2018. november 26. 09:19 | Írta: Viczián Zsófia

Az Állatkertbe invitáljuk olvasóinkat Budapest nevezetes fáiról szóló sorozatunk újabb részében. Az Állatkertbe, melynek hivatalos neve: Fővárosi Állat- és Növénykert.

Írta és fényképezte: Viczián Zsófia

 

Méltán lehetünk büszkék a budapesti Állatkertre: e különlegesen szép épület-együttes párját ritkítja a világban, állatállománya gazdag és sokszínű, az itt végzett tudományos munka is nagyon magas színvonalú. És kivételesen gazdag botanikai értékek tekintetében is – ezt viszont már kevesen tudják. Növénykert mivolta maximum a pálmaházban szokott eszünkbe jutni. Pedig érdemes így is számba vennünk: mi például találtunk egy újabb budapesti platánt, amely két évszázados, és még számos más csodálatos fát is, igazi különlegességeket.

Mocsárból angolpark

Az, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertre ma csodálatos parkként tekinthetünk, hosszú évtizedek munkájának eredménye. Pestnek ez a területe valamikor a Duna ártere volt, ligeterdőkkel, bokorfüzesekkel, láprétekkel, néhol pedig futóhomokos részekkel. A városhatáron túli területet már az 1700-as évek közepén megpróbálták fásítani: elsősorban a homok miatt, amely szelesebb időben elviselhetetlenné tette a Pesten a levegőt. Az így kialakuló liget – a „Stadtwäldchen”, utóbb Városliget – a XVIII. század végére a pestiek kedvelt kiránduló helye lett. Pest városa ebből ajánlott fel egy jókora területet 1864-ben az Állatkert céljaira. 

A Nagy tó az 1860-as években – olyannyira természetes, hogy még a költöző madarak is megpihentek itt (forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

A Bagolyvár egy 1870-es rajzon: ősfák és pálmák, no meg az úri közönség (forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)


Két év múlva meg is nyílt az új látványosság, melynek első kertépítészeti tervét Pecz Ármin, Pest város főkertésze készítette. A korabeli parkokhoz hasonló úgynevezett angolpark lett ez is, kanyargós utakkal, elszórt pavilonokkal. A korábbi természetes növénytakarónak ma már alig van hírnöke, hacsak nem a tavasszal nyíló hóvirágok és ligeti csillagvirágok, illetve az oroszlán kifutó magas kőrisei és a Kisszikla melletti kocsányos tölgyek. Az első parkosításból is biztosan maradt hírmondó: az a csodálatos platán, amely a Nagy tó partján, a Japánkert szomszédságában áll: ez könnyen lehet, hogy közelíti a kétszáz éves kort. 

Az Állatkerti Részvénytársulat 1872-ben átalakult Állat- és Növényhonosító Társasággá, majd 1907-ben a főváros lett a tulajdonosa, immáron Budapest Székesfővárosi Állat- és Növénykert néven. A megújuló épületállományhoz új kertépítészeti tervek készültek Ilsemann Keresztély és Räde Károly jóvoltából – de ekkoriban inkább azon volt a hangsúly, hogy az intézmény európai léptékkel mérve is figyelemre méltó gyűjteményes növénykertté váljon.

Az új telepítéseknél arra törekedtek, hogy minél több hazai fajt mutassanak be, illetve olyan külföldieket ültessenek, amelyek nálunk is jól érzik magukat. Ebből az időszakból is vannak tanúk: ilyen például a Szarvasház előtt álló, tekintélyes méretű kanadai nyár. A Pálmaház benépesítése is erre az időszakra tehető, de azért ott ne keressünk száz éves matuzsálemeket... 

A két világháború között békésen növekedhettek a kert fái. Újabb telepítések is voltak: ennek a korszaknak a tanúja például az emléksétány mentén gyönyörűen sárgálló idős páfrányfenyő. 

Ősplatán a Japánkert mellett: 200 éves matuzsálem, még az első telepítésből

Az aljnövényzetben lehetnek még az eredeti növényzetnek hírmondói, de a legtöbb növény már célzottan, oktatási céllal  telepített

 

Nagy viharok, nagy fejlesztések

A II. világháború gyakorlatilag lenullázta az Állatkertet: sok állat a bombázások áldozata lett, másokat élelem hiányában kellett kilőni, és sok olyan is volt, amelyiket az éhező pestiek fogyasztottak el. A parki részeket ebben az időben felszántották, hogy takarmánynövényeket termesszenek rajtuk. 

Az intézmény igazán csak az 50-es évek közepén tért magához. Ekkoriban két érdekes kertrészt alakítottak ki – mindkettőt úgy, hogy a háborús romokat összehordták dombbá, majd termőfölddel vonták be… Így jött létre a Sziklakert, illetve a Japánkert (ahol korábban egy kis szabadtéri színpad állt). Ez utóbbi, különösen a néhány évvel ezelőtti felújítása óta igazi csoda. Minden évszakban, de így, ebben a hetek óta tartó ragyogó őszben különösen az. 

A Japánkert kezdetei: a növényzet még éppen csak megeredt, az óriás platán a háttérben viszont már százötven év körül jár (forrás: fortepan.hu)

A Japánkert ma


A legutóbbi átfogó felmérés szerint az Állatkertben 2800 üvegházi faj, 900 szabadföldi lágyszárú évelő dísznövényfaj, valamint mintegy 1000 fa- és cserjefaj található. Utóbbiak közül külön tiszteletet érdemelnek a főbejárat közelében lévő hatalmas platánok – a városligeti „platán-csapat” itteni tagjai.

Figyelemre méltó fák az említetteken túl a Szarvasház környékén álló kocsányos tölgyek is, illetve több lecsüngő ágú fa: a Sziklakertben álló szomorú bükk és a Nagy-tó partján álló szomorú mogyoró, fűz, kőris és szil, és a Barlangterem felé vezető út két oldalán álló szomorú eperfák. Illetve itt vannak még az öreg törpék is: 1998-ban került a Japánkert melletti pavilonba a Nemzeti Bonsai Gyűjtemény. Az újabb kertfejlesztések során a Bölényház tetejére telepítettek a Tétényi-fennsíkról egy sziklagyepfoltot – Budapest e különleges természeti értéke sajnos mentésre szorul.

Japánkert: csodálatos harmónia

A kis domb, az elmélyedést szolgáló épülettel a világháborús romokból épült

Az Állatkertbe persze ezután is elsősorban a vicces majmok, a hosszúnyakú zsiráf meg a hátborzongató kígyók (na jó, és a kürtőskalács) miatt fogunk menni – de azért ezután egy kicsit a Japánkert csodálatos harmóniája és platánok fenséges koronája miatt is. 

(Az adatok forrása e tájékoztató kiadvány, amely még számos botanikai érdekességet bemutat.)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó