Klebelsberg Kuno

197392_himnusz_kolcsey_ny.jpg Zivataros évszázadok: a 200 éves Himnusz sorai ma is aktuálisak Amikor Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én véglegesítette a Hymnus kéziratát, még senki nem gondolta volna, hogy a költemény egyszer nemzeti jelképeink közé emelkedik majd. Most, 200 évvel később, az egymást kergető válságok idején ismét úgy érezhetjük: nemcsak a múltat, de a jövendőt is megbűnhődtük már. A Himnusz sorai ma is ugyanannyira aktuálisak, mint a reformkor hajnalán.
Művészet az évszázados falak között – Az Egyetemi templom kevéssé ismert oldala Pest belvárosában immár 280 éve magasodnak az Egyetemi templom falai: a magyar barokk építészet egyik gyöngyszeme közel húszévnyi kivitelezés után, 1742-ben került tető alá. Ez azonban nem jelentette a befejezését, a belső tér ugyanis ekkor még teljesen dísztelen volt. Az meglepően későn, csak a XIX. század közepére kapta meg méltó arcát, amit a XX. század elején további részletekkel egészítettek ki – a ma ismert templom tehát ekkor alakult ki.
Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Az utolsó pillanatban mentették meg, ma már újra régi fényében tündököl a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély Idén lesz 90 éve, hogy elhunyt gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak első felének kultuszminisztere. De az idei évhez egy másik évforduló is kapcsolódik: öt évvel ezelőtt, 2017-ben a nagyközönség számára is megnyitották a néhai miniszter felújított, pesthidegkúti kastélyát, amely mára a főváros II. kerületének egyik kultúrtörténeti kincsévé vált.
Ahol a nagy mesemondó alussza örök álmát – Jókai Mór síremléke Halottak napján szeretteinkre emlékezünk, felkeressük sírjaikat, koszorút viszünk, mécsest gyújtunk. Ez az ünnep lehetőséget biztosít ugyanakkor, hogy nemzetünk nagyjaira is emlékezzünk. Jókai Mór egyértelműen közéjük tartozik, megérdemli tehát a figyelmet, annál inkább, mert a nagy mesemondó síremlékének is regényes története van.
Dürer Budapesten – Magyarországi gyökerei miatt neveztek el utcát Pesten a világhírű festőművészről Az Ajtósi Dürer sor a Városliget mellett futó forgalmas és ismert útvonal, de talán kevésbé köztudott az elnevezésének története. Albrecht Dürer világhírű bajor reneszánsz festő magyar gyökerekkel rendelkezett, édesapja Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról vándorolt ki Nürnbergbe, ahol a későbbi neves művész megszületett. A magyar eredetet számontartották Nürnbergben is, így Dürer halálának 400. évfordulóján Budapesten járt szülővárosának küldöttsége. A bajoroktól egy különös szobrot kapott Budapest ajándékba, a magyar fővárosban pedig ekkor neveztek el utcát a világhírű festőművészről.
Újra látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló A Normafa közelében egy hatalmas parkban található a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amely ősztől újra várja a látogatókat. Az 1922-ben átadott Meridiánházban mérték egykor a pontos időt az országban.
Felújították a Klebelsberg-kastélyt Klebelsberg Kuno pesthidegkúti otthona több mint egymilliárd forintból újult meg.

További cikkeink