Bartók Béla út

198208_198145_fortepan_82299_1_.jpg Hidak helyett alagutak? – Egy meg nem valósult terv a XIX. századból Pest és Buda összekötésére Budapesten már 130 évvel ezelőtt is komolyan felmerült az a terv, hogy hidak helyett közúti alagutak épüljenek a Duna alatt. A javaslattevők azzal érveltek, hogy az alagutak olcsóbbak, jobban fenntarthatók és hadászatilag kevésbé sebezhetők. Évekig napirenden volt ez az elképzelés, de az alagutak végül nem épültek meg.
A lágymányosi társasházak atyja: 150 éve született Fischer József építész A XX. század elején kezdődő nagy léptékű társasházépítések egyik fontos alkotója volt Fischer József építész. Társasházai ma is meghatározzák Lágymányos arculatát. Ha a Szent Gellért tér irányából a Bartók Béla úton elsétálunk a Móricz Zsigmond körtér felé, vagy átsétálunk a Budafoki útra, innen betérünk a Zenta utcába, több társasházat láthatunk, melyeket ő jegyzett. Körülbelül 25 házat tervezett a fővárosban, ezek legtöbbje ma is áll. A 150 éve született Fischer Józsefre emlékezünk.
Új hidak Budapesten Sokszor írtunk már a jelenleg futó legnagyobb budapesti vasúti beruházásról, a Déli körvasút fejlesztéséről. A napokban új látványtervek jelentek meg a vasútvonal egy fontos eleméről, egy új hídról, ezért most az épülő új hidakat mutatjuk be.
Új híd épül a XI. kerület szívében A XI. kerület közepén, a Tétényi út, Bartók Béla út, Karolina út kereszteződése fölött 71 éve ível át egy vasúti híd. A Déli körvasút fejlesztéshez kapcsolódóan most itt egy szélesebb és hosszabb vasúti felüljárót terveznek építeni, az alatta lévő területen pedig az ígéretek szerint egy új városi közteret alakítanak ki, fákkal, zöld felületekkel, hogy a gyalogosok, a biciklisták, a buszmegállókhoz, villamosmegállókhoz tartó utasok is kényelmesen át tudjanak itt haladni.
Hírességek utcája – Írók, festők, feltalálók éltek egykor a Bartók Béla úton Budapesten van egy hely, ahol egymás mellett megfért az autógyár, a laktanya, a kollégium és a két világháború közötti magyar irodalom. Mindezt száz métereken belül. Ez a különleges hely a Bartók Béla útnak a Gellért tér és Körtér közötti része. Egy csodálatos út, csodálatos helyekkel.
Karácsonyi fények Budapesten Sétáljon velünk képzeletben Budapest belvárosának karácsonyi fényben ragyogó utcáin! Az ünnep alkalmából a PestBuda fotósa, Both Balázs örökítette meg a szenteste előtti legszebb helyszíneket.
Tűzfalra került 1956 A fővárosi '56-os emlékművekről szóló sorozatunk második darabja egészen friss alkotás: néhány napja készült el a Bartók Béla úton a Neopaint csoport újabb falfestménye. De vajon méltó-e fényképből lett vakolatfestménnyel emlékezni?
Teljen meg élettel a Bartók Béla út! Évek óta zajlik az újbudai Bartók Béla út újjáéledése, már külön kezdeményezés fogja össze az útszakasz kulturális eseményeit. Most mégis úgy tűnik, ismét a belvárosi sztrádák hívei állnak nyerésre a forgalomcsillapításról szóló tervekkel szemben. Pedig számos érv szól az utóbbi mellett, és talán még nincs minden véglegesen eldöntve.
Nyár végéig zárva a Szabadság híd A dél-budai villamosfejlesztések miatt várhatóan nyár végéig lesz lezárva a Szabadság híd az autósok és a tömegközlekedés elől. A kerékpárosok és gyalogosok átkelhetnek a hídon.
Eleven Tavasz: életre kel a Bartók Béla út Május 6-8. között az egész Bartók Béla Boulevard felpezsdül.
Formabontó tárgyak dobják fel a Bartók Béla utat Az újbudai, Bartók Béla úti Eleven Tavasz fesztivál keretében neves művészek dobják fel az út menti portákat egy-egy meglepő, formabontó design tárggyal.
Portugália megszállja a Bartók Béla utat A Bartók Béla úton tartott Eleven Tavasz fesztivál idei fővendége Portugália: csemperehabilitáció, parafakiállítás és novellarendelés lesz többek között a programban.

További cikkeink