Keresés az archívumban
Köztérként remek, emlékparkként kevésbé – Megnéztük az új Széna teret
2022. november 7. 10:30
Befejeződött a Széna tér északi részének régóta halogatott felújítása. Bár a terület másik felének rendbetétele még hátra van, a sokáig csak buszvégállomásként és közlekedési folyosóként ismert rész most valódi köztér lett, amely a Régi Szent János Kórházat ugyanúgy felidézi, mint a régi budai városfalat, az 1956-os hősöknek és eseményeknek azonban nem tud méltó emléket állítani.
A tanítók atyjától a forradalom kórházáig – A Péterfy Sándor utca nevezetességei
2022. november 4. 9:00
A Péterfy Sándor utca egyike Külső-Erzsébetváros, benne az úgynevezett Csikágó negyed jellegzetes utcáinak. Ismertségét leginkább kórházának és az ott zajló 1956-os eseményeknek köszönheti, de névadója, a magyar „tanítók atyja” is lakott itt. Jellemző utcaképe a dualizmus idején épült körfolyosós lakóházak, de érintkezik az ország első hivatalos óvónőképző intézetével, volt sörgyári lerakattal és egykori piactérrel is. Lássuk, miről mesél nekünk ez az utca!
Felavatták a Medgyaszay-termet az Operaház épületében
2022. november 3. 18:30
Az Operaház épületében átadtak egy 430 négyzetméteres új rendezvényteret. A 100 fő befogadóképességű Medgyaszay-terem otthona lehet dalesteknek, kiállításoknak, kamarakoncerteknek, ifjúsági programoknak, ének- és gyermekkari próbáknak is.
Bauxitbeton-pánik Budapesten – Az összes érintett házat felmérték 55 évvel ezelőtt
2022. november 3. 11:00
Az 1960-as években rémülten feltételezték a szakemberek, hogy időzített bomba ketyeg a budapesti épületekben. Egy szállodafödém beszakadt, egy lakóház éppen egy építészprofesszor szeme láttára kezdett hihetetlenül gyorsan repedni. A felelős a bauxitbeton volt, ezért felkutatták és megvizsgálták az összes érintett fővárosi épületet. Mindez 55 évvel ezelőtt történt.
Szecesszió a síremlékeken – Kísérlet a temetői művészet megújítására
2022. november 2. 10:00
Halottak napja környékén sokan látogatunk ki szeretteink sírjához, és ilyenkor felfedezhetjük, hogy a temető igazi műalkotások tárháza is. A XX. század elején a klasszikus formákkal szakító szecesszió ezt a területet is áthatotta, és a művészek igyekeztek új megoldásokat kínálni a sírkövek megrendelőinek. Közülük az egyik leglelkesebb Füredi Richárd szobrász volt, aki két társával együtt kiállítást szervezett, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az új ízlést tükröző alkotásait.
Budapest legrégebbi református templomai
2022. október 31. 10:00
Budapest szakrális építészetében a református templomok művészi kvalitás és városképi szempontok tekintetében meghatározó szerepet töltenek be. Az elmúlt két évszázadban a magyar főváros területén több mint hatvan református templom épült, amelyek közül az évszázados múltra visszatekintők egyszerre képviselnek egyháztörténeti és művészettörténeti értéket. Közülük a legrégebbieket mutatjuk be a reformáció napja alkalmából.
Újra látogatható az Uránia összes terme
2022. október 30. 19:00
Közel hétéves kimaradás után ettől a hónaptól újra megnyílt az Uránia Nemzeti Filmszínház két alagsori terme, amelyek a díszterem alatt találhatók. A Fábri és Csortos vetítőhelyeket 2015-ben vizesedés miatt kellett bezárni.
A pesti kávéházak törzsvendége volt az egri remete – Száz éve hunyt el Gárdonyi Géza
2022. október 30. 10:00
Bár egri remeteként él a neve a köztudatban, Gárdonyi Géza Budapest kulturális és irodalmi életének rendszeres szereplője volt a XIX. század fordulóján. Szemtanúja volt a fejlődésnek indult város kiépítésének, újságíróként éveken át tudósított a Régi Képviselőházból, bejárása volt Fesztyék híres művészszalonjába, de a Centrál, a Valéria vagy a New York Kávéházban is törzsvendégként tartották számon. A ma 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézára emlékezünk.
