egészségügy

159892_dobogo.jpg A dél-budai Dobogón állhat az új szuperkórház A kormány az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretné felépíteni a három budapesti kórházcentrum egyikét.
Százharminc éves a mentőszolgálat 1887-ben alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza kezdeményezésére.
Fejlesztik az óbudai kórházat Több mint kétszázmillió forintból folytatódik idén az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztése – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az egészségügyi intézményben tartott sajtótájékoztatóján.
Bionikai központ lesz Józsefváros mélyén Újabb épülettel bővül a VIII. kerületi egyetemváros. A több mint kétmilliárd forintos beruházásban megvalósuló bionikai központ hat szintjén negyven laboratóriumi egység kap helyet a Balassa utcában. A kerület kifejezetten örül a SOTE és a PPKE beruházásának, a leendő központtal együttműködésre törekednek.
Kelenföldön jöhet létre a dél-budai kórház A Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet meg a dél-budai egészségügyi centrum.
Alakul az észak-pesti szuperkórház A budapesti Honvédkórház vezetősége üdvözli a fővárosi kórházfejlesztési koncepciót: szerintük a Honvédkórház gyakorlatilag már most is egy szuperkórház.
Egymilliárdból újult meg az ORFI Felújították az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet patinás épületeit.
Kelenföldön épülhet az új szuperkórház Négy nagy budapesti egészségügyi centrumot erősítene meg a kormány: ezek egyike lenne az új dél-budai, kelenföldi szuperkórház.
Bethesda: 150 éves a református kórház Százötven éve alapította a Pesti Református Egyházközség Németajkú Leányegyháza a kalandos múltú Bethesda Kórházat. Járványok, világháborúk, rendszerváltások alakították a kórház sorsát, amely immár újra a régi gyökereire és szellemiségére támaszkodva szolgálja beteg embertársainkat.

További cikkeink