2020. május 10. 10:00

A Duna partjainak változását bemutató cikkünk egyik fotóján, amely a Lágymányosi-tavat ábrázolta, minaretek voltak láthatók, amely sok olvasónkban kérdéseket vetett fel. Ezért most bemutatjuk, hogyan kerültek a mai Szabadság híd és Rákóczi híd közötti budai Duna-partra a minaretek. Ma ezen a folyótól elkobzott és feltöltött területen a Műegyetem épületei sorakoznak, egykor azonban itt egy rövid életű vigalmi negyed működött.

Az egész egy nagyravágyó varietétulajdonos álma volt, aki ki szerette volna használni a millenniumi kiállítás jelentette konjunktúrát. 

A budapesti Duna-szabályozási munkák nyomán, az 1870-es években a Lágymányosi-zátonynál egy hosszanti gáttal leszűkítették a folyót. A gát nagyjából a mai Gellért tértől indult, és ma is látható része a Kopaszi-gát a vasúti hídtól délre. Ám egykoron a hídtól északra, egészen a mai Gellért térig a gát és a vasúti töltés egy zárt tavat hozott létre, ez volt a Lágymányosi-tó, amelyet mára teljesen feltöltöttek.

A Lágymányosi-tavat az 1880-as években kikötőként is próbálták hasznostani, de ez nem volt sikeres elképzelés, ezért az 1890-es években más hasznosítási módot kerestek a területnek. Ekkor jelent meg ötletével Somossy Károly, aki egy hatalmas vigalmi negyedet szeretett volna létrehozni itt. 

Galata tér a kis Konstantinápolyban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

Somossy Károly 1884-től működtette híres orfeumát, amely Budapest éjszakai életének egyik központja lett. Annak ellenére, hogy Somossy intézménye népszerű volt, a tulajdonos nem volt igazán jó üzletember, 1899-re csődbe ment. 

Még azonban a bukása előtt, 1896-ban Budapest a millenniumi kiállítás és az ünnepségsorozatok lázában égett. Ezt szerette volna kihasználni Somossy is. Valójában az orfeumtulajdonos-ötletgazdának egy fillérje sem volt, ezért hatalmas kölcsönöket vett fel uzsorásoktól, hogy nagyravágyó álmát megvalósítsa. Ebben a korszakban Konstantinápoly a „mesés keletet” jelentette, oda vitt az Orient Express, ezért e vigalmi negyed mintája a török birodalom fővárosa lett. 

A tóparton és annak közepén lévő szigeten 1896 májusára épült fel a mulatóhely, Konstantinápoly Budapesten elnevezéssel, amelyet így írt le a Vasárnapi Ujság 1896. szeptember 6-i száma: 

„A budapesti Konstantinápolynak eddig elkészült részében már is sok a látványosság. Első sorban kell említenünk a Dunaszabályozás alkalmával elzárt egyik Dunaág képezte szép tavat, mely a Gellérthegy és az összekötő híd között terül s helyenként 540 méter széles. Van e tóban egy füzes és ligetes sziget is. Ez a tó és sziget adta voltaképen a serkentést Konstantinápoly létesítéséhez. Ezen a tavon, mely már is Bosporus-nak van elkeresztelve, egész szélességében egy tíz méternyi szélességű, erős oszlopokon nyugvó fahíd vezet keresztül. A hidat mintegy 30, az oszlopokból magasan kicsúcsosodó toronyszerű faalkotmányokon elhelyezett villamos ívlámpa egészíti ki, a melyek vakító fényt lövelnek az esthomályba, s a hídfőről szemlélve a szintén pazarúl kivilágított telep fényözönóvel együtt elragadó látványt nyújtanak.”

Ha rávetítjük a mulatónegyedet a XI. kerület mai térképére, akkor láthatjuk, hogy a Budafoki út, Zenta utca, Duna-part és vasúti töltés közötti területen helyezkedett el, azaz a mai Műegyetem területén. 