A kettévágott pályaudvar – A Nagykörút útjában állt, ezért tolták hátrébb a Nyugatit
2022. október 29. 11:00
Az első pesti pályaudvar – a Nyugati elődje, akkori nevén a Pesti indóház – az 1870-es évek elejére már nem volt képes az egyre növekvő vasúti forgalmat zökkenőmentesen lebonyolítani. A tulajdonos vasúttársaság el is kezdte a bővítést, de ekkor kiderült, hogy az épület a tervezett Nagykörút útjában áll. Ezért a régi csarnokot „megfelezték”, és az északi része fölé új pályaudvar épült. A ma ismert Nyugati pályaudvart 1877. október 28-án, azaz 145 éve adták át.
Fény járja át az újjászületett Ráday Házat
2022. október 28. 9:00
A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
Sztálin-szobor és dísztribün – A Felvonulási tér története
2022. október 27. 16:00
Ma már Ötvenhatosok tereként ismerjük, de évtizedeken át Felvonulási tér volt a közkeletű neve. Leginkább a május 1-jei felvonulások határozzák meg a múltját. Volt itt Sztálin-szobor, Lenin-szobor, Tanácsköztársasági emlékmű, de ma már nem hasonlít a diktatúra korszakából ismert állapotára. Bár az egykori Aréna útnak ez a szakasza többször átalakult, ma is nosztalgiával gondolunk a boldog békeidőkből ismert régi arculatára.
Már a helyükre kerültek az Adria-palota kupolái
2022. október 25. 14:00
Már láthatók a Szabadság téren álló Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. egykori székházának helyreállított kupolái. A Meinig Arthur tervezte palota homlokzatát és tetődíszeit archív fotók alapján újítják fel.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria
2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
Ahol a fegyveres felkelés elkezdődött – A Magyar Rádió ostroma október 23-án
2022. október 23. 9:00
A fővárosban az 1956-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne a Bródy Sándor utcai Magyar Rádió épülete volt. Itt lobbant fel Pesten először a szabadság lángja, mely nemcsak a főváros jelentős területeire, de az ország számos más pontjára, sőt néhány határon túli településre is átterjedt. A Rádiónál történteket azok visszaemlékezésében elevenítjük fel, akik maguk is ott voltak a harcoknál, vagy részt vettek az ostromban.
Nem engedi lezárni a múltat a pártház az egykori Köztársaság téren
2022. október 22. 9:00
Bár a sötét múltú pártház évek óta folyamatosan pusztul az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren, egyelőre sem lebontani, sem átépíteni nem sikerült. Sőt, nemrégiben életveszélyessé nyilvánították, és lezárták közvetlen környékét, így ahelyett, hogy a terveknek megfelelően lakóházzá építenék át, a szocreál épület továbbra is a XX. század és az 1956-os forradalom véres eseményeire emlékeztet bennünket.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották
2022. október 21. 10:00
Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Kiállítás nyílt a Honvédmenház felépítésének 150. évfordulóján
2022. október 17. 19:30
A IX. kerületi Soroksári úton 150 éve, 1872 őszén nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült menház, amelynek feladata a veterán katonák ellátása, gondozása volt. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épületben 1928-ban halt meg az utolsó honvéd. Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről most kiállítás nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.
135 éve tették le az újlaki zsidó templom alapkövét
2022. október 16. 14:00
A Frankel Leó úti – akkoriban Zsigmond utcai – zsinagógát építésekor újlaki zsidó templomként emlegették. Tervezője Fellner Sándor volt, a budavári Pénzügyminisztérium megalkotója. A II. kerületi zsinagógát ma már nem olyannak látjuk, mint építésének idején, hiszen azóta egy lakóházzal körbeépítették.
Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort – 235 éve nyílt meg a Várszínház
2022. október 16. 9:00
A Budai Vár egyik jellegzetes épülete a Karmelita kolostor, melyet közel négy éve a Miniszterelnökség használ. A névadó szerzetesrend valójában már nagyon régen kivonulni kényszerült a falak közül, egészen pontosan 235 évvel ezelőtt alakították Várszínházzá templomukat. A kíméletlen beavatkozás magát az épületet is nagyban érintette, de javarészt ekkor alakult ki az a képe, amelyet ma is ismerünk.
Csúszik a Magyar Nemzeti Levéltár felújítása és bővítése
2022. október 15. 17:00
Visszavonták a Magyar Nemzeti Levéltár székházának építési munkálataira kiírt közbeszerzési felhívást, így egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdődhet meg a Bécsi kapu téri épület felújítása, Pecz Samu eredeti terveinek megfelelő bővítése és a háború után elbontott ikonikus tornyának visszaépítése.
Kezdődik az Állatorvosi Egyetem neoreneszánsz épületegyüttesének felújítása
2022. október 14. 19:00
Hamarosan megkezdődik az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszának fejlesztése. A kampusz Steindl Imre által tervezett épületei közül több is megújul. A patinás épületeket korszerűsítik, ezeknél a belső tereket és a homlokzatokat a műemléki értékek megóvásával újítják fel.
Felújítják a Műegyetem műemlék épületének tetőszerkezetét
2022. október 14. 13:00
Már felállványozták a Műegyetem Gépészmérnöki Karának Duna-parti műemlék épületét, a felújítás elkezdődött. A Pecz Samu által tervezett kétszintes épület az egyetem központi székházától délre fekszik. A tető rekonstrukciója az épület északi felén már korábban elkészült, most a másik oldalon is megkezdődtek a helyreállítási munkák.
Átépítik a Duna-parti szállodát, amely az egykori Lloyd-palota helyén áll
2022. október 12. 9:00
A pesti Duna-korzó a második világháború pusztításai miatt veszítette el korábbi egyedülálló hangulatát. A régi palotasor helyére modern szállodák épültek, az elpusztult Lloyd-palota telkén pedig 1982 óta az Atrium Hyatt áll, amely ma a Sofitel nevet viseli. A szálloda hamarosan új homlokzatot kap, az építési engedély október elején vált véglegessé. Ebben azt olvashatjuk, hogy az épület egy szinttel magasabb lesz. A látványterveket még nem tették közzé.
Megszépült a terézvárosi zeneiskola homlokzata
2022. október 11. 19:00
Felújították a műemléki környezetben található Tóth Aladár Zeneiskola homlokzatát a VI. kerületi Szív utca 19–21. szám alatt. A patinás épület Feszl Frigyes tervei alapján épült 1874-ben. Az Erkel-iskolával közös udvart is átalakítják.
Házbontások a fővárosban
2022. október 11. 17:30
Több olyan bontási engedélyezés iránti eljárás indult az elmúlt hónapokban Budapesten, amelyek a történelmi városrészt vagy városképi szempontból fontos, más belterületeket érintik. Ezekből válogattunk.
Romantikus ékszerdoboz Zuglóban – 180 éve kezdték építeni a Hermina-kápolnát
2022. október 10. 17:00
A Városliget keleti határát jelentő Hermina út egyik jellegzetes épülete a pici Hermina-kápolna. Mérete ellenére nagyon is meghatározó szerepe van, hiszen nemcsak az utat nevezték el róla, de a városrészt is, ahol áll: Herminamező. Stílusához illően története is romantikus, szépséget és tragédiákat egyaránt tartalmaz. A kis kápolna alapkövét éppen száznyolcvan évvel ezelőtt tették le.
Egy urbánus költő, aki rajongott a hegyvidékért – 65 éve hunyt el Szabó Lőrinc
2022. október 8. 15:00
Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája
2022. október 7. 9:00
Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Egy életút pesti állomásai: tragikus sors jutott Batthyány Lajosnak
2022. október 6. 10:00
Október 6-án nemcsak az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztre emlékezünk, hanem a Pesten, az Újépület (Neugebäude) udvarán kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős kormányának mártírhalált halt miniszterelnökére is. A kivégzés helyén 1926 óta örökmécses áll, méltó emléket állítva a grófnak, aki életét adta a magyar szabadságért. A reformkori ellenzék vezérévé vált Batthyány 1841-ben költözött Pestre, a főváros számos nevezetes helyszínén megfordult, ezeket gyűjtöttük össze a tragikus évfordulón.
