Fadrusz János
Aki lángra gyújtotta a Batthyány-örökmécsest – 145 éve született Pogány Móric építész
2023. augusztus 14. 11:00
Az építészekre gyakran csupán mérnökökként tekintünk, de ők egyúttal művészek is, amit Pogány Móric munkássága is kitűnően példáz. Az éppen 145 évvel ezelőtt született alkotó az épületeinek többségét Tőry Emillel közösen valósította meg, önálló munkái között azonban számos emlékművet is találunk. Az alábbi összeállításunkban főleg az utóbbiak mentén mutatjuk be a jeles építőművészt.
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868–1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.