A tavon és a parton kialakított vigalmi negyedben egyszerre akár 40 ezer ember is szórakozhatott. A terület eléggé messze esett a város központjától, ezen speciális omnibusz- és hajójáratokkal segítettek, amelyek a városközpontból hozták ki a mulatni vágyókat.

Látható, hogy kis Konstantinápoly hatalmas területet ölelt fel. A kép jobb szélén ma a Gellért tér található, a sziget, és a szigetre vezető híd magassgában van ma a Petőfi híd és a Goldmann György tér, a kép bal szélén látható területen ível át ma a Rákóczi híd (Fotó: FSZEK)

Az épületek Konstantinápolyt idézték, a központi teret Fényes Porta térnek hívták, de volt Galata tér, Galata híd és Sztambul utca is. Megjelent itt a hagyományos bazár, ahol természetesen keleti árukat lehetett venni, felépítették a Hagia Sophia templom mását és a tavon Konstantinápolyból hozatott csónakokon, a kaikokkal (török evezős csónakokkal) lehetett hajózni. A bazárt a korabeli lapok beszámolói szerint a legnagyobb török kereskedőcég, a Sadullah Levy & V. Souhami működtette,  és Törökországból származó különböző kiállítási tárgyakkal is próbálták a közönséget idecsalogatni.

Épült két „hárem” is, Törökországból „importált” lányokkal, emellett volt itt francia színház, olasz üvegfúvók műhelye, kávéházak, látványos táncelőadások, sőt imitált vízi csata is.

Janicsár tér a budapesti kis Konstantinápolyban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

Kis Konstantinápoly családi szórakozást nyújtott, ezt ki is hangsúlyozták, azaz a „háremek” nem bordélyházak voltak, ahogy a Pesti Hírlap 1896. május 24-én írta: 

„Ki kell emelnünk azt, hogy a vezetőség a legnagyobb sulyt első sorban arra fektette, hogy a török életet hiven, a maga való eredetiségében tüntesse föl, a tiszta mohamedán erkölcsökkel és szokásokkal. Ezzel az is meg van mondva, hogy a telepen nincsenek „álháremek” sem más efajta helyiségek, ugy, hogy minden családapa bátran viheti oda családja nőtagjait, mint ahogy a mai bemutatón tulnyomó számban voltak ott előkelő családok hölgytagjai is.”

A látogatókat csábította a „kairói” szamaragolás, a barangolás a – fából, gipszből és más ideiglenes anyagokból felhúzott – zegzugos utcácskákban, jósnők jövendöléseit hallgatva, vagy más, a kelet csodáit felidéző attrakciók, így a török kórusok, a hastáncosnők produkcióin elcsodálkozva, valamint a hetente több alkalommal is megrendezett tűzijátékok.

Tevés és szamaras törökök Budapesten, 1896-ban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

A belépő rendes napokon 30, tűzijátékos napokon 40 krajcár volt. A májusi indulás után annyira sikeresnek tűnt a kis Konstantinápoly, hogy a budapesti városvezetés és a vállalkozó már villamos-vonal építéséről fantáziáltak, amely a jövőben még inkább elérhetővé tette volna a különleges szórakoztatóparkot. 

Ennek ellenére a vállalkozás fél év múltán, 1896 őszén csődbe ment. Nem csak az volt ennek az oka, hogy az egyik befektető kiszállt, mert nem jött be az üzleti számítása, hanem a természet is a vigalmi negyed ellen fordult. Egyrészt abban az évben elég esős volt a nyár, másrészt a terület egy mocsár közepén volt. A sok eső egy mocsár esetén egy dolgot szokott eredményezni: rengeteg szúnyogot. Kis Konstantinápolyt annyira ellepték a szúnyogok, hogy emiatt a látogatók elmaradtak, a bevétel leesett, és a csőd elkerülhetetlenné vált.

Nyitókép: Kis Konstantinápoly létképe a Dunáról (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

vissza a teljes nézetre