Királyi József Műegyetem
A híres Fiume Kávéház kevéssé ismert történetei
2024. április 10. 16:00
A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb ünnepe a magyar költészet napja, melyet 1964-ben tettek József Attila születésnapjára, április 11-re. A költőóriás is gyakran dolgozott egy-egy „kávéházi szegleten”, mint ahogy a XX. század elejének más jelentős alkotói is. Cikkünkben a Múzeum körút 13. szám alatt egykor működő Fiume Kávéházat mutatjuk be, amelyet az írókon túl az építészek is előszeretettel látogattak.
Az első magyar mérnöknő 125 éve született – Hidakat, utakat, vasutat akart építeni
2023. március 8. 15:00
Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő 22. születésnapján kapta meg statikusi diplomáját a Királyi József Műegyetemen, ezzel ő volt az első diplomás mérnöknő hazánkban. Ő jegyzi a Hajós Alfréd Uszoda statikájának terveit, de 1945 után a főváros sérült épületeinek felülvizsgálatában is részt vett, akárcsak a Nemzeti Színház megroppant tetőzetének megerősítő munkáiban. Számos fővárosi villa építésében volt feladata, ilyen a nemrégiben felújított Walter Rózsi-villa, melyet férje, Fischer József tervezett. Cikkünkben az első magyar mérnöknőre emlékezünk.
További cikkeink
A honvédek 175 éve foglalták vissza Buda várát az osztrákoktól
Budavár visszafoglalása 1849. május 21-én a magyar történelem egyik dicsőséges ünnepe. A 175 évvel ezelőtti események azonban jelentős kárt okoztak a magyar főváros látképében. Pest Duna-parti klasszicista palotasora nagyrészt leégett, 32 épület teljesen megsemmisült. A megtorlás más módon is nyomot hagyott a városképen: hamarosan Hentzi-emlékművet avattak a budavári Szent György téren és felépült a Citadella erőd a főváros szemmel tartására.
Állami bérház: 100 éve kezdődött a Bethlen-udvar építése az Attila úton
Száz évvel ezelőtt Budapesten krónikus lakáshiány volt, melyet a Bethlen István vezette kormányzat állami lakásépítéssel igyekezett enyhíteni. Évente 800–1000 lakás átadását tervezték a Pongrácz úton és a Juranics utcában. Ennek az akciónak a keretében épült föl a budai Vár alatt, a Tabánban egy hatemeletes állami bérház Bethlen-udvar néven.
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868–1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.