Teljesen elkészült az Ybl Miklós tervezte Bakáts téri templom
2022. október 5. 18:30
Befejeződött a ferencvárosi Bakáts téri templom felújítása. Az altemplom bővítésével egy új urnatemetői részt is kialakítottak, új padlóburkolatot kapott a templom, helyreállították a vakolatot, és restaurátori munkákat is végeztek, hétvégén pedig az új oltárt is felszentelték.
130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium
2022. október 5. 11:00
A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
Száztíz éves szomszédok – A nagy iskolaépítő akció ikrei
2022. október 3. 14:00
Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának.
Mutatjuk, milyen lett a leégett, de most újjáépített Ráday utcai kollégium
2022. október 2. 15:00
Tragikus körülmények között égett le 2019-ben a református kollégium a IX. kerületben, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek a Ráday utca, Köztelek utca, Markusovszky tér, Biblia utca által határolt telkén. Helyén, a Markusovszky tér felőli oldalon most elkészült az új kollégiumi szárny, de emellett teljesen átalakították a Ráday utca, Köztelek utca által határolt, 1912-ben birtokba vett patinás központi épületet is. A megújult székházban a Ráday utca 28. szám felől a püspöki hivatalt, a Köztelek utca felől a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát lehet megközelíteni.
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában
2022. szeptember 30. 10:00
A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai
2022. szeptember 29. 11:00
Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
Az idén ünnepeljük az Országos Széchényi Könyvtár megalapításának 220. évfordulóját
2022. szeptember 26. 15:30
Több mint negyven évig vándorolt Széchényi Ferenc gróf adománya a Nemzeti Könyvtár 220 évvel ezelőtti megalapítását követően, mígnem állandó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba költözött. Később a gyűjteménynek innen is mennie kellett, cikkünkben bemutatjuk a különböző pesti helyszíneket.
Hamarosan eredeti külsejét mutatja majd a Vöröskereszt Egylet egykori székháza
2022. szeptember 24. 9:00
Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
Felújítják a Kapás utcai rendelőt a II. kerületben
2022. szeptember 22. 18:00
Elkezdődött a Kapás utcai szakrendelő felújítása. Átépítik a betegfogadó teret a földszinten, korszerűsítik a betegirányító rendszert, valamint orvosi eszközöket is beszereznek.
Kossuth Lajos első köztéri szobra Budapesten – A zugligeti erdőben kell felkeresnünk a különleges alkotást
2022. szeptember 21. 11:00
Kevesen tudják, hogy a zugligeti Mátyás király út végén, az erdőben egy hatalmas talapzaton áll egy különleges, 110 éves Kossuth-szobor. Az egykori reformkori politikus születésének 220. évfordulóján felelevenítjük, hogy pontosan milyen körülmények között került a zugligeti erdőbe a műalkotás, és azt is megvizsgáljuk, hogy vajon tényleg ez volt-e az első köztéri Kossuth-szobor Budapesten.
Megújult a Szent József-plébániatemplom belső tere
2022. szeptember 20. 18:00
Befejeződött a VIII. kerületi, Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom felújítása. A homlokzat felújítása után idén elkészült a templom belső terének rekonstrukciója is.
Nem érhette meg az Országház átadását a százhúsz éve elhunyt Steindl Imre
2022. szeptember 19. 12:30
Steindl Imre neve összeforrott fő művével, a budapesti Országházzal. A világ egyik legnagyobb parlamenti épületének köszönhetően a mestert az egyetemes művészettörténet is számontartja, ami kevés magyar építészről mondható el. Sokat kellett azonban dolgoznia, hogy idáig jusson, munkásságának főbb állomásai szerencsére ma is láthatók, és nagyrészt a fővárost ékesítik. Az alábbiakban bemutatjuk a kevésbé ismert budapesti épületeit is, így emlékezve az építészre halálának 120. évfordulóján.
