gát
Mobilgát épül Csepelen
2017. december 3. 16:04
Másfél kilométernyi mobilgátat építenek ki a csepeli szabadkikötőnél az árvizek ellen.
Tarlós: Meg kell védeni a Duna-partot
2017. március 29. 16:55
A főpolgármester szerint nem lehet a végtelenségig folytatni a vitát a római-parti védmű megépítéséről
Szakmai döntés születik a Római-partról
2017. március 8. 16:03
A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.
További cikkeink
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban
Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.
125 éves a Ferencvárosi Torna Club – Megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben
A Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben a klub első elnöke, Springer Ferenc felújított síremlékénél.