Kecskeméti utca
Átadták az ELTE Kecskeméti utcai felújított épületét
2024. március 18. 19:00
Felújították az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épületét a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt, illetve a hozzá csatlakozó Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárnyat is. A műemlék épületegyüttest korszerűsítették, a teljes utcai és udvari homlokzatát felújították.
Deák Ferenc és Pest kapcsolata az 1820–1830-as években
2023. szeptember 3. 13:00
A Szent István alapította magyar állam önállóságának elvesztését a mohácsi csatavesztéshez vagy Buda 1541-es elestéhez szokás kötni. Az önállóság korlátozott mértékű visszanyerését pedig az 1867-es kiegyezés hozta el, melynek létrejöttében Deák Ferenc elévülhetetlen szerepet játszott. A haza bölcsének fél évszázados pest-budai tartózkodása az 1820-as években kezdődött.
Felújítják az ELTE jogi karának Kecskeméti utcai épületét – A telken egykor a Csekonics-palota állt
2022. július 7. 19:30
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épülete a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt található, illetve hozzá csatlakozik a Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárny is. A műemlék épületegyüttest most felújítják, korszerűsítik. A telken egykor egy híres épület állt, a dúsgazdag Csekonicsok fényűző palotája.
A Belváros déli részén is megújulnak az utcák
2018. december 11. 17:04
A Jövő Városa nevű városfejlesztési program keretében felújítják az utcákat a Múzeum körút környékén, a Károlyi-kert közelében.
További cikkeink
Ahol az anyák megmentője született – A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban jártunk
Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, akiknek életünket köszönhetjük, és akik mindig feltétel nélkül szeretnek bennünket. Anyának lenni azonban nem könnyű, de Semmelweis Ignác felfedezése előtt még nehezebb volt, hiszen sokan haltak bele a szülést követő gyermekágyi lázba. A professzort saját korában nem értékelték kellően, azóta azonban világhírűvé vált, budai szülőházában pedig múzeumot rendeztek be. Az intézmény több, mint egy egyszerű emlékház, hiszen az orvoslás történetét is bemutatja, méghozzá igen szemléletesen.
Egy ma is eleven ősi hagyomány – A bokrétaünnep története
Az építkezés mindig is hosszadalmas, hónapokon, de olykor éveken át húzódó folyamat volt. A lakóházak és a középületek esetében is nagy mérföldkőnek számít, ha a falak elérik a legmagasabb pontjukat, ezért ekkor bokrétaünnepet szokás tartani. De vajon mit fejeznek ki ezzel az építők, honnan ered ez a régi hagyomány? Az alábbi írásunkban ennek jártunk utána.
Ilyen volt régen a 125 éves Közlekedési Múzeum
A Közlekedési Múzeum 1899. május 1-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. Az eredeti formájában 1944-ig fennálló intézmény egészen más volt, mint amit ma egy műszaki-közlekedési múzeumtól elvárunk, de akkor modernnek, sőt úttörőnek számított, hiszen Európában akkoriban kevés hasonló létesítmény volt.