Egy margitszigeti ősplatán lett a tudomány fája
A gróf Széchenyi István által 1825-ben alapított Akadémiával nagyjából egykorú az a 203 éves margitszigeti ősplatán, amely mostantól A tudomány fája címet viseli. A nagy öregről néhány évvel ezelőtt a Pestbuda is írt cikket.
Budapesti mesék - Új kiállítás nyílt a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban
Az elmúlt 150 év budapesti közlekedéstörténetének ismert és kevésbé ismert érdekességeit mutatja be a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum új tárlata. Régi járművekkel, különleges tárgyi relikviákkal, korabeli technikai újdonságokkal ismerkedhetünk meg, de a szabályok és jelzések változásáról, a jobb oldali közlekedésre való áttérésről, a női munkavállalók megjelenéséről is információkat kaphatunk a kiállításon.
Az első Budapest–Bécs menetrend szerinti autóbuszjárat
Nagy hőségben, legalább 35 fokban várakozott 35 férfi és egy nő, hogy 1931. május 30-án történelmi utazáson vegyen részt: az első Budapest–Bécs menetrend szerinti autóbusz nyitó járatán. Ekkor még meghívott vendégek foglalták el az autóbusz üléseit, köztük számos újságíró, illetve velük utazott az egész vállalkozás kitalálója, dr. Lénárt Ilona is.