1849. november 20. A forradalmat leverték, a megtorlások zajlanak, a 13 aradi vértanút és Batthyány Lajost kivégezték, ezrek sínylődnek a várbörtönben, vagy várják a halálos ítéletük végrehajtását. Kossuth és a többi legitim magyar vezető külföldön, Széchenyi Döblingben, elmegyógyintézetben. Magyarországon az idegen megszálló hatalom az úr, a trónbitorló Ferenc József hadai.

1949. november 20. A háborúban Magyarország a vesztes oldalon végzett. Az országot és Budapestet lerombolták. A német megszállásból orosz megszállás következett, az országban a Vörös Hadsereg és azok bábja, a kommunista párt vezérei az urak. Az ország mély diktatúrában.

A Lánchíd oroszlánjai a híd megnyitása óta őrködnek, ugyanis már 1849-ben a helyükön voltak (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A két nap között 100 év telt el. Innen, 2019-ből nézve 70, illetve 170 év. Mind a két napon tömegek gyűltek össze a Duna-parton, akik előtt egy olyan dolog magasodott, amely túlmutatott, kiemelkedett az adott korból, és létével, kecsességével egy dolgot hirdetett, megálmodójának egy nagyon fontos gondolatát, életének vezérfonalát: „Magyarország nem volt, hanem lesz.” E gondolatot, igaz kissé jobban körülírva Széchenyi István 1830-ban a Hitelben írta le.

1849. november 20-án és 1949. november 20-án is ugyanazon okból gyűltek össze az emberek, a Lánchíd felavatására. 1839 és 1849 között szorgos angol és magyar munkások építették fel az első hidat, míg 1949-ben magyar mérnökök és munkások dolgoztak a híd újjáélesztésén. 1849. november 20-án a véreskezű Haynau, 1949. november 20-án a kommunista elit, Rákosi, Gerő és bűntársai adták át.

A Lánchíd csoda, jelkép és műalkotás egyben. 1849-ben mindemellett a világ legnagyobb, legerősebb és legmodernebb függőhídja. Nem volt olyan más közforgalmú híd a világon, amely ekkora távolságot, ekkora nyílással hidalt volna át. Voltak nála hosszabb hidak, több kisebb nyílással, ami a Dunán nem működött volna, és voltak hidak nagyobb nyílással, de azok összhossza rövidebb volt.

Széchenyi István a rá jellemző intuitív zsenialitással, gyakorlatilag pillanatnyi döntéssel választotta ki Tierney Clarkot, talán az egyetlen mérnököt, aki az 1840-es években hidat tudott építeni Pest és Buda közé. A híd 10 év alatt készült el, a Habsburg Monarchia egyik legnagyobb értékű (magán)vállalkozásaként. Az 1849. november 21-től szedett hídvám nemcsak a beruházás megtérülésének az eszköze volt, de 13 évvel korábban, amikor erről törvény született, az első rés a nemesi adómentesség pajzsán.

Évtizedekig egyedül hordozta az ország teljes kelet-nyugati forgalmát a hátán, hiszen megépültekor a Dunán csak Regensburgnál volt állandó híd, és Magyarországon a következő Duna-híd csak 1876-ban nyílt meg.

 A híd átépítése 19131915 között. A 2194 tonnányi vasanyagot és a farészeket 5200 tonna acélra cserélték (Fotó: Fortepan)

A megfáradt és elavult fa-vas szerkezet helyébe a pillérek és a hídfők megtartásával a magyar mérnökök tervei alapján 1913–1915 között új, teljesen fémszerkezetű híd épült, amely már a modern forgalomra lett méretezve. Az új híd kinézetében alig tért el a régitől. Azonban a II. világháború nem kerülte el e hidunkat sem, a német csapatok 1945. január 18-án felrobbantották. A büszke híd, a város jelképe a folyóba zuhant, az oroszlánok ledőltek.

A híd újjáépítésére mozgalom indult, adományok gyűltek, és az ország új urai is érezték, hogy bár forgalmi okokból nem a legsürgősebb, de a budapestieknek fontos a Lánchíd. A híd újjáépítéséről a döntés 1947-ben megszületett, a határidő magától adódott, a híd átadásának 100. évfordulója. Az újjáépítésére gyűjtés indult, volt Lánchíd csoki, és külön műsorok, sőt 1947 szilveszterén még a Lánchíd javára sok szórakozóhelyen felárazták a számlát, azaz többet lehetett (kellett, illett) fizetni a fogyasztás után. A szükséges 44 millióból 36 millió adományokból gyűlt össze. 

 

A híd 1949. november 20-i átadása (Fotó: Fortepan/Uvaterv)

A híd az 1915-ös állapot szerint épült újjá, kisebb eltérésekkel. Vasbetonból készült az útpálya, és a kapuzatokat is kiszélesítették, egy optikai trükknek köszönhetően észrevehetetlenül. Ugyanis a kapuzatok csak 5,40 méter szélesek voltak, ahol két autóbusz nem fért el. Az útpálya egy méterrel szélesebb volt, ott a két busz elfért egymás mellett. A trükk az, hogy a pilonok külső fala nem függőleges, hanem befelé dől, míg a kapuk belső fala függőleges volt. Az átalakításnál a belső falat a külsővel párhuzamosra alakították át, így meglett a kívánt egy méter szélesítés. 

A kapuzatok tetejére – bár az eredeti címerek nem, illetve alig sérültek – a „népköztársasági”, azaz a Rákosi-címer került. Mire azonban az új címerről döntés született, a lámpákat kiöntötték a Kossuth címerrel. Drága lett volna a csere, így a hídra kétféle címer került. A híd képén még az változott, hogy az 1918 novembere óta céltalan vámszedőházakat is elbontották.

A város jelképe. A Lánchíd nélkül nem lenne Budapest (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Lánchíd azóta is áll, a járókelőket az oroszlánok szigorúan szemlélik. A Lánchíd több mint híd: jelkép, fogalom, egy hihetetlen álom, a magyar jövő megtestesülése. Ennek bizonyítéka, hogy bár 104 éve a hivatalos neve az, hogy „Széchenyi Lánchíd”, hivatalos dokumentumokon kívül soha, senki nem hívja így. Nem Széchenyit (aki soha nem láthatta készen nagy művét) utasítják el vele az emberek, hiszen Széchenyi István maga is jelkép és hivatkozási alap, talán Szent István mellett a legmegbecsültebb történelmi személyiségünk, akiről mindenki tudja, hogy az ő álma, szellemi terméke a Lánchíd.

Maga a híd az, ami önálló entitás, ami több mint egy átkelő Pestről Budára. Nem egy nagy emberről elnevezett tárgy vagy műszaki alkotás, hanem maga a „Lánchíd”, amely 170 éve köti össze Pestet Budával, az ország keleti felét a nyugatival, és a múltat a jövővel. 

A Lánchíd 170 éves (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Lánchídról a megnyitásának évfordulóján 2019. november 20-án a Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében rendeznek konferenciát, és e naptól a Műegyetem könyvtárában, a BME OMIKK aulájában a Közlekedési Múzeum és a BME OMIKK ideiglenes kiállítása látható a „Lánchíd alakváltozásai” címmel.

Nyitókép: Az egyik legelső fotó a Lánchídról az 1860-as évekből (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)