Összesen 9200-an vettek részt a december 3-i bezárást megelőző három nap során a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületét búcsúztató programokon.

A legnépszerűbb program a háromféle épületbejárás volt, ahol az épület mellett a múzeum történetével, missziójával, gyűjteményeivel is meg lehetett ismerkedni. Kedveltek voltak a koncertek – például a zárónapon a Tárkány Művek fellépése –, a tematikus tárlatvezetések, de sok érdeklődőt vonzott a múzeum költözéséről szóló kerekasztal-beszélgetés is – közölte az MTI-vel hétfőn a Néprajzi Múzeum.

A látogatók az épülettel mint filmes forgatási helyszínnel is megismerkedhettek az MTA SZTAKI által fejlesztett FilmDestination alkalmazás és játékok segítségével. Mint felidézték, az esti nyitva tartás külön érdekessége volt a hétvégének: vasárnap 21 órakor a program részeként az őrség az utolsó látogatókkal együtt, prímás kíséretében oltotta le a villanyokat és zárta a kiállításokat, majd a múzeum kapuját.

Mostantól következő fokozatba kapcsol a költözés előkészítése, és a következő időszakban a kiállítótereket is a tárgyak befotózására, QR-kóddal való ellátására és csomagolására használhatják majd. Kemecsi Lajos főigazgató szerint a 9200 látogató jelenléte igazolta a zárófesztivál szükségességét. „Úgy érzem, hogy méltóképpen köszöntünk el átmeneti időre a látogatóktól. Azok a beszélgetések, megfogalmazott üzenetek és biztatások, melyek az elmúlt napokban költözésünkre, új helyszínen való megmutatkozásunkra vonatkoztak, megítélésem szerint pozitívan segítik az előttünk álló időszakban felmerülő feladatok megoldását” – idézi a közlemény az intézmény főigazgatóját.

A Néprajzi Múzeum számára a Liget Budapest program keretében készül új épület az Ötvenhatosok terén; a több százezer darabos gyűjtemény, valamint a restaurátorműhelyek többsége a Szabolcs utcában 2018 végére felépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerül majd. Kemecsi Lajos korábban elmondta: az Ötvenhatosok terén felhúzandó épületben helyet kap egy gyerekmúzeum, modern könyvtár, archívum, konferenciaterem, valamint 2500 négyzetméternyi időszaki és 3000 négyzetméternyi állandó kiállítási tér, míg a Néprajzi Múzeum jelenlegi otthonában az állandó kiállítás számára csak 1200 négyzetméter állt rendelkezésre. Az új épület részben fákkal beültetendő teteje a Városliget része lesz – hangsúlyozta a főigazgató.

A Hauszmann Alajos által egykor Igazságügyi Palotának tervezett, Kossuth Lajos téri épület a Néprajzi Múzeum kiköltözése és átfogó felújítás után ismét bírósági funkciót tölt majd be.

(MTI)