Hungária Nagyszálló
A kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze 185 éve született – Szkalnitzky Antal épületei a budapesti városkép meghatározó elemei
2021. május 6. 9:00
A 185 éve született Szkalnitzky Antal – Ybl Miklós mellett – az 1870-es évek elején az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt Budapesten. Számos középület és magánház őrzi még ma is azt a kimagasló teljesítményt, amelyet az ifjú építész közel másfél évtized alatt a fővárosban véghezvitt. Érdekes azonban, hogy míg Pesten számos épületet tervezett, addig Budán egyetlen olyan építészeti alkotás sincsen, amelyet az ő nevével lehetne összefüggésbe hozni.
A Duna-korzó híres szállodasora a millennium évében indult fejlődésnek
2021. május 5. 9:00
A pesti Duna-parton már a reformkor idején is több szálló és vendégfogadó várta a hazai és külföldi vendégeket. A vendéglátás egyik fellegvárát később a Lánchídtól délre eső Duna-korzó jelentette, az 1870-es években felépült házak többsége azonban eredetileg nem szállodának épült, s csak a millennium évében kezdődött meg a terület ilyen irányú fejlődése. A XIX. század végén már olyan előkelő luxusszállodák várták itt a vendégeket, mint a Hungária Nagyszálló és a Bristol, az 1910-es évektől pedig a Ritz.
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868–1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.