykor. Építése során a 251 lebontott ház helyére 253 tízszer akkora épült, az út mindenütt egységesen 45 méter széles volt, és bár az útvonal déli vége sokáig a semmibe torkollott (hiszen a Petőfi híd csak 1937-re lett kész), a 4 kilométer hosszú körút így is hatalmas változást hozott. Nem egyszerűen jobb közlekedést teremtett, hanem a környezet rohamos fejlődését hozta magával, és jelentősen hozzájárult az egységesebb, önmagára valódi városként (nem pedig különálló városrészek laza halmazaként) tekintő, európai szintű főváros létrejöttéhez.