Kiállítás nyílt a magyar műemlékvédelem 150 évéről
2022. szeptember 15. 16:00
A magyarországi műemlékvédelem idén 150 éves. A Pesti Vigadóban most megnyílt kiállításon több mint hatszáz négyzetméteren mutatják be az eltelt másfél évszázad gazdag múltját. Megismerkedhetünk a különböző műemléktípusokkal, az elmúlt évek díjazott helyreállításaival, a műemlékvédelem története pedig idővonalon követhető végig.
Felújították az angyalföldi Szent Mihály-templomot
2022. szeptember 14. 14:00
Befejeződött a XIII. kerületi Babér utcában álló Szent Mihály-templom külső felújítása. A neoromán stílusú, vöröses téglából és fehér kőből épült templom 1930-ban épült Foerk Ernő tervei szerint.
Panelből átalakítva – Okosóvoda épül a XIII. kerületben
2022. szeptember 13. 20:00
A régi épület elbontása nélkül épül Magyarország első okosóvodája. A XIII. kerületi panelépület rekonstrukciója és bővítése során figyelembe veszik a fenntarthatóság és a digitális fejlődés szempontjait is.
Szeptemberben kezdődik a Hild tér felújítása
2022. szeptember 12. 17:00
Teljesen megújítják az V. kerületi Hild téri játszóteret, valamint a térhez kapcsolódó közterületeket, a Mérleg utca egy kis szakaszának megújítását is elvégzik. A téren akadálymentes mosdót építenek, ivókutat, párásítóberendezést, pingpongasztalt, új padokat és kerékpártámaszokat is kihelyeznek.
A Hegyvidék első gyöngyszemei – Hild József budai villái
2022. szeptember 11. 10:30
A XIX. század első felében növekedésnek indult Pestről egyre többen költöztek ki a budai hegyekbe, hiszen a forgalom és zsúfoltság helyett ott nyugalom és friss levegő várta őket. A nagyobb telkek szabadon álló, kertes villák építését is lehetővé tették, melyek közül sokat a korszak legtöbbet foglalkoztatott építésze, Hild József tervezett.
Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete
2022. szeptember 6. 15:00
Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
A Casanova-mítosztól Szent Erzsébet vándorbotjáig – A Batthyány tér és épületei
2022. szeptember 5. 14:30
Az Országházzal szemben, a Duna túloldalán fekvő Batthyány tér a budai Víziváros legforgalmasabb része. A jelenleg részfelújítás alatt álló tér épületei színes városképi együttest alkotnak: templom, vásárcsarnok, egykori fogadó, kolostorépület és kisebb lakóházak váltakozását láthatjuk. Fejlődését szolgálták kereskedők és egyházi rendek, állítólag innét menekült a nőcsábász Casanova, fontos összekötő pont volt Pesttel a második világégés után, ma pedig a felszín alatti közlekedést is segíti. Felidézzük múltjának főbb érdekességét.
Egy zseni első szárnypróbálgatásai – Lechner Ödön korai épületei
2022. szeptember 4. 11:00
Lechner Ödön a magyar építészeti formanyelvről lett igazán híres, amelyet a XIX. század utolsó évtizedétől kezdett alkalmazni. Tervezői pályája viszont már jóval korábban, az 1870-es évek legelején elindult, és szépen ívelt felfelé: százötven évvel ezelőtt egyszerre több épület is az ő elképzelése szerint valósult meg, bár még nem a később jellegzetessé váló stílusában. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhányat.
A Pestről Szolnokra vezető vasútvonal 175 éve nyílt meg
2022. szeptember 2. 9:00
Pestről 175 évvel ezelőtt már nem csak Vácra lehetett vasúton utazni, megnyílt ugyanis a Szolnokra vezető vonal is. Ez a dátum kevésbé közismert, mint az 1846-os, amely mint az első magyar vasút megnyitása ismert, valójában tévesen, mert akkor „csak” az első gőzvontatású vasútvonal nyílt meg. A szolnoki vonal 1847. szeptember 1-jei megnyitása legalább olyan fontos volt. Ugyanis ez Pestnek a kereskedelemben betöltött központi szerepét erősítette.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.