A Magyar Nemzeti Galéria november közepén nyíló új kiállítása az első tárlat, mely átfogó képet ad az 1958 és 1968 közötti évtized művészetéről. A mintegy 350 mű – festmények, szobrok, grafikák, könyvek, plakátok, valamint iparművészeti alkotások – jelentős része múzeumi raktárakból érkezik, köztük számos alkotást a múzeumba kerülése óta eltelt öt-hat évtizedben még soha nem láthatott a közönség. 

A kiállítás két meghatározó történelmi esemény közötti időszak művészetét tekinti át: az 1956 utáni konszolidáció éveitől az 1968-as prágai tavaszig. Ekkor jött létre a kultúrára vonatkozó kategóriarendszer, a „Három T”, vagyis a művek Tiltott, Tűrt és Támogatott kategóriák szerinti minősítése, ami a művészeti eseményeket, kiállításokat és a könyvkiadást is befolyásolta. Tárlatunkon bemutatjuk, hogy a tiltott témák (1956, a szovjet megszállás, a rendszer diktatórikus jellege) által kirajzolt politikai „keretek” ellenére a művészek számtalan alkotómóddal kísérleteztek, hogy az 1956 utáni illúzióvesztett időszakban is megtalálják a korszerű művészi kifejezés „keretek között” maradó formáit.

 

Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon
2017. november 17. – 2018. február 18.
Magyar Nemzeti Galéria, A épület

(Forrás: közlemény; MNG)