Déli összekötő vasúti híd
Hídavatás: átadták a felújított és kibővített déli Összekötő vasúti hidat
2022. augusztus 4. 17:30
A mai Rákóczi híd melletti részen eredetileg 1877-ben épült az első vasúti átkelő, a hidat azóta többször átépítették, kapacitásának kibővítése már az 1910-es években felmerült, de csak most bővítették háromvágányosra. A vonal az ország egyik legfontosabb kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetése. A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta.
Beemelték a Déli összekötő vasúti híd utolsó elemét is a helyére
2022. május 6. 17:30
Immár átjárható az új összekötő vasúti híd harmadik szerkezete is, mivel beemelték annak utolsó tagját is a helyére. Ezt követően végzik el a vasúti szakági és egyéb munkálatokat, majd előreláthatóan augusztus elején fogják tartani a próbaterhelést. Ezzel egy újabb mérföldkőhöz jutott el a Déli körvasút fejlesztése, amelynek célja növelni az elővárosi vonatok kihasználtságát, ezzel csökkentve a fővárosi gépkocsiforgalmat.
December közepére készülhet el teljesen a Déli összekötő vasúti híd
2021. október 13. 19:00
Beemelték a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, középső híd acélszerkezetének zárótagját, ezzel megvalósult a híd felújításának és bővítésének következő üteme. A tervek szerint december közepétől már a két új hídszerkezeten közlekedhetnek a vonatok a Duna felett.
Egykor teherpályaudvar volt, ma Millenniumi Városközpont
2020. november 17. 9:00
Budapest az állandó változások városa. Különösen érvényes ez a megállapítás fővárosunk azon részeire, amelyek egykor egész iparágak központjainak számítottak, vagy ezeket az iparágakat szolgálták ki. Rozsdaövezeteknek is nevezhetjük őket, ahol a 100 vagy 150 évvel ezelőtt működő gyárépületek helyén azok düledező maradványai állnak csupán. A legtöbb ilyen terület jövője még kérdéses, van szerencsére azonban olyan helyszín is, amely mára teljesen átalakult, és új funkciót kapott. Az egykori Duna-part Teherpályaudvar helyén az elmúlt 25 alatt kiépült Millenniumi Városközpont az egyik ilyen példa.
További cikkeink
Emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentőknek
A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat hűvösvölgyi központjában emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentő Sztehlo Gábor, továbbá a mártírrá lett Salkaházi Sára szerzetes nővér, valamint Freidrich Born svájci diplomata emlékére. A leendő Embermentők parkjának egyelőre ez csak ideiglenes helye, az állandó helyét a Szilágyi Erzsébet fasorban alakítják majd ki.
Neogótikus gyöngyszem az egészség szolgálatában – A Szobi utcai egykori Mentőkórház
A világ egyik legnehezebb hivatása a mentősöké, hiszen minden nap tragédiák sokaságával találkoznak. Áldozatkész munkájukra hazánkban minden évben május 10-én emlékezünk, 1887-ben ugyanis ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Ez alkalomból írásunkban a Szobi utcai egykori Mentőkórházat mutatjuk be, amely egy különlegesen szép, neogótikus épületben működött közel fél évszázadon keresztül.
Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba
Budán és Pesten több vonalon is találkozhatunk muzeális járművekkel a tavaszi-nyári időszakban. A XX. századi közlekedést idéző, ritkán látott villamosok, buszok és trolibuszok tűnnek fel a